Nacuát megbírságolták, a Seahawks védőjét eltiltották

Ahogy azt várni lehetett, Puka Nacua megjegyzései nem maradtak büntetlenül: 25 ezer dollárra bírságolták meg a Rams kiváló elkapóját, amiért azt mondta, hogy “a bírók a legrosszabbak” és direkt hoznak rossz ítéleteket, csak hogy szerepelhessenek a tévében (majd a Seahawks elleni mérkőzés után validálta is magát, hogy igaza volt). Tanulság: ne kritizáld a bírókat, mert a pénztárcád bánja.

Nem ez volt az egyetlen utózöngéje a Seahawks-Rams rangadónak, ugyanis a seattle-iek pass rusherét, Derrick Hallt egy meccsre eltiltották felesleges durvaság és sportszerűtlen viselkedés miatt. Nem kapott ilyen büntetést a mérkőzésen a védő, de utólag észrevették, hogy az első negyedben rálépett a Rams guard Kevin Dotson lábára, mikor a támadó a földön feküdt egy play végén. Ezt ezek szerint szándékosnak ítélték meg, így egy meccs pihenőre száműzik Hallt, aki egyébként fellebbez a döntés ellen.

Ha marad az ítélet, akkor a Panthers ellen nem játszhat majd Hall, és nyugodtan töltheti az ünnepi időszakot, hogy aztán majd a szezon utolsó meccsére már az újévben visszatérjen a 49ers elleni rangadóra, ami akár az első kiemelésről is dönthet.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2025-12-20 14:54

Bizony szándékos volt,nem véletlen kezdte el lökdösni a másik Rams falember.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x