Trey McBride a liga egyik, ha nem a legjobb tight endje. Már tavaly is volt 111 elkapása 1046 yardért és 2 TD-ért, idén pedig még egy lapáttal rátett a teljesítményére. Jelenleg 105 elkapásból 1071 yardnál és 10 touchdownnál jár, és még van hátra három mérkőzés.
Ez azt jelenti, hogy ilyen ütemben 127 elkapással és 1300 yarddal zárná a szezont. Ami azért nagyon extra, mert jelenleg a tight endek közt az elkapásrekordot Zach Ertz tartja 116-tal, amit még az Eagles színeiben állított fel 2018-ben. És igen, akkor még csak 16 meccses volt az alapszakasz, de McBride annyi alatt is megdöntené a rekordot, ha így folytatja.
Egyébként a tight end által két év alatt összehozott elkapások rekordját már most McBride birtokolja 216-tal, és ezen még bőven javítani fog, hacsak meg nem sérül.
Nagyon jót tett neki, hogy Kyler Murray-t lecserélték Jacoby Brissettre, bár ez leginkább a touchdownok számában mutatkozik meg, hiszen az utóbbi 9 mérkőzésen átlag egy TD-t szerzett.

