Ismét kikapott a Colts, ezúttal a csoportrivális Texans ellen, így a rájátszás is veszélyben lehet. A Rams is botlott, ezzel elveszítette az első kiemelést az NFC-ben, a Jets-Dolphins páros pedig alsóházi rangadóval rontotta a draft-pozícióját.
Houston Texans @ Indianapolis Colts 20-16
Texansba visszatért Stroud, így az elit védelmük mellett bizakodva vághattak neki a sérülésekkel küszködő Daniel Jones vezette csoportrivális elleni meccsnek. A védelem úgy is játszott, ahogy elvártuk tőlük: a Colts három punttal kezdte a mérkőzést. A Texans támadósora azonban nem tudott élni ezzel, két punt mellett mindössze egy field goal jött össze.
A hazaiak negyedik támadása is megakadt a Texans 9 yardosánál, és field goal helyett 4&1-re Warren próbált tush pushból first downt szerezni, de fumble lett a vége, így a labda a Houstonhoz került. Stroud meg is kapta a lehetőséget, de nem tudott élni vele: első passzából interceptiont dobott, amit Bynum húzott le. A rövid pályát aztán kihasználta a Colts, és a harmadik playből Jones egy gyönyörű labdát dobott Pierce-nek a sarokba, aki bravúros elkapással szerezte meg a touchdown-t. Ezzel átvették a vezetést, bár az extra pont kimaradt (6–3).
Nico Collins rushing TD for the lead!
HOUvsIND on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/9vgqO7rJzo
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Stroudnak sikerült összeszednie magát, és végigvezette a csapatot a pályán: folyamatosan haladtak előre, egyszer sem kényszerültek harmadik kísérletre. A támadás végén Nick Chubb futott be 3 yardról a touchdownért. Ezzel az első félidő érdemi része lényegében véget is ért. A nézők már csak egy puntot láthattak a Coltstól és egy turnover on downs-t a Texanstól.
A harmadik negyedet a Texans kezdte, és úgy tűnt, nagyon szeretik, ha a támadósoruk van a pályán. Két hosszú drive-ot is vezettek: összesen 13 és fél percet birtokolták a labdát, és 26 playt hívtak. Az eredmény egy éppen hogy sikerült field goal, majd egy Nico Collins által futott touchdown lett.
Josh Downs WOW what a catch
HOUvsIND on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/UmPEN4yslX
— NFL (@NFL) November 30, 2025
A két Texans-támadás közé egy Colts-touchdown tudott beférkőzni. A hazaiak háromszor is 3 és hosszú helyzetbe kerültek, de Josh Downs két parádés elkapással és egy kiharcolt pass interference büntetéssel mindet megoldotta. A drive végén pedig az újonc Tyler Warren kapta el Jones passzát az end zone-ban.
A Coltsnak még összejött egy mezőnygól, majd két perccel a mérkőzés vége előtt ismét eljutottak a Texans 31 yardosáig, de ott nem sikerült megoldani a negyedik kísérletet. A hátralévő időt pedig Woody Marks futásaival sikerült lepörgetnie a Texansnak.
Stroud győzelemmel tért vissza, és még minden esélyük megvan a rájátszásra. Touchdownt nem passzolt, és az interceptionje csúnya volt, de ezen kívül 35 passzából 22 sikeres lett, folyamatosan tudta mozgatni a támadósort. Kedvenc célpontja Collins volt, aki ugyan a felé szálló tíz labdából csak ötöt kapott el, de így is 98 yardot szerzett. Rajta kívül érdemes kiemelni a második körös újonc elkapót, Jayden Higgins-t, aki minden felé dobott passzt elkapott, összesen 65 yardért. A tight end Schultz is hozzátette a magáét hét elkapással. A védelem pedig, ahogy megszokhattuk, ismét nagyszerűen limitálta az ellenfelet. Ha a támadósor képes tovább javulni, ezzel az elit védelemmel a rájátszásnak meg kell lennie.
Tyler Warren TD ties it up in Indy!
HOUvsIND on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/uMeluhUe7n
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Jones sérülése látható volt a játékán. A két touchdown jól mutat, de passzainak csak fele volt sikeres. Jonathan Taylor 85 yardot tett hozzá a földön 4 yardos átlaggal, bár nagy megiramodása nem volt, és többször is már a backfielden megállították, ami inkább a támadófal számlájára írható. A hátralévő sorsolásuk nagyon nehéz, így a csoportelsőség is veszélybe került, és ha nem tudnak visszatérni az idény eleji formájukhoz, akár még a rájátszás is elúszhat. A mérkőzéshez még hozzátartozik, hogy Sauce Gardner már az első negyedben kiesett; lehet, hogy az ő jelenlétével a Texans elkapói nem tudtak volna ennyire lubickolni.
(Bladzs)
Los Angeles Rams @ Carolina Panthers 28-31
A 19 órás sáv legszórakoztatóbb mérkőzését hozta a Rams és a Panthers összecsapása, ahol a liga legkiszámíthatatlanabb csapata megtréfálta az NFC éllovasát. Így a Carolina tapad a csoportot vezető Tampa Bay Buccaneersre és ha ezt a játékot fenntartják, akkor bizony a playoff sem elérhetetlen a számukra.
A mérkőzés eleje még Matthew Stafford rekorddöntéséről szólt, hiszen az irányító kiosztotta zsinórban a 28. TD-passzát anélkül, hogy eladta volna a labdát (Tom Brady rekordját adta át a múltnak), ezúttal Davante Adams volt a kedvezményezett. A Panthers azonban felvette az elé dobott kesztyűt, és Chuba Hubbard 35 yardos elkapásával egyenlítettek.
Panthers answer with a Chuba Hubbard touchdown
LARvsCAR on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/dmMU4ASLO5
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Ekkor azonban megtörtént az, amit két hónapja nem láthattunk: Stafford interceptiont dobott, igaz egy megpattanó labdát követően (Derrick Brownt kell kiemelni, aki jó időzítéssel emelte fel a kezét). A Panthers offense nem tudta pontokra váltani a labdaszerzést, ugyanakkor a védelem “ha egy üzlet beindul” felkiáltással újabb interceptiont csikart ki Staffordból, amit Mike Jackson vissza is vitt a célterületre (7-14).
The Panthers have intercepted Matthew Stafford twice in the first quarter 😳
Reminder: Stafford had 2 INTs over his first 11 gamespic.twitter.com/deuCA3GYvv
— PFF (@PFF) November 30, 2025
Az interceptionök ellenére lendületben maradt a Rams offense, Adams újabb hatpontosát követően Blake Corum is befutott a célterületre, és mivel a félidő hátralévő részében a Panthers csak egy mezőnygólt tudott feltenni a táblára, így négy pontos Rams előnnyel várhatták a folytatást a csapatok (21-17).
Szakadó esőben kezdődött meg a második félidő, ez azonban nem zavarta meg a Carolina támadósorát, Bryce Young negyedik kísérletre tűpontos passzt osztott ki Jalen Cokernek, amivel ismét a hazaiak kerültek előnybe. Ekkor már érezhető volt a hazai csapat taktikája, folyamatos futásokkal igyekeztek felőrölni a Rams védelmét, egyúttal limitálni a Rams pontszerzési lehetőségeit.
A terv ideig-óráig működött is, le is pörgették szinte a teljes harmadik negyedet úgy, hogy mindössze három play erejéig volt a pályán a Rams offense. Ugyanakkor az újabb pontszerzés elmaradt, amit meg is büntetett a vendég együttes: Puka Nacua káprázatos elkapásával lőtávolba kerültek, Kyren Williams hatpontosával pedig ismételten átvették a vezetést (28-24). A Panthers offense ugyanakkor megrázta magát: Young megint negyedik kísérletre villant meg, az újonc Tetairoa McMillan elkapását követően megint a Ramsnek kellett kapaszkodnia.
Bryce Young does it again on 4th down!
LARvsCAR on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/eBEbscGKjs
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Nem sokkal a két perces figyelmeztetés előtt, a Carolina vörös zónájának határáig jutott el a Los Angeles, így benne volt a pakliban, hogy végül a papírforma érvényesül. Ekkor azonban Derrick Brown a meccs folyamán másodszor is óriásit villant, kiütötte a labdát Stafford kezéből, a fumble-t pedig a csapattársa, DJ Wonnum szedte össze. A hazai gárdának már csak egy first down kellett ahhoz, hogy lefuttassa az órát, Young és Jalen Coker összjátékával pedig sikerült is megtenniük a szükséges 10 yardot, így tehát nyert a Panthers!
Dave Caneles mesteri gameplannel járt túl Chris Shula eszén, nehéz formációkkal dominálták a line of scrimmage-t, egyúttal a labdát is több, mint 35 percen keresztül birtokolták, így a Ramsnek kevesebb lehetősége volt a pontszerzésre. A stratégia sikeres kivitelezéséhez persze kellett Bryce Young kiváló játéka is, aki EPA per dropback és kiigazított yard per passzkísérlet átlagban karrierje legjobb produktumát tette le az asztalra, blitz ellen pedig különösen hatékony volt (6/6, 150 yard, 3 TD).
Rajta kívül a parádésan blokkoló támadófalat és Chuba Hubbardot illeti dicséret, aki 124 scrimmage yarddal és egy touchdownnal járult hozzá a győzelemhez, amiben kulcsfontosságú jelentősége volt a védelem által kierőszakolt három labdaszerzésnek. Rams oldalról nyilván nem ideális ez a vereség. A támadósor kapcsán szerintem nincs ok az aggodalomra, a turnovereket leszámítva mind a földön, mind a levegőben tudtak haladni. A védelem ellenben eléggé rosszul nézett ki, Emmanuel Forbesot ezúttal többen is megégették, a front 7 pedig tehetetlen volt a Carolina futásai ellen.
(Atreus)
New Orleans Saints @ Miami Dolphins 17-21
Zsinórban harmadik győzelmét szerezte meg a Miami Dolphins, ezúttal az NFC sereghajtójának számító New Orleans Saints ellen, de összességében nem lehetnek büszkék a teljesítményükre. Alacsony színvonalú összecsapást láthattak a kilátogató nézők, amelyen a Dolphins 54 percen keresztül vezetett, de az utolsó három percben majdnem sikerült elbohóckodniuk a biztos győzelmet. Végül azonban a fordítás kapujában több alkalommal is lábon lőtte magát a New Orleans, így a Miami megmenekült egy kínos zakótól.
Pedig a kezdés ideálisan alakult a hazaiak számára, Mike McDaniel egy remekül megkomponált nyitó támadósorozattal érkezett a mérkőzésre, aminek a végén De’Von Achane 29 yardos futásával megszerezte a találkozó első pontjait a Dolphins. Ezt követően azonban a támadósorok behúzták a kéziféket, zsinórban 4 puntot láthattunk.
There goes De’Von Achane for six!
NOvsMIA on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/Tj2LUxgCqU
— NFL (@NFL) November 30, 2025
A totojázást végül a hazai offense unta meg, két mezőnygóllal végződő drive-ot vezettek a második negyedben, úgy hasítottak át a Saints védelmén, mint kés a vajon, a vörös zónában azonban elfogyott a tudomány (0-13). Eközben a Saints támadósora teljesen tanácstalannak tűnt, Tyler Shough egyszer fumble, egyszer interception formájában veszítette el a labdát, amiből a félidő végén újabb mezőnygólt szerzett a Miami (0-16). A New Orleans-i támadósor mindössze 5 first downra és 63 yardra volt képes az első harminc perben, nem meglepő, hogy szerzett pont nélkül vonulhattak az öltözőbe.
A szünet után azonban egy teljesen más arcát mutatta a vendégek offense-e, alig több mint négy perc alatt végigmasíroztak a pályán és Chris Olave révén feliratkoztak az eredményjelzőre, Shough két pontot érő futásával pedig egy labdabirtoklásra zárkóztak fel (8-16).
Chris Olave has New Orleans on the board
NOvsMIA on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/dysuoSQbxu
— NFL (@NFL) November 30, 2025
A kezdeti lendület azonban alábbhagyott, és ismételten a védelmek vették át a mérkőzés irányítását, újfent négy puntot láthattunk egymás után. Csendesen csordogált a mérkőzés, mindkét együttes szerzett még 3-3 pontot, a Saints mezőnygólját követően már csak hat perc volt hátra a találkozóból. Nagyon úgy tűnt, hogy a Dolphins képes lehet lepörgetni az órát, azonban a negyedik downos kísérletet kivédekezte a Saints és három perccel a vége előtt támadhattak az egyenlítésért.
Annak rendje és módja szerint el is jutottak a vörös zónába, ahol Shough end zone-ba löbbölt passzát Devaughn Vele húzta le, így már csak két pont választotta el a vendégeket az egyenlítéstől. Ekkor azonban megbolondultak a csapatok. Először false startot vétett a Saints, majd a következő playben Shough interceptiont dobott, amit Minkah Fitzpatrick visszahordott, így két ponttal gazdagodott a Dolphins, egyenlítés helyett 4 pontos előnyre tett szert a Miami.
MINKAH WITH THE RARE PICK-2 🔥
NOvsMIA on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/wDsz4vgPD7
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Ám ekkor még nem volt vége, ugyanis az onside kicket a Saints szedte össze! Egy first down után negyedik és egyes szituációba kerültek, ahol Kellen Moore egy tush push-t hívott be, azonban a Miami védőfala egy tapodtat sem mozdult a helyéről, így végül kicsikarták a győzelmet.
Egyérteműen a földön dőlt el ez a mérkőzés, Achane 134 yarddal és 1 touchdownnal járult hozzá a győzelemhez (5 yardos átlag felett futott a Miami offense), míg a túloldalon mindössze 81 yard jött össze 27 kísérletből. Későn ébredt fel a Saints, a botrányos első félidő alapozta meg a vereségüket, a Miami pedig örülhet, hogy a vörös zónában bemutatott gyengélkedésük a végén nem bosszulta meg magát.
(Atreus)
Atlanta Falcons @ New York Jets 24-27
Az első félidőről sok érdekeset nem lehet elmondani. Ültünk a hidegben és esőben, ahonnan megfigyelhettünk 8, azaz nyolc puntot. Az egyiknél mondjuk volt izgalom, mert a Falcons elejtette a rúgást, a Jets összeszedte és Breece Hall révén megszerezte a vezetést. A félidő vége előtt viszont az Atlanta összetett egy értelmes támadást, aminek a végén Tyler Allgeier volt eredményes, így 7-7-tel mentek szünetre a felek.
Mi a helyszínen beköltöztünk alulra egy fedett részre az egyik endzone mögött, és ez a jelek szerint meg is hozta a változást.
Bijan was MOVING on this play! pic.twitter.com/6BV3vLwn3Y
— NFL UK & Ireland (@NFLUKIRE) November 30, 2025
A csapatok tovább másolták egymást, de most már nem puntokkal. Előbb Bijan Robinson hozott egy nagy játékot majd egy TD-t, aztán meg AD Mitchell kapott el egy 52 yardos touchdownt Tyrod Taylortól. Aztán mindketten kihagytak egy mezőnygólt, hogy tényleg igazságos legyen. Aztán meg mindketten berúgtak egy mezőnygólt (a Jets egy nagy visszahordás után). Hogy maradjon a sorminta, előbb David Sills szerzett gyönyörű testcsel után hatpontost, majd megtette ezt Tyrod Taylor is, így döntetlennel érkeztünk meg a 2 minute warninghoz.
Tyrod goes DEEP to AD Mitchell for the 52-yard TD!
ATLvsNYJ on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/1Vn37w4nNN
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Gondolnánk itt már sok minden nem történt, de még háromszor puntoltak a felek, mielőtt Nick Folk bevágta az utolsó másodpercben 56 yardról, amivel nyert a Jets!
NICK FOLK GAME-WINNING 56-YARD FIELD GOAL @nyjets pic.twitter.com/b6RHw7q1ka
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Sokáig nagyon gyenge meccs volt, de a második félidőre beindultak a csapatok. Kirk Cousins sokat nem csinált, inkább a futójátékot nyomatták, ami jól ment Bijan 142 (+51) yardjával. A Jetsnél AD Mitchell ment nagyot 102 yardjával és TD-jével, és sikerült egy szép izgalmas győzelmet aratniuk.
(katonadani)
Las Vegas Raiders @ Los Angeles Chargers 14-31
AFC West összecsapást is kaptunk az ősz utolsó estéjére, ami igazából a Chargers számára volt fontos meccs, nekik minden győzelem kulcsfontosságú volt innentől kezdve a rájátszás esélyeik életben tartásához – a Raiders már csak a becsületéért küzdött. Mind a két csapatból egy-egy fontos offense játékos nem tudta vállalni a játékot: a vendégeknél Michael Mayer TE, a hazaiaknál pedig Omarion Hampton RB visszatérése lett újabb egy héttel eltolva. A Raiders nyitotta a mérkőzést, de az első negyedben két darab sack utáni punton kívül semmit sem tudtak mutatni. Jobban sikerült a Chargers nyitánya, ugyan majdnem összehoztak egy eladott labdát egy muffed punt után, de végül egy 9 perces, főleg futásokra épülő drive-ból átjutottak a pályán, ahol Quentin Johnston szerezte meg a meccs első pontjait.
Quentin Johnston breaks two tackles and finds the end zone ‼️
LVvsLAC on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXnxV pic.twitter.com/jb3c8IX7Z9
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Nagyobb gond volt, hogy Herbert megsérült, a helyére Trey Lance érkezett, de egy fél drive után vissza tudott térni a kezdő QB. A két irányító együtt újra egy hosszú, most 8 perces drive-val juttattak át minket a második negyedbe, ott viszont beindult az őrültek háza: előbb Herbert dobott egy interceptiont az 1 yardos vonalon, majd Geno Smith adta vissza nekik a labdát (Tony Jefferson húzott le egy elképesztő picket az alapvonal mellett), hogy aztán az így kapott rövidpályát egy sikertelen 4. és 1-gyel eltékozolja az LA. Az utolsó 6,5 percben végre mutatott magából valamit a Raiders offense, egy korrekt támadás végén Brock Bowers egyenlített ki egy elkapott TD passzal. A félidőt egy Maxx Crosby sack zárta le, döntetlennel mehettek a csapatok pihenni – kifejezetten alacsony minőségű első félidőt láthattunk, két gyenge támadósorral (a Chargers esetében inkább csak a befejezésekkel volt baj), ahol néhány villanáson kívül több volt a szerény/vicces jelenet, mint a jó football. A védelmeket viszont dicséret illeti, a Raiders D kétszer is turnovert harcolt ki a red zone-ban, de a Chargers defense nagyon hatékonyan semlegesítette Geno-ékat.
Kyu Blu Kelly picks it off in the end zone ‼️
LVvsLAC on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/Vq3TRycn11
— NFL (@NFL) November 30, 2025
A harmadik negyedben már jobban kiütközött a két csapat közötti szintkülönbség. A Raiders csak két puntra és egy turnover on downsra volt képes, míg a Chargers egy punt mellett két hetest is felpakolt az eredményjelzőre: a legelső drive-jukban Kimani Vidal szaladt el egy 59 yardos touchdownra, később pedig egy jó drive végén McConkey húzta le Herbert TD passzát. Ennek megfelelően a negyedik negyedben elég hamar elértük a garbage time időt; még Brock Bowers a föld alól összeszedett egy TD elkapást, de erre is volt válasza a Chargersnek egy mezőnygóllal és egy meccslezáró Jared Patterson 2 yardos touchdownnal.
KIMANI VIDAL 59-YARD TD RUN
LVvsLAC on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/8F5AnXhfMX
— NFL (@NFL) November 30, 2025
Ha nehezen is indult, a Chargers végül teljesen jogosan nyerte meg ezt a mérkőzést. Dominánsan a futójátékra építettek a hazaiak, és ez működött is, Vidal és Patterson összesen 180 yardot és 1-1 TD-t szaladgált össze a Raiders nem létező run defense-e ellen. Herbert az interceptionjét leszámítva szürke, de pontos volt, 20 passzából 15 talált embert 151 yardért és 2 TD-ért. A támadófalának voltak jobb és rosszabb pillanatai, összesen 3 sacket engedtek, ebből kettőt Maxx Crosbynak, akinek 4 TFL is összejött neki a zsákolások mellett. Hiába a jobb első félidő, még mindig szerény ez a védelem, Crosbyn kívül kevesen vannak, akiket nem lehetne valaki jobbra lecserélni. A Chargers behúzta a kötelezőt, de a többi meccs alakulása miatt továbbra is kapaszkodniuk kell minden győzelembe (és lassan a többiek hibáiba is), hogy meglegyen a rájátszás.
Borzasztó ez a Las Vegas offense, azzal együtt is, hogy Geno Smith szerény, de vállalható meccset hozott, 78%-os pontossággal passzolt 165 yardot és 2 TD-t, az interception meg nem az ő sara volt. Viszont a támadófala tragikus, 5-ször is sackelték a QB-t, és mindössze 31 (!!) azaz harmincegy yardot tudott összerakni a Raiders támadósor (tehát egyedül Jeanty) a földön. A passzjátékban is igazából csak egy kiemelkedő célpont van: Brock Bowers 4/4 63 yardért és 2 TD-ért, ő minden pénzt megér. A Chargers védelemből Tuli Tuipulotunak volt karrier napja, 2 sack mellé 4 TFL és egy leütött passz is került. Las Vegasban újra kell gondolni ezt az amerikai foci dolgot, hatalmas restartra lesz majd szükség ebben a holtszezonban, és a gondok várhatóan nem egy év alatt oldódnak majd meg.
(Maetthy)

