Davante Adams leigazolására minden NFL-szerető néző és szakértő felkapta a fejét, ugyanis Matt Stafforddal és Puka Nacuával olyan trió jött létre, amitől beindult sokak nyálelválasztása. Ráadásul nem csak a fantáziánkban, hanem a valóságban is pont olyan jól alakult a szezon a Rams számára, ahogy eltervezték. A Nacua-Adams duó pedig nem csak szuper, de történelmi is lehet!
Nacua jelenleg 93 elkapással vezeti a ligát (holtversenyben Trey McBride-dal), Adams pedig 14 touchdownjával vezeti a ligát (egyedül). Ha mindketten megőrzik az első helyüket a szezon végéig, akkor olyan dolgot visznek véghez, amire eddig csak 3 másik csapattárs páros volt képes (világít rá a PFT): 2011-ben a Patriotsban Wes Welker és Rob Gronkowski, 2007-ben szintén a Patriotsban Wes Welker és Randy Moss, valamint 1980-ban a Chargersben Kellen Winslow Sr. és John Jefferson.
Adams ezen felül önmagában is rekordokat halmozhat: ő lehet a harmadik elkapó Randy Moss és Art Powell után, aki új csapatában első évében 15+ touchdownt szerez. Powell 1963-ban a Raidersben, Moss pedig 2007-ben a Patriotsban és 1998-ban a Vikingsban is megcsinálta ezt, rajtuk kívül viszont senki más. Sőt, Adams három különböző csapatban is vezetheti karrierje során az elkapott TD-listát az adott évben, hiszen 2020-ban a Packersben és 2022-ben a Raidersben is megtette ezt.

