A Broncos hosszabbítás után, a Seahawks kiütéssel került konferenciadöntőbe

A divisional kör első napjára kaptunk egy végletekig izgalmas, fordulatos, hosszabbításos találkozót, valamint egy óriási kiütést is. Végül pedig mindkét első kiemelt továbbjutott! 

Buffalo Bills @ Denver Broncos 30-33

Elképesztő lehetőség előtt állt a Bills, ugyanis az AFC mezőnyének legrutinosabb és legtapasztaltabb csapataként küzdhetett a Super Bowlba jutásért, hisz sem Patrick Mahomes, sem Joe Burrow nem képviseltette magát a rájátszásban. Josh Allen pedig csak ellenük nem nyert soha (0-5), mindenki mást legyőzött (8-0), így joggal bizakodhattak a szurkolók. Csakhogy úgy tűnik, a Bills el van átkozva.

Az első negyed pillanatok alatt véget ért, mindkét gárdának tökéletesen ültek az első drive-ra kitalált játékai. A különbség mindössze annyi volt, hogy Mecole Hardman elkapta Josh Allen 4 yardos TD-passzát, míg Lil’Jordan Humphrey elejtette Bo Nix remek átadását. A két 7+ perces, mesterien megkomponált drive után azonban elszabadult a káosz.

A Broncos következő támadása 3&outtal ért véget, a Bills viszont hiába haladt jól az ellentámadásból és járt már az ellenfél 32 yardosánál, James Cook elhagyta a labdát. A turnovert a hazaiak egy 69 yardos drive-val büntették, amelynek végén a támadófalember Victor Frank Crum szerzett egy 7 yardos elkapott TD-t. Erre azonban még válaszolni tudott a Buffalo egy mezőnygóllal, így 2:11-gyel a szünet előtt 10-10 volt az állás.

A Broncos összerakott egy nagyon szép drive-ot, Lil’Jordan Humphrey pedig ezúttal nem hibázott és egy 29 yardos TD-vel tette jóvá a korábbi hibáját. 22 másodperc maradt ekkor az órából, és bár a Billsnek volt időkérése, de optimista vállalkozásnak tűnt a pontszerzés. Ennek ellenére a csapat megpróbálta, Josh Allen meg is iramodott a játékszerrel, de vigyázni már nem vigyázott rá, így a Broncos másodszor is fumble-t harcolt ki. Sőt még maradt két másodperc az órából, így egy field goallal hirtelen 10 pontos előnybe került a csapat.

Ostoba dolog volt ez Allentől, itt azonban még nem ért véget a regnáló MVP mélyrepülése. A második félidő legelején ugyanis megint kiverték a kezéből a labdát (ezúttal egy sack következtében), de a védelem mentette a menthetőt, sikerült mezőnygólon tartani a Denvert. Ezzel együtt négy támadásból három is turnoverrel ért véget, amelyből 13 pontot szerzett a Broncos.

A következő Bills akció viszont már sikeres volt, Keon Coleman pedig egy 10 yardos TD-vel szépített. Erre a válasz Bo Nixtől egy INT volt, de nem örülhetett sokáig a Buffalo, ugyanis jött az újabb Josh Allen hiba, ezúttal egy aluldobott labdából jegyzett INT formájában. Ezt a hibát viszont már nem tudta kihasználni a Broncos, a Bills ismét átszaladt a pályán, Dalton Kincaid elkapásával pedig át is vette a vezetést, igaz csak egyetlen ponttal.

Itt kezdett igazán érdekes lenni a dolog, ugyanis a Bills nemcsak, hogy ledolgozott egy 13 pontos hátrányt, de egy újabb Broncos 3&out után azért támadhatott, hogy kvázi eldöntse a mérkőzést. A hazai védelem azonban az utolsó pillanatban megmentette a helyzetet, így Allenék kénytelenek voltak beérni egy mezőnygóllal.

Bő 4 perccel a vége előtt a Denvernek kellett tehát kaparnia, ráadásul muszáj volt TD-t szerezni. A játékok pedig egymás után jöttek, Sean Payton remekül keverte a kártyákat, Marvin Mims pedig egy parádés 26 yardos TD-vel ismét előnybe juttatta a csapatát. De persze hogy lett volna itt vége a dolognak? A Bills pillanatok alatt eljutott mezőnygól távolságig, Matt Prater pedig ezúttal sem hibázott, jöhetett a hosszabbítás.

A Bills nyerte a pénzfeldobást, és átadta a lehetőséget a Broncosnak. Nixék nem jutottak messzire, 10 yard után elpuntolták a labdát, de ez kivételesen remekül sikerült, ugyanis a 7 yardosról jöhetett a Buffalo. Jól is ment a játék, a momentum Allenéknél volt, azonban 3&11-re Allen megint eladta a labdát, ezúttal is INT formájában. Szerencséjére ez felért egy punttal, azonban ettől a ponttól kezdve a Denvernek elég volt egy mezőnygól a sikerhez. És bár nem ez volt a csapat legjobb drive-ja, de a vendég védők fejben teljesen szétestek és megkönnyítették Nix dolgát: előbb egy véleményesebb (bár ezzel egy időben volt egy teljesen egyértelmű roughing the passer is Joey Bosán), majd egy ordító DPI után máris a 8 yardoson volt a Denver. Will Lutz pedig nem hibázott.

A meccs képe alapján egyértelműen a Bills volt a jobb csapat. A földön 183 yardot tettek meg, a levegőben Allen 266 nettó yardig jutott, és a védelemnek is voltak relatíve jó megmozdulásai. Ezért is lehetett versenyben a csapat öt turnover mellett is, és bár dicséretes, hogy nem adták fel, ennyi hibával nem érdemelt győzelmet a Buffalo. Allen a négy turnoveréből legfeljebb egyben volt teljesen vétlen, kettőnél pedig extrém butaságot csinált. Ehhez jött hozzá Cook fumble-je, amivel szintén legalább három pontot hagyott a táblán a Bills, pedig a futó ezt leszámítva 141 total yardot termelt – a legtöbbet mindkét csapatban.

A Broncosnál Marvin Mims ment nagyot, nyolc elkapásból 93 yard és egy TD került a neve mellé, és bár Suttonnak és Humphrey-nak is voltak szép megmozdulásai, rájuk leginkább a dropjaik miatt fogunk emlékezni. A védelemből Malcolm Roach játszotta a legnagyobbat, az öt tackle-je mellett ugyanis volt 1,5 sackje és két QB-hitje is, valamint összeszedett egy fumble-t. De remekül teljesített Talanoa Hufanga és Alex Singleton is, ahogy az egész védelem is (bár a yardokat azért nyelték): 81 tackle, három sack, 1 TFL, két leütött passz, 10 QB-hit, és öt turnover volt a mérleg.

Ez mind szép és jó lett volna, Denverben várhatták volna a Texanst és a Patriotsot, jó esélyekkel a Super Bowlba jutásra. A találkozót utáni sajtótájékoztatón azonban jött Sean Payton és bejelentette, hogy Bo Nixnek eltört a bokája, így Jarrett Stidham kezd majd a konferenciadöntőben.

BREAKING: Bo Nixnek eltört a bokája, kihagyja a konferenciadöntőt!

(renningan)

San Francisco 49ers @ Seattle Seahawks 6-41

Csoportrangadót rendeztek az NFC-ben, a Seahawks pedig alaposan megadta az alaphangulatot a mérkőzéshez, ugyanis Rashid Shaheed a kickoffból azonnal egy 95 yardos visszahordott touchdownt szerzett! Külön kiemelnénk a rúgót, aki megpróbálta egy becsúszó mozdulattal labdarúgósan szerelni Shaheedot.

Aztán a védelem majdnem egy kierőszakolt fumble-lel kezdett, de végül incomplete lett a játék vége, ugyanakkor nem sokkal később negyedik és 1-re megállították a 49erst! Már csak a támadóknak kellett fellépniük, és Darnoldék el is jutottak a red zone-ba, ahol viszont Zach Charbonnet-t negatív yardon állították meg harmadikra, így egy mezőnygóllal 10-0-ra vezetett hazai csapat.

Két játékkal később Jake Tonges kezéből Ernest Jones ütötte ki a labdát, majd Julian Love szedte össze azt. A kierőszakolt turnovert pedig egyből TD-re váltotta a Hawks, Sam Darnold hasizmával úgy tűnik nem volt probléma, mert egy nagyon szép touchdownt osztott ki Jaxon Smith-Njigbának. Így már 17-0 volt az állás, és ezzel a seattle-i védelemmel nehéz volt elképzelni egy fordítást.

Persze a 49ers nem adta fel, két mezőnygóllal közelebb férkőztek, viszont a félidő vége előtt Kenneth Walker szerzett egy futott TD-t, így 24-6-tal mentek szünetre a felek.

A második félidő pedig igazi kiütésbe fulladt. A 49ers semmire sem ment offense szinten: első négy támadásukból kétszer elbuktak negyedikre, dobtak egy csúnya interceptiont (Ernest Jonesnak), valamint DeMarcus Lawrence szerzett strip-sacket, szóval négy drive, 0 pont. Mindeközben a Seahawks rúgott egy mezőnygólt, majd Kenneth Walker szerzett még két touchdownt, így bő 9 perccel a vége előtt 41-6-nál jöhettek a cserék mindkét oldalon.

Darnold tehát a hét közben összeszedett sérülése ellenére megszerezte karrierje első playoff-győzelmét, habár olyan sokat nem kellett érte tennie. Mindössze 124 passzolt yarddal zárt, miközben Kenneth Walker 116 yardot futott 3 TD társaságában, a védelem szerzett három labdát és 6 ponton tartotta Purdyéket, és még a special team is betett egy TD-t a közösbe. Ez egy nagyon komoly kiütés volt a seattle-iektől, igazából minden sikeres Purdy passz kisebb csodaként hatott. Az irányító 413 yardot rohangált a backfielden és átlagosan 4,24 másodpercbe tellett elindítania egy passzt, annyira nem talált üres embereket.

A 49ersnek persze így is nagy szó, hogy idáig eljutottak ennyi sérülttel, de egyszerűen itt már akkora hátrányban voltak, hogy nem volt esélyük. A Seahawks viszont egy domináns győzelemmel hangolt az előttük álló hazai konferenciadöntőre, amihez várják az ellenfelet vasárnap éjjel.

(katonadani)

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
9 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csakeztne
Csakeztne
2026-01-18 08:55

A denveri védelmet edddig is kicsit túlértékeltnek tartottam, ez most megetősödött. A Bears D módjára gyűjtötték a TO-eket, de egyébként nem sokat mutattak. A sok labdavesztés ellnére Josh Allen többször megmyerhette volna a meccset, ha picit pontosabb. Már a két éve a hazain a Kansas ellen is elmért egy döntő dobást, most kettőt is olyanból, ami máskor sima ügy nála. Sajnáltam, nem is kicsit, mert a TO-k is belefértek volna, ha ezeket megdobja.

Bo Nix, aki teljesen hozta magát, sőt sokkal jobban, mint pár szezon meccsen, szintén tragédia. Ki tudja mi lesz jövőre, de az idei SB erősen benne volt. Szomorú vasárnap ez nemcsak neki, de a Broncosnak is így. Őszintén? Nem szeretnék SB-t nézni Stidhammel. Egyszerűen nem látom, hogy vele lehetne vmi Philly special jellegű varázs, sokkal inkább szenvedés.

Tucatjatekos
Tucatjatekos
2026-01-18 09:08

Az alapszakaszban általában nincs akkora tétje egy-egy meccsnek, mert lehet javítani, és ekkor hajlamos az ember elhinni, hogy valaki, aki jó, az elég jó akkor is, amikor sokkal nagyobb a tét. Olyan valószínűleg soha többé nem fog megtörténni az AFC-ben, hogy Mahomes, Jackson és Burrow sem jut be a PO-ba – hacsak nem cserélik el őket az NFC-be. Allenen tehát ez volt a nyomás. Volt egy pont, amikor talán 125-ös ratinggel állt, holott botrányosan játszott – legalábbis ezen a szinten, illetve ahhoz képest, hová helyezik. Allen fontos helyzetekben túldobta, aluldobta, vagy “csak” nem vezette az elkapóját. Bevállalt idiótaságokat, amiből labdaeladás lett. Egy jó védelemmel találkozott, de ha egy újonc csinál olyan ökörséget, mint Allen a második negyed végén, akkor is megkérdőjelezik a szellemi képességeit. Ez nem lehet érv, sőt, ekkor még jobban kellene koncentrálnia egy vezérnek. Ráadásul Allen rossz passzainál gyakran nem arról volt szó, hogy azért dobta “szűken”, mert a sztárvédőt akarta volna elkerülni, hanem egyébként is rosszul kivitelezte a passzt. Úgy gondolom, Allen jelentős mértékben felelős ezért a kiesésért. Most van a legjobb korban, de ennyi év rutinnal ilyen hülyeségeket csinálni, azért meglepő. A Bills egy tipikus vesztes franchise, ha van esély rá, hogy elrontják, akkor megteszik.
A másik meccset 17-0-ig néztem (onnantól biztos voltam benne, hogy mészárlás lesz), és amit láttam, az félelmetes volt. Az a dinamika és szervezettség a hazai védelemben szenzációs volt. Shanahanről nem tudom, mit gondoljak. Rengeteg dolog szól mellette, de mintha egyszerűen nem lenne győztes típus. Mindig van valami, ami miatt nem jön össze egy nagy eredmény neki (idén a rengeteg sérülés), csak kezd kicsit sok lenni az okokból, hogy az adott évben miért nem.
A Seattle-nek valószínűleg nehezebb dolga lesz egy hét múlva, akár a Rams, akár a Bears lesz az ellenfelük.

Edrienpeterson
Edrienpeterson
2026-01-18 12:25

Allen borzalmas butaságokat csinálták de a bills keményen ki lett rabolva a bírók által, következetlen pass interference callok végig és ez az int a hosziban mégis mi a fene volt, elkapás, lent az ember, birtokolja és földet érés után átforgatja a védő a saját kezébe és int wtf, nevetséges bíráskodás. Niners meg….nem kéne egy trafó park mellett edzeni.

katonadani
Admin
Reply to  Edrienpeterson
2026-01-18 12:32

– az első DPI az véleményes és az egész meccs fényében nem kellett volna dobni, ugyanakkor a roughing the passer meg ugyanabban a játékban egyértelmű volt, 2 yard különbség a két bünti közt
– a második DPI nagyon egyértelmű volt
– a hosszabbításos elkapás-INT helyzet is tök egyértelmű, hogy INT. tegyük fel a védő végül nem kapja el a labdát. akkor ez egy egyértelmű incomplete. egy pillanatra megvolt a labda Cooksnak, de nem tudta végigvinni az elkapás folyamatát. Ha nincs védő és ez történik, tök egyértelmű incomplete, csak hát a védő még el is kapta utána a labdát.

Last edited 1 month ago by katonadani
Tucatjatekos
Tucatjatekos
Reply to  katonadani
2026-01-18 14:13

Cooks elkapásánál/nem elkapásánál azért nem lett volna hátrány egy igazán megfelelő visszajátszás. Mutatták 2-3 szögből, de még véletlenül sem olyan kameraállásból, hogy egyértelmű legyen. Ráadásul pár másodpercen belül megvolt a döntés, pedig máskor a teljesen egyértelmű helyzeteket is percekig vizsgálják. Végigvinni az elkapást… Ha lábon van az illető, és tesz egy futball mozdulatot, nincs kérdés, de itt hason-háton voltak, itt nem nagyon volt erre lehetősége, így nézni kellett volna, hogy mije ért le.
A meccsen voltak hosszú időszakok, amikor nem dobáltak zászlót a bírók, a végén viszont jöttek. Azt gondolom, adhatók voltak, a legutolsónál nem volt kérdés. Na mndegy, a Bills egy vesztes franchise, ezt megint igazolták.

katonadani
Admin
Reply to  Tucatjatekos
2026-01-18 15:53

nem tudom, nekem az első visszajátszásnál is látszott, hogy mi a helyzet (sokan tudják tanúsítani a tegnapi közös támogatói meccsnézésről).
Ahogy lentebb is írtam, ha vetődve a levegőben elkapsz egy labdát, de ahogy földet érsz kiejted, akkor az nem elkapás. És itt ez volt a helyzet.

Edrienpeterson
Edrienpeterson
Reply to  katonadani
2026-01-18 15:25

A dpi-k főleg a másodikat és a roughingot aláírom egyértelműek voltak és az int esetében az elkapás “szabálykönyvi” leírás alapján mondjuk, hogy igazad van de szvsz eleve nevetséges az egész intézmény, “végigvitt” elkapás, football mozdulat és egyéb jól hangzó, mai napig nagy mértékben szubjektíven megítélhető dolgok. Birtokolja, leért, pont. Gurulnia kellett volna még négyet? Ne mondja nekem senki hogy ezt a bíró real time sebességnél egyértelműen következetesen megtudta állapítani. Egy fenét, 50-50re ítélt valamit. Amivel nem is lenne baj de erre van a visszanézés és ahogy alattam is írjak azért ez egy rendes reviewt megért volna, nem hogy még a hc kér időt, hogy egyáltalán legyenek szívesek elmagyarázni. Teljesen semlegesként néztem de akárhányszor visszanézem ez down by contact, tovább fizikai képtelenség vinni a mozdulatot a kettejük test helyzetéből adódóan, ha pedig egyszerre birtokolták valaha is, akkor szabály szerint megint a támadóé szóval szerintem ennél csúnyán félre lett fújva.

Last edited 1 month ago by Edrienpeterson
katonadani
Admin
Reply to  Edrienpeterson
2026-01-18 15:52

az hogy egy szempillantásig birtokolta és akkor épp lent volt nem azt jelenti h elkapta a labdát. Ha valaki vetődve elkapja a labdát, majd földetéréskor azonnal elejti, az nem elkapás. És itt ez történt (csak aztán épp a védő kezében kötött ki)

És igen, nézegethették volna még sokáig, de a központban megnézték, látták amit látni kellett és kész. Nem tudom, nekem nincs azzal bajom h nem áll órákig a játék visszanézések miatt :D

atis123juve
atis123juve
2026-01-18 16:14

Nem értem ezt a bírózást a Bill szurkolók részéről. A döntő játékokat mindet jól fújták.

9
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x