A Buccaneers botlott, de a Panthers nem tudta idő előtt eldönteni az NFC South sorsát (pedig Sam Darnold minden segítséget megadott). A Raidersnek meg jól megy a tankolás – vagy csak önmaguktól ilyen rosszak, hogy a Giantstől is 24 ponttal kapnak ki.
Seattle Seahawks @ Carolina Panthers 27-10
Egészen szörnyű minőséget hozott az első félideje ennek a meccsnek. Azzal úgy nagyjából számoltunk, hogy a Panthers offense nem fog tudni haladni, hiszen a Seahawks védelme elit kategóriát képvisel. Így is lett, jöttek folyamatosan a puntok, és mindössze egy mezőnygólra futotta tőlük, az is csak azért, mert a red zone-ban kapták meg a labdát (erről máris bővebben). Az már kicsit meglepőbb volt, hogy a Seahawks sem haladt semerre, hiszen a Panthers védelme ellen azért lehet termelni. Sam Darnold azonban borzasztóan játszott, így ők sem mentek semmire, ráadásul még sikerült összebénázni egy fumble-t is az ellenfélnek, amiből az egyetlen pontjaikat szerezték, ezzel 3-3 volt a nagyszünetben.
Hot potato!
SEAvsCAR on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/Pl3Ug0iqN3
— NFL (@NFL) December 28, 2025
A borzalmas első félidő után a második legalább eseménydús volt. Darnold például egyből interceptiont dobott, ahogy elért a red zone-ba. Nekem úgy tűnt, hogy Mike Jackson kilépett elkapás közben, de végül megadták, viszont a labda nem hazudik, ugyanis az első játékból Chuba Hubbard kezéből DeMarcus Lawrence kiütötte a labdát, ezt az RZ-esélyt pedig már Zach Charbonnet touchdownjával kihasználta a Seahawks.
Mike Jackson picks it off in the end zone for the Panthers
SEAvsCAR on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/E7iLYGIjmd
— NFL (@NFL) December 28, 2025
D-LAW DOING D-LAW THINGS 🚨 FF + RECOVERY
📺: @NFLonCBS pic.twitter.com/90ZNBVAkXc
— x – Seattle Seahawks (@Seahawks) December 28, 2025
Sőt, utána Young azonnal eladta a labdát Julian Love-nak, ezen a ponton a Panthers irányítója 9/16, 16 yard (!), INT mutatóval állt, amit egészen borzasztóan nézett ki. Ezt is kihasználta a Seahawks AJ Barner touchdownjával, így két TD-vel elhúztak. Ugyanakkor a Panthers itt összerakott egy értelmes drive-ot, 4. kísérletet is megoldva, végül maga Young futott be a célterületre.
Julian Love picks off Bryce Young
SEAvsCAR on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/PrEEPQOAra
— NFL (@NFL) December 28, 2025
Lehet itt volt egy kis esély még a fordításra, de igazából minimális. És végül közel sem kerültek, mert a Hawks berúgott egy mezőnygólt (kellett egy buta facemask büntetés hozzá), a Panthers pedig first down nélkül átadta a labdát a Hawksnak turnover on downsszal, amiből Charbonnet szerzett még egy TD-t, a Panthers pedig kitérdelte a vereséget (igen, így volt).
Végül simán nyert a Hawks, de azért ezt nem teszik ki az ablakba, ugyanis Darnold nagyon gyengén játszott, voltak elejtett interceptionjei is, és ez nem biztató az előttünk álló playoffra. Persze a védelem még mindig rohadt jó és meccsben tartja őket. A Panthersről sok újat nem tudtunk meg azt gondolom, a nagyokkal még nem tudják felvenni a versenyt. Jövő héten mindkét gárdának nagyon fontos meccse lesz, hiszen a Panthers a Buccaneers ellen meccseli le a rájátszást, a Seahawks pedig a 49ers ellen az első kiemelést.
(katonadani)
Tampa Bay Buccaneers @ Miami Dolphins 17-20
A napsütötte Hard Rock Stadiumban kellemes nyári meleg fogadta a két floridai csapat összecsapását. A Dolphins számára nem bírt már jelentőséggel a találkozó, míg a Buccaneers egy győzelemmel biztossá tehette, hogy az utolsó fordulóban dőljön el az NFC South sorsa. Az első negyedben egy-egy TD-n osztoztak a csapatok; előbb Chris Godwin kapta el Mayfield passzát egy korrekt Tampa drive végén a célterületen belül, majd Quinn Ewers használta ki, hogy elváltotta a Cover2-t a vendégek védelme; a rookie UDFA WR Theo Wease nyargalt el a QB passzával egy 63 yardos TD-re.
A második negyed viszont teljesen a hazaiakról szólt, két remek drive-ot is vezettek, jól futottak, Ewers is jól osztogatott; az egyik végén FG, a másik végén egy Dulcich TD elkapás született. Ezzel szemben a Bucs nem úgy nézett ki, mint akiket a playoff lehetősége hajt; ugyan tudtak haladni, de akadozva, és a hibákat sem tudták elkerülni: egy blokkolt mezőnygól mellett még egy Mayfield interception is összejött nekik, 10 pontos hátránnyal mentek szünetre a Kalózok.
Quinn Ewers to Theo Wease Jr. for a 63-yard TD!
TBvsMIA on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/RmC6iSVzxk
— NFL (@NFL) December 28, 2025
Sokat zuhant az amúgy sem magas színvonal a második félidőben; 6 punt mellett egy-egy mezőnygólra voltak képesek a csapatok. A fő különbséget a turnoverek jelentették; amíg Ewers és a Miami játékosok jól vigyáztak a labdára, addig Mayfield dobott még egy interceptiont, illetve Bradley Chubb szerzett a QB-n egy strip sacket is. Az utolsó 1,5 percben még megvillantott valamit a Tampa, Godwin 60 yardnyi YAC-jával és egy DPI büntetéssel lőtávba kerültek, és Evans le is húzott egy könnyű TD-t. Az onside kick viszont nem sikerült, így a megkésett comeback sem jött össze, nyert a Miami.
A Panthers vereségével életben maradtak a Tampa reményei, de ez a csapat megközelítőleg sem képvisel rájátszás szintet. Mayfield továbbra sem jó, 2 TD mellett 2 INT-et is passzolt, és ugyan a 75%-os pontosság és a 346 yard nem mutat rosszul, a pályán látott teljesítmény nem tükrözi hűen ezeket a számokat. A futójátékot teljesen elvette a Miami, a levegőben Godwin (7/8, 108y, 1 TD) és McMillan (7/9, 114y) volt kiemelkedő, de Evansnek is voltak kritikus elkapásai. Ha Mayfield tudna javulni, a passing offense továbbra is tudna működni, de nagyon nehéz elhinni, hogy ez idén meg fog történni. A Miami védelem az elvárt szintet hozta, Bradley Chubbot kell kiemelni, a forced fumble mellett 2 sacket szerzett; minőségi teljesítmény volt ez a veterántól.
Ewers korrektül nézett ki, nem hozta le a csillagokat, de stabilan, biztonságosan osztogatott, még egy ilyen meccs idén és stabilizálja a “jó QB2” besorolást. 22 labdája 14 célpontot talált meg (64%), 172y mellé 2 TD és 0 INT került. Kedvenc célpontja Greg Dulcich volt (5/6, 58y, 1 TD), fontos megemlíteni, hogy Waddle még az első félidő során megsérült. Az offense motorja a várakozásoknak megfelelően így is a futójáték volt, Achane 4,6 yardos átlaggal futott 83 yardot, de Wright is felpakolt 56 yardot 5 kísérletből. A Tampa védelem nem kifejezetten volt jó, pár jobb pass rush megmozduláson kívül se földön, se levegőben nem tudtak maradandót alkotni – ezek sem a legjobb előjelek a jövőre nézve. A Bucs készülhet a szezon meccsére (számukra legalábbis), a Dolphins pedig még egy lehetőséget kap idén Ewers próbálgatására a Patriots ellen.
(Maetthy)
New York Giants @ Las Vegas Raiders 34-10
A Raiders komolyan vette a tankolást és ennek meg is lett az eredménye. Bár ha jobban belegondolunk, akkor Brock Bowersszel és Maxx Crosbyval sem lett volna sokkal bentebb a gárda, egyszerűen a Las Vegas-i franchise ennyire reménytelen. Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy a szintén kvázi csak a cseresorral felálló Giants behúzza ezt a találkozót.
Geno Smith is the worst QB in the NFL…
What was he looking at here??
Yet another Red Zone INT 🤦♂️pic.twitter.com/lPNe3zkGXi
— Dov Kleiman (@NFL_DovKleiman) December 28, 2025
Az első negyedben még úgy tűnt, hogy lehet ebből valami, mert a hazai védelem kétszer is megállította Jaxson Dartékat, majd egy egész pofás támadást vezetett Geno Smith. Csakhogy a veterán QB végül hozta a formáját és egy szörnyű döntés után eladta a labdát, a turnovert pedig megbüntették a vendégek. És innentől nem volt megállás, a Giants minden további labdabirtoklásából pontot szerzett, sőt még egy kickoff return TD-t is betettek a közösbe.
No freaking way. Deonte Banks with the kick return TD pic.twitter.com/igf46ENMZa
— Talkin’ Giants (@TalkinGiants) December 28, 2025
A Raiders offense-nek egy jó drive-ja volt a meccsen, amikor több negyedik kísérletet is megoldva sikerült TD-t szerezni, de ennyi. Smith a passzolt TD-je mellett kétszer eladta a labdát, ráadásul a második INT-je után még ki is ütötték a meccsből, így az utolsó percekben már Kenny Pickett irányított.
Nem tudom, hogy a tévé előtt ülve mennyire jött át, de élőben valami elképesztően rossz benyomásom lett a csapatról. Nem az van, hogy a játékosok beleszartak volna az egészbe Crosby leültetése után, rajtuk látszott, hogy nyerni akarnak, de hihetetlenül rosszul voltak felkészítve. Mintha senki sem tudta volna, mi a dolga: a védőknél teljes volt a homály, mindig más volt hívva a Giants részéről, mint amire készült a védelem, a támadósort pedig a vállalhatatlan támadófal és Smith gyárilag gyenge játéka tette a sírba. Még irányító nélkül is a Chiefs lesz az esélyes az utolsó fordulóban.
Brian Burns with his 1.5 sack of the game on Geno Smith, now at 16.5 on the season. pic.twitter.com/VPEkijFZNf
— Doug Rush (@TheDougRush) December 28, 2025
A Giants részéről Dart kifejezetten tetszett. A megiramodásai nagyon szórakoztatóak és hatékonyak is, de az is látszik rajta, hogy próbál irányítót játszani. Ha lesz előtte egy oké támadófal és nem csupa gyakorló csapatos skill playernek kell adogatnia a labdákat, akkor egy jó kis QB lehet belőle. Izgalmas lesz látni, mit hoznak ki belőle jövőre (és ezzel a győzelemmel már kvázi fel sem merülhet, hogy lecserélik a drafton). Illetve emeljük még ki Brian Burnst, aki a 1,5 zsákolásával immár 16,5 sacknél tart, ami néggyel több, mint a korábbi csúcsa.
(renningan)

