Site icon Fűzővel kifelé!

A Dolphins már közel a következő GM-e kiválasztásához

A Dolphinsnál nem lacafacáznak, a  szezon vége után három nappal eljutottak odáig, hogy már le is szűkítették a GM-jelöltek listáját, és négy kandidánssal mennek tovább a második körre.

Olyan szempontból végülis nem csoda, hogy  Chris Grier októberi kirúgása miatt volt két hónapnyi előnyük, szóval gyorsan tudtak lépni. Az első körös interjúkat két nap alatt letudták, most pedig jöhetnek a finalisták még egy körre.

A négy jelölt tehát:

  • Chad Alexander, Chargers asszisztens GM
  • Jon-Eric Sullivan, Packers játékosszemélyzetért felelős alelnök
  • Josh Williams, 49ers játékosmegfigyelésért és futball műveletekért felelős igazgató
  • Champ Kelly, Dolphins ideiglenes GM

Akik olvasnak a sorok közt megláthatják, hogy mi a két irány, amiben gondolkodik a Dolphins. Van a Mike McDaniel irány, ami Sullivannel és Williamsszel is működik, hiszen ők ismerik McDanielt és hasonló “fáról” érkeznek, mint ő (49ers, Shanahan kapcsolatok). Illetve van a John Harbaugh irány Alexanderrel.

Vélhetően úgy néz ki a történet, hogy ha Alexander nyer, akkor jó eséllyel McDaniel távozik és elhozzák Harbaugh-t főedzőnek. Ha a többiek közül kerül ki a nyertes, akkor pedig minden bizonnyal marad McDaniel a főedző.

Exit mobile version