Shedeur Sanders marad a Browns kezdő irányítója

Ugyan a Browns kikapott vasárnap, de egy nagy pozitívum mindenképp volt a Titans elleni vereségben: az ötödik körös újonc Shedeur Sanders kiválóan játszott: 42 passzából 23 volt jó 364 yardért, 3 TD-ért és egy interceptionért, valamint futott is 29 yardot és egy TD-t. Ezzel pedig kiérdemelte, hogy a szezon végéig ő legyen a csapat kezdője – jelentette be Kevin Stefanski főedző.

Az idényt még Joe Flacco kezdte meg a Brownsnál, de őt gyorsan elcserélték a Bengalshoz Joe Burrow sérülése után. Aztán jött Dillon Gabriel, akit a legtöbben alacsonyabbra. taksáltak a draft előtt mint Sanderst, azonban a Browns őt a harmadik körben választotta, míg Sanderst csak az ötödikben. Így nem volt meglepő, hogy Gabriel kapott előbb lehetőséget, de nem tudott élni vele, nagyon látványosak voltak a fizika limitációi.

Sanders jóval kevésbé limitált ilyen szempontból, és ugyan neki is vannak gyengeségei (például hogy túl sokáig tartja a labdát), egyértelműen jobban játszott eddig mint Gabriel. Nem valószínű, hogy megtalálták a franchise irányítót a személyében, de mindenképp érdemes megnézni, hová fut ki az idény végéig a dolog. A Browns a Bears, Bills, Steelers, Bengals négyessel zárja a szezont.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x