Maxx Crosby, a precedenst teremtő
Mint ismert, a Las Vegas Raiders nem nevezi a Giants elleni mérkőzésére a korábbi sérüléseire hivatkozva Maxx Crosbyt, holott szerinte játékra képes állapotban van, és ezen rendesen ki is akadt. Ez az objektív történet, de most cincáljuk szét!
Nézzük először a franchise oldalát, és maradjunk naivak. A Raiders dollármilliókat fektetett Crosbyba, és egy már elúszott szezonban, amit majdnem teljesen kisebb-nagyobb sérüléssel játszott végig, nem szeretné megkockáztatni a csapat, hogy netán egy újabb sérülés elszenvedése miatt a következő idényre való fekészülést hátrányból kezdje. Ez teljesen megérthető lenne a részükről, és még el is hiszem, hogy nagy százalékban ez is szempont volt a döntésükben. Csakhogy szerintem nem ez a fő motiváció: a Raiders szimplán nem szeretné megnyerni a hétvégi meccsét a Giants ellen. Erre utalhat Crosby korábbi megnyilvánulása is, hogy ő nem egy draftcetliért focizik. Hát, így nem is fog.
Örülök, hogy végre kibukott egy ilyen eset, mert már több beszélgetésünk is volt a tankolás kérdéséről, vagy hogy egy szurkoló egy már elúszott szezonban inkább a vereségnek szurkol a jobb draft pick miatt. Ettől rosszul vagyok! Amíg az első körös draftoltak minimum fele nem válik be, a franchise-ok többsége nem tud játékosokat nevelni mert nincs türelem a stábjuk felé, addig mi értelme a cetlikre hajtani? Felhozható erre a legutóbbi hasonló dilemma a 2023-as szezonból amikor a Giants (érdekes!) megverte a Patriotsot (és még utána más csapatokat is), ezzel kilökve magát a top draft pickektől. Így lemaradtak Drake Maye-ről, aki most konferencia első helyéért harcol a Patriots irányítójaként. De mi a garancia, hogy a Giantsnél is ezt a karriert futotta volna be? Ahogy Bostonban is majdnem sikerült elszúrni, de időben korrigálták a Mayo kinevezést.

Felmerül az ilyen vitákban továbbá, hogy oké, nyertek egy meccset, mire mennek vele mikor már minden elúszott? És itt jön a képbe a játékosok szemszöge, ráadásul most végre látunk egyet megnyilvánulni. Ők erre tették fel az életüket, amíg játékra képesek, addig pályán akarnak lenni, ez az alapeset. Nekem, aki esőben a szemetet nem hajlandó levinni, ez felfoghatatlan, de ők máshogy vannak összerakva. Továbbá vannak a szerződéseikben különböző, teljesítményhez vagy győzelemhez kötött bónuszok is, amikről szintén lemaradnak a csapat döntése miatt. És nem utolsó sorban, rengetegen a szerződésükért, a megélhetésükért lépnek pályára hétről hétre, így a bizonyítás lehetőségétől is eleshetnek.
Végül a szerintem legvégső szempont bármilyen sportban: ki a tököm szeret veszteni? Ki az, aki azért ölte bele a teljes fiatalkorát a karrierjébe, hogy veszteni menjen ki, ráadásul célzottan? És pont azért vagyok ledöbbenve a Raiders tettén, mert Tom Brady személyében a világ egyik legkompetitívabb sportolója ül a tulajdonosi székben, akiről mindig a híres Giampiero Boniperti idézet jut eszembe:
A győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog ami számít!
Teljesen szembe megy a sporttal, de ez az eset akkora figyelmet kapott Crosbynak hála, hogy remélhetőleg precedenst teremt a jövőben hasonlóan gondolkodó edzőknek és GM-eknek, hogy erről a nyilvános tankolásról letegyenek. Mert lehet meglesz az 1/1 a Raidersnek, de ha Crosby, vagy mások meg le akarnak lépni ebből a lúzer kultúrából, akkor nem jártak jobban.
Az NHL-ben már rég megoldották ezt. Nem a sorrend számít direktben a drafton, hanem csak a PO-ba be nem jutott csapatok között egy százalékos esélyt alakít ki, de bármelyiküket kihúzhatják 1/1-esnek (és általában nem is a tök utolsó szokott az lenni).
Szóval nem lenne bonyolult megoldani, de az NFL-ben a tulajoknak nem célja, mert szeretnek tankolni. És innentől kezdve marad ez: a vereségért versengés, mert valóban ez a logikus döntés. S így az NFL meccsek 1/3-ának nincsen sportértéke. Ami szerintem az egész sport értékét brutálisan degradálja.
Ugy gondolom ezt az nfl-ben azert nem lehetne bevezetni mert amig az NHL-ben, NBA-ben kb “sokan egy szinten vannak” addig az NFL-ben egy QB donthet arrol hogy 2-15 vagy 15-2 legyen a merleged ami nagyon nem mindegy. A tankolas altalaban a QB-ert megy mert az hataroz meg mindent. Regen egy edge vagy egy futo sokkal nagyob ertek volt, de mara akinek kell QB a drafton az magasan akar vegezni, mert kulonben el kell adositania onmagat amivel megint nem lehet jovot epiteni.
Már régen van egy nézetem arról, hogy mit lehetne tenni, a cikkben felvetett kérdésben. Nyilván nem arról van szó, hogy a tulajok gonoszak és azért szeretnének tankolni, meg sok szurkoló is, akinek sováany vogasz, hpgy 3-13 helyett 3-14-re korrigál egy előszezon értékű meccsen a csapata, hanem a franchise érdeke kívánja meg, hogyha lehet veszítsünk. Ez nyilván a sport szellemével ellentétes, de a rendszer diktálja azt, hogy bizony sokszor racionális. Azért lehet ez, mert nagyon helyesen a gyengéket támogatja az NFL rendszere, hogy kiélezze a versenyt a csapatok között. Egyetlen elem hiányzik, a kiesés réme, mert ez élezi a labdarúgásban az alsóházi mevvseket.
Létre lehetne hozni 2 franchise-t akik extra kompenzációkal, draftokkal free agent opciókkal, extra sapkával, stb. egyből versenyképesek lennének.A megalakulásuk évében már lehetne kiesés a 2 utolsó pihen egy évet. Hogy mi lesz az edzőikkel játékosaikkal, addig, az egy külön szabályozás lenne. De innentől kezdve, mikor elég nagy egy év kiesése is, ez komoly versenyt hozhatna az alsóházban is, és kockázatos lenne tankolni.
Ezzel elkezdődne egy Bliga egy NFL 2 kialakítása, egy idő után a kiesőknek ott lehetne bizonyítani, az egyetemről több játékos mehetne tovább az üzlet is nagyobb lenne, szóval a térbeli terjeszkedés helyett, mellett, ez lehetne egy még korrektebb bajnokság felé az út, szvsz.