Puka Nacua karrierje első három évében a tökéletes játékosnak és embernek tűnt. Aztán most egy elég furcsa hete volt, ugyanis egy livestream során olyan TD-ünneplést ígért, amit egyesek antiszemitának gondoltak, emellett beszólt a bíróknak is, hogy direkt hoznak rossz döntéseket, mert csak szerepelni akarnak a tévében. Erre a gondolatára pedig rá is duplázott: a csütörtök esti mérkőzés után azonnal rohant a telefonjához, hogy tweetelhessen erről (azóta már törölte, feltehetőleg ügynöki vagy csapatutasításra).
Nem mondhatjátok, hogy nem volt igazam. Köszönjük csíkosak a hozzájárulást. LOL
Jó kérdés, hogy mire gondol pontosan. Talán a kétpontos volt a legfurcsább helyzet a meccsen, de ott egyértelműen jó döntést hoztak a bírók, az egy hátrapassz volt, azaz fumble. Lehet másra gondol, de nem volt meccset eldöntő, látványos hibája a játékvezetőknek, amire így kéne reagálni (előfordulnak azért ilyenek máskor, itt nem rémlik, hogy lett volna).
Nyilván érthető, hogy frusztrált a vereség után, főleg hogy 225 yardot és 2 TD-t szerzett, valamint a kezükben volt a győzelem sokáig, de hogy miért a bírók felé kellett irányítani most ezt a frusztráltságot, az jó kérdés.
Nacua szerint a bírók direkt hibáznak, hogy szerepeljenek a tévében

