JJ Watt Wisconsinban nőtt fel, oda is járt egyetemre, azonban az NFL-ben sosem játszott az állam csapatában, a Packersben. Pedig szeretett volna, sőt kedvezményt is adott volna állítása szerint, de a Green Bay-iek nem kértek a jövőbeli Hall of Famerből. Erről mesélt volt az egykori kiváló védőfalember a Pat McAfee Show-ban.
JJ Watt a Texansban játszotta karrierje nagy részét, azonban 2021-ben szabadügynök lett. Ő pedig Green Baybe szeretett volna menni.
Elmondtam az ügynökömnek, hogy nem érdekel mennyi az összeg, mennyire alacsony. Mondja meg mennyi az annyi, hogy legalább megfontolhassam. Nem garantálom, hogy elfogadom, de akár $2 millió, akár $4 millió, rakja le elém, hogy összevethessem a többivel. És azt mondta, hogy nem kapott ajánlatot.
A Packersnek akkoriban elég neves edge rusher sora volt Za’Darius Smith-szel, Preston Smith-szel és Rashan Garyvel, de azért egy komoly kedvezménnyel biztos hasznosítani tudták volna Wattot a pályán.
Azt mondtam, hogy az ideális helyzet az lenne, ha a Green Bay Packersben játszhatnék. Ott nőttem fel, néztem Reggie White-ot, ez elképesztő lenne. Egy hatalmas, hatalmas kedvezményt adtam volna, hogy ott játszhassak, de nem kaptam egy összeget, amit megfontolhatnék.
Watt aztán azt is elmondta, hogy $5 millió már biztos elég lett volna neki: ha kap egy ilyen ajánlatot, azt elfogadta volna. De nem kapott semmilyen ajánlatot, így végül a Cardinalshoz írt alá két évre $28 millióért.
Ha ez mind így volt, akkor nagyon furcsa döntés a Packers részéről. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy volt valamilyen információs hasadék a felek közt. Lehet, hogy a Packers nem gondolta volna, hogy ilyen olcsón megszerezheti Wattot és ezért nem is adott pofátlanul alacsony ajánlatot. Lehet, hogy volt puhatolózás, de Watt ügynöke nem adta tovább az alacsony ajánlatot (Watt is elismerte, hogy nem 100%-ig biztos abban, hogy átadta volna, ha van ilyen), hogy egy másik, nagyobb összeg felé terelje ügyfelét. És persze az is lehet, hogy a Packers tényleg nem akarta Wattot.

