Ismét kidőlt DaRon Bland
Idén már nem lép pályára DaRon Bland. A Cowboys kiváló cornere ismét egy lábsérülés miatt került partvonalra, ráadásul ez már nem az első eset karrierje során, tavaly és idén is rengeteg meccset kellett kihagynia hasonló okok miatt.

A 2022-ben 5. körös védőnek nincs szerencséje a sérülésekkel. Tavaly a bal lábában diagnosztizáltak fáradásos törést, amely műtétet igényelt és 10 mérkőzés kihagyására kényszerítette a korábbi All-Pro cornert. 2022 óta tartó karrierje során így csak egy idényben volt legalább 1000 snapet a pályán, idén is csak 740+ jutott neki.
A 25 éves Bland egyébként augusztus 31-én írt alá egy négy évre szóló, 92 millió dolláros szerződéshosszabbítást, amelyből 50 millió dollár garantált. Az idei szezont 66 tackle-lel, egy INT-vel és öt leütött labdával fejezi be (illetve engedett 670 yardot és öt TD-t, nem volt jó idénye).