A Houston Texans és az Arizona Cardinals története nehezen is lehetne eltérőbb, mégis ugyanott tartanak. Hiába van ugyanis 104 év a két franchise alapítása között, mindkét gárdának ugyanannyi rájátszás-győzelme van!

A Texans az NFL legfiatalabb franchise-a, 2002-ben csatlakozott a ligához. Eközben a Cardinals az NFL legidősebb csapata: 1898-ban alapították és már az 1920-as, első NFL-szezonban is a mezőny tagja volt. Ennek ellenére jelenleg mindkét csapatnak hét PO-győzelme van, a Texans pedig a héten egy újabbat szerezhet a Patriots vendégeként.
Persze ehhez hozzátartozik, hogy a Houston még soha nem járt a bajnoki cím közelében sem, míg a Cardinals a rájátszás-korszak előtt kétszer is bajnok lett (1925 és 1947), illetve 2008-ban Super Bowlba jutott (bár ott végül nem sikerült nyerni). A hét egyébként a legkevesebb PO-győzelem valaha egy franchise-tól, míg az élen a 49ers áll 40-nel…
