Én Troy Polamalu óta/miatt bírom a Steelerst — nem kedvenc, de a favoritok utáni csoportban benne van. Épp emiatt abszolút pozitív voltam a Mike Tomlin féle szakítással, mert bár jó edzőnek gondoltam, vele megrekedt a gárda és esélye sem volt komolyabb célokért küzdeni. Úgy voltam vele, hogy most némi kockázatvállalással elindulhat egy jobb irányba a franchise és egy kisebb újjáépítés után – némi szerencsével persze – ismét Super Bowlért küzdhet. Hát nem.
Nagyon kevés edző van, aki kevesebbre hivatott, mint Mike McCarthy. Eleve, hogy lehet valaki harmadszor is főedző? Harmadszor! Ez azt jelenti, hogy két állomáshelyen már megbukott… És igen, nyert egy Super Bowlt, ami kvázi valami isteni véletlennek volt köszönhető, amikor annyira kijött a lépés, mint az Eaglesnek Nick Folesszal. Azóta viszont semmi, pedig egy pályafutása csúcsán lévő Aaron Rodgers, illetve egy top 10-esnek számító Dak Prescott volt az irányítója.
Persze lehet mondani azt, hogy a padlója relatíve magasan van, mert többnyire hozta a PO-t egy olyan kerettel és QB-val (amivel művészet lett volna nem hozni, hogy aztán a rájátszásban bárki agyonverje a csapatát, aki szembejön). Azt is lehet mondani, hogy Pittsburgh-i gyerek, ami sokat számít a tulajdonosoknak (mint a kicsit sárga, kicsit keserű magyar narancs). Azt is lehet mondani, hogy tapasztalt, sokat látott szakértő. De C’mon, man! Mit várnak tőle?
Mike Tomlin egy tényleg jó edző volt, mert bár szeretett maga körül tüzet gyújtani, de azt tényleg el is oltotta az esetek többségében, és QB nélkül is képes volt folyamatosan győztes szezonokat hozni. McCarthy még elit QB-kkal sem volt erre képes konzisztensen.
Ez nem előrelépés. Ez szintentartásnak maszkírozott öngyilkosság. Értelmetlen, fölösleges és sehová nem vezet. Mert bár lehetne azt mondani, hogy egy bridge főedző, akivel nem lesz talán borzalmas a csapat az átmeneti években, de ez nem igaz. A Steelers nem hisz a bridge irányítókban és nem hisz a bridge főedzőkben, nem véletlenül volt csak négy HC-ja története során. McCarthy jó eséllyel maradni fog. Sokáig. Mert helyi srác, mert el tudja magát adni és mert a Steelers kitart az övéi mellett.
Bizakodó voltam Tomlin távozása után. Ezzel a lépéssel viszont a csapat letette a voksát a lassú kínhalál felé: jöhetnek a 6-11 és 9-8 közötti szezonok, egy könnyebb menetrenddel akár benézhet néha a 10+ győzelem, hogy aztán a PO-ban jöjjön a szokásos one and done. Új, igazán tehetséges QB a draftról, modern irány, fiatalos lendület, szép jövő – na ez nem lesz. Minden másra ott a McCarthy.

