Hozta a kötelezőt a 49ers és a Jaguars, vért izzadva nyert a Bucs

A 49ers és a Jaguars nagyon simán győzött a Browns és a Titans otthonában, utóbbi ráadásul ezzel a sikerrel átvette a vezetést a csoportjában. A Bucs eközben – ha szenvedve is –, de legyőzte a Cardinalst, ezzel véget vetve egy hárommeccses vereségsorozatnak.

Jacksonville Jaguars @ Tennesse Titans 25-3

A 7–4-es mérleggel álló Jacksonville a mindössze egy győzelmet számláló Tennessee vendégeként lépett pályára, és ahogy azt előzetesen várni lehetett, a rájátszásért küzdő Jaguars tette oda magát jobban. A védelem visszatért az év eleji formájához, és teljesen megfojtotta a Titans támadójátékát. Az első támadásból a hazaiak még eljutottak a red zone-ba, de ott a Jaguars védelme megállította őket, és csak mezőnygólon tartotta Wardékat. Ezt követően az első félidőben a Titans gyakorlatilag semmire sem volt képes: láttunk tőlük három puntot és a félidő végén egy turnover on downs-t.

A Jaguars első támadása még elakadt a félpályánál és punt lett belőle, a második próbálkozásuk azonban már sikeres volt. Ebben nagy szerepe volt Jakobi Meyersnek, akinek volt egy 50 yardos elkapása, majd a touchdownt is ő szerezte.

A touchdown utáni kickoff-visszahordás közben Dike kezéből kiszedték a labdát, így a vendégek rövid pályáról támadhattak. Ezt ki is használták: mindössze három playből megszerezték a második touchdownjukat, ezúttal Brenton Strange jegyzett egy 20 yardos TD-t. A büntetés miatt az 1 yardosról nem rúgták az extra pontot, hanem a kétpontosnak mentek neki, ami sikerült is, így a második negyed elején már 15–3-ra vezettek.

Az első félidőben már a Jaguars is csak három puntot tudott összehozni, így le is fújták a játékrészt. Az utolsó play azonban verekedésbe torkollott. A bírók a Titans ellen ítéltek 15 yardos büntetést, amivel a Jaguars field goal-távolságba került, Little pedig nem is hibázott. A csapatok 18–3-as vendégvezetéssel mehettek a szünetre. És akár ott is maradhattak volna, mert a második félidőben a Jaguars ugyan az első támadásából végigment a pályán (Tuten futott be 2 yardról), de ezen kívül a két csapat összesen 77 nettó yardot szerzett és 0 pontot.

Lawrence hozta a kötelezőt: 16/27, 229 yard, 2 TD, ennél többre nem is volt szükség. A kedvenc célpontja Meyers volt, aki mind a hat felé szálló labdát elkapta, 90 yardot szerezve. A Jaguars örülhet a győzelemnek, hiszen a Colts vereségével utolérték őket a csoport élén.

A Titansnél Ward nem játszott jól: sok pontatlan dobása volt, de a társai sem segítették ki. Sokat volt nyomás alatt, és az elkapóinak is akadtak dropjaik (kétszer is 4. kísérletet ejtettek el). A védelem futás ellen egészen jól nézett ki, de ezen kívül túl sok pozitívumot nem lehet kiemelni.

(Bladzs)

Arizona Cardinals @ Tampa Bay Buccaneers 17-20

Lassan kezdődött el Tampában a találkozó. A hazai csapat több droppot vétve képtelen volt haladni míg a Cardinals hiába menetelt el az első drive-ból a red zone-ig, ott egy felpattanó labdát Winfield váltott interceptionre. A félidőig mindkét csapat 1-1 field goalt ért el, de a támadósorok küszködését jól jellemzi, hogy egészen váratlan játékos szerezte az egyetlen touchdownt. A Bucs a 2 yardosról támadhatott amikor egy hatodik falember behozatala miatt elkapóvá válhatott Tristan Wirfs a csapat All-Pro vak oldali tacklje, aki egy késleltetett passzjáték végén teljesen üresen kaphatta el a labdát. Nem meglepő módon ez volt karrierje első elkapása.

A vendégekre a szünet után is vastagon rájárt a rúd. Az első labdabirtoklásukból a sok sérülés miatt előlépő rotációs futó Bam Knight vétett fumble-t, majd Chad Ryland hagyott ki egy 43 yardos field goalt. A harmadik negyed végén így még mindig 3-10 állt az eredményjelzőn, amikor elkezdtek beindulni a támadósorok.

A sérülésből visszatérő Bucky Irving révén lépett el a Tampa Bay, majd végre a Cardinals is képes volt hiba nélkül lezárni egy támadósorozatot és Knight kapta el a scramble-re kimozgó Brissett passzát így továbbra is maradt az egy TD különbség.

A negyedik negyedben ismét a hazaiak léptek meg egy mezőnygól révén, amit Trey McBride már csak közelebb hozni volt képes. A Cardinals kétszer is támadhatott a győzelemért/egyenlítésért a meccs végén, de a Buccaneers védelme mindkétszer turnover on downsszal zárta le a drive-jaikat.

A vendégeknél újra egészséges volt papíron mindenki, bár Wilson és Harrison Jr. is látványosan bicegett 1-1 játék során így nem meglepetésre ismét Trey McBride lett 82 yarddal a legtermékenyebb elkapó. Brissettre sok panasz nem lehetett, 300 yard fölé jutott, kiosztott két touchdownt és a pickje sem feltétlen rajta múlt. Annak ellenére játszott ha nem is jól, de korrektül, hogy a zsebet rengetegszer tudta benyomni a Logan Hall – Vita Vea védőduó. A másik oldalon Mayfield bár megnyerte a meccset rosszabbul játszott, igaz Godwin és Egbuka is el-el ejtette pár passzát. A Cardinals védelme meglepően jól szerepelt. Josh Sweat sackkel vette ki a részét de a secondary is jól limitálta a Bucs elkapóit.

A vereséggel a Cardinals hivatalosan is kiesett a playoffért folyó küzdelemből, a Tampa Bay pedig életmentő győzelmet szerezett mert erősen kell most már hátrafelé is nézegetniük a csoportban…

(alatriste)

San Francisco 49ers @ Cleveland Browns 26-8

Hideg, és erős szél fogadta a csapatokat Clevelandben, nem sokkal a meccs előtt még hóesésről is szóltak előrejelzések, de végül nem kaptunk csapadékot a téli idő mellé. Az első negyed a várakozásoknak megfelelően nem a leglátványosabb támadófocit hozta: a két csapat felrakott összesen 3 puntot, valamint a Browns egy turnover on downst (egy korrekt drive végén nem jutottak be 4. és 1-re a red zone-ba). A negyed egyetlen pontjait egy közelről bepréselt McCaffrey futott TD hozta meg, ami egy 66 yardos Sky Moore punt return után született.

Hasonlóan zajlott a második 15 perc is, egy-egy punt mellett láthattunk viszont egy Browns TD-t: sok futás után a rookie TE Harold Fannin maradt üresen, akit Sanders meg is talált egy 34 yardos TD passzal (12 man büntetés után az 1 yardos kétpontost Judkins futotta meg), illetve egy félidőlezáró 25 yardos, kapufáról bepattanó 49ers mezőnygólt. Nem az offense-ekről szólt ez a félidő, a 49ers kivételesen gyengén szerepelt, Purdy nagyon szürke volt, célpontjai közül csak Kittle volt stabil és megbízható, futni meg még ennyire sem tudtak (1,5 yardos átlag). Ezzel ellentétben a Browns offense korrekt volt, jól futottak és sokat (20 futás, 94y), és amikor kellett, Sanders is eltalálta a célpontjait (8/11, 96y).

Nem hozott sok újdonságot a második félidő sem, a punt háborút csak két nagy Browns hiba zavarta meg: először egy sikertelen 4. és 1 a Cleveland saját 30-asán (Fannin “QB” sneak fumble), amiből Purdy futott meg egy TD-t, majd egy muffed punt a saját 15-ös körül, amit Jennings használt ki egy elkapott TD-vel (a kétpontos nem sikerült). Az utolsó 10 perc tulajdonképpen már csak arról szólt, tud-e szépíteni a Browns, de néhány halovány próbálkozáson (és egy időhúzós 49ers mezőnygólon) kívül mást már nem hoztak a mérkőzés hátralévő percei.

A SF offense egyáltalán nem volt jó, de elég volt most annyi, hogy abból főztek, amit az ellenfél és az élet adott nekik; mind a három TD-jük rövidpályás lehetőségekből született: 66y punt return után, red zone előtti turnover on downsból, red zone muffed puntból. Purdy végtelenül szürkén 55%-kal passzolt, 168 yardjából 1 TD született, Kittle (67y) és Jennings (39y) voltak a fő célpontjai. A futójáték egyáltalán nem működött, 79 yardot szerzett a földön összesen a CMC+Robinson páros. A passzblokkolást viszont dicséret illeti, egy darab sack született összesen Purdyn. A 49ers behúzott egy újabb kötelező győzelmet, szépen haladnak egy wild card kiemelés felé (90% most az esélyük a rájátszásra), de ez a mutatott játék édeskevés lesz bármilyen magasabbra rangsorolt csapat ellen.

A Browns próbálkozik becsülettel, de ennél több nincs a támadósorban. Sanders így pár meccs alapján egy stabil QB2 alapnak néz ki, 64%-os pontossággal passzolt, 1 TD mellett nem dobott interceptiont, viszont 3 sack is volt rajta. Továbbra is a futójáték az offense szíve és lelke, főleg Judkins, aki földön és levegőben is nagy stabilitást mutat (109y összesen). Rajta kívül Harold Fannin az, akit végre megtalált Sanders, és ennek az eredménye látszik is– csak hát nem nagy mértékben. A Browns újabb meccsel került közelebb a holtszezonhoz, most már csak Myles Garrett potenciális sack rekordja lebeghet a szemük előtt, mint elérendő cél.

(Maetthy)

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
dr.baji
dr.baji
2025-12-01 08:16

Össze-vissza keveritek, hogy ki volt a pályaválasztó: Jaguars -Titans: “A 7–4-es mérleggel álló Jacksonville a mindössze egy győzelmet számláló Tennessee-t fogadta…..A touchdown utáni kickoff-visszahordás közben Dike kezéből kiszedték a labdát, így a vendégek rövid pályáról támadhattak. Ezt ki is használták: mindössze három playből megszerezték a második touchdownjukat,” …..


Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  dr.baji
2025-12-01 10:45

itt valóban van gond: Titans volt otthon
Helyesen: A 7–4-es mérleggel álló Jacksonville-t a mindössze egy győzelmet számláló Tennessee fogadta.
A mondat második fele viszont rendben van, hisz valóban a vendégek (Jags) szerezték a rövid pályás TD-t.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x