Brady még 48 évesen is tudna focizni

Philip Rivers 44 évesen visszatért a nyugdíjból, szóval az újságírók (Colin Cowherd egész pontosan) nyilván megkérdezték Tom Bradyt is, hogy így 48 évesen tudna-e még játszani és több TD drive-ot vezetni egy rendszerben, amit ismer.

“Persze hogy tudnék. De ez már nem engedélyezett így, hogy a Raiders kisebbségi tulaja vagyok, szóval nem térhetek vissza.”

Akiknek elegük volt már Bradyből, azok tehát örülhetnek, hogy végül kisebbségi tulaj lett, mert így biztosan nem léphet már pályára az NFL-ben – pedig a Raidersnek például pont szüksége is lehetne rá.

Ugyanakkor azért kétkedve lehet fogadni a magabiztos kijelentését a GOAT-nak, hogy még 48 évesen is tudna focizni, legalábbis az NFL-hez szükséges magas szinten. Brady 45 évesen vonult vissza, és akkor már azért limitált volt több szempontból is, leginkább nem akarta tovább elszenvedni az ütéseket.

Brady egyébként úgy gondolja, hogy a mentális képességei miatt még Rivers is lehet sikeres a visszatérésében. Azt mondjuk hozzátennénk, hogy a Seahawks, majd hamarosan a Texans ellen baromi nehéz dolga lesz.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2025-12-13 08:45

Jövö hét Jaguars

atis123juve
atis123juve
2025-12-13 13:45

Passzolni tudna, valósínűleg és nem nagyon messzire.Időzítések még biztso működnének. Egy jó futóval, meg egy jó fallal, egy top OC-val menne neki tuti. De ilyen nem nagyon van már.

Last edited 2 months ago by atis123juve
2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x