Site icon Fűzővel kifelé!

Fernando Mendoza nyerte a Heismant!

Az este/éjszaka folyamán kiosztották az egyetemi foci legrangosabb díjait, köztük a legértékesebb játékosnak járó Heisman-trófeát is. Ezt pedig az Indiana irányítója, Fernando Mendoza vitte haza!

Az Indiana első kiemelt a rájátszásra a veretlen szezonját követően, történetében először, és ez nagyban köszönhető Mendozának, aki jelenleg favorit az 1/1-re is. Heisman-győztes játékos egyébként eddig 25-ször lett 1/1-es, legutóbb Caleb Williams. Mendoza lett a Hoosiers csapatának első Heisman-győztese, pedig már 90 éves a program.

Mendoza 2980 yardot és 33 TD-t passzolt a szezonban, valamint volt még 6 futott TD-je is. Jó sztorija van, hiszen csak 10 évesen kezdett focizni, majdnem abba is hagyta a sportot, mert csak padozott az elején, majd mindössze egy FBS-ajánlata volt ösztöndíjra. A California egyetemre ment, majd tavaly transzferelt az Indianára, ami elég jó döntésnek bizonyult.

Mendoza a szavazáson 2362 pontot zsebelt be, köztük 643 első-helyes vokssal. A második a Vanderbilt irányítója, Diego Pavia lett 1435 ponttal, a harmadik a Notre Dame futója, Jeremiyah Love 719 ponttal.

Exit mobile version