Az Arizona Cardinals két védője, Walter Nolen III és Garrett Williams is súlyos sérülést szenvedett a Falcons ellen. Előbbinek a térde bánta, utóbbinak pedig elszakadt az Achillese, ezzel pedig véget is ért a szezonjuk.

Nolen idén került a ligába, a Cardinals az első kör 16. pickjéval draftolta. Nem volt szerencséje a sérülésekkel, az edzőtáborban megsérült a vádlija, ami miatt kihagyta az idény első hét meccsét, az elmúlt hetekben pedig a térdével voltak gondok. Egyszer sem volt kezdő, hat meccsen 169 snapen lépett pályára, ezeken nyolc tackle-t és 15 nyomásgyakorlást jegyzett a fiatal védőfalember.
Williamsnek sem volt egyszerű szezonja. A korábbi harmadik körös corner idén már öt mérkőzést kihagyott egy térdsérülés miatt, az újabb sérüléssel pedig háromból a harmadik idényét zárja IR-en. 10 meccsen lépett pályára, mindegyiken kezdő volt, de nem játszott különösebben jól.
