A Texans védelme megsemmisítette Aaron Rodgerséket

Ahogy arra számítani lehetett, igazi védőfocit hozott a hétfő esti wild card meccs. A Texans pedig ebben jobbnak bizonyult, konkrétan kétszer annyi pontot szereztek, mint amennyit engedtek. 

Egy puntváltás után a Steelers egy mezőnygólt fel tudott tenni a táblára, majd megérkezett a turnover is. A Texans a félpályán behívott egy flea filckert, de elég lassan dolgoztak vele, így Jack Sawyer odaért és kiütötte CJ Stroud kezéből a labdát, amit természetesen a Steelers szedett össze.

Ugyanakkor ezzel nem ment semmire a hazai csapat, sőt, a Texans utána levezetett egy gyönyörű 92 yardos támadást sok jó futással, a végén egy Christian Kirk elkapott touchdownnal. Ráadásul a Steelers ismét egyből visszaadta a labdát, és ugyan a védelem épp nagyon fáradt lehetett, így is sikerült fellépniük. Stroud nem tudott megfogni egy nem túl jó snapet, majd felvette a labdát és megpróbált passzolni, azonban Keeanu Benton ért oda és kiütötte a kezéből a labdát, amit ismét a Steelers szedett össze. Stroudnak egész évben nem volt egyetlen elvesztett fumble-je sem, a Texansnak is összesen három, erre most szűk egy félidő alatt kettő is.

Ezt a rövid pályát is mindössze nettó 4 yard haladással abszolválta a Steelers, de innen a mezőnygól már fix volt, és mivel a Texans nem tudott mit kezdeni a maradék két perccel, így 7-6-os houstoni vezetéssel mentek szünetre a felek. A Texans védelme totálisan levette Rodgerséket a pályáról (az elején volt pár jó játékuk, de aztán három drive alatt 9 yardot haladtak csupán). Csak hát közben CJ Stroud elég gyenge napot fogott ki, a fumble-ökön kívül sem játszott jól. Ugyanakkor a futójáték meglepően jól ment houstoni oldalon, erre lehetett építeni.

Jól kezdte a második félidőt a Texans, átlépték a 100 futott yardot (közel 60% sikerességi rátával), eljutottak a red zone-ba, ott viszont Stroud újabb hibát vétett: nagyon pontatlan passzal interceptiont dobott Brandin Echolsnak.

A Steelers gyorsan visszapuntolta a labdát, és ezen a ponton az volt a helyzet, hogy a Texans egyetlen egyet puntolt csak, de mindössze 7 pontot tudott felmutatni, míg a Steelers szerzett három turnovert, de csak 6 pontot tudott felmutatni. Jött még egy-egy punt a felektől (Rodgerst strip-sackelte Danielle Hunter, de természetesen a Steelers feküdt rá). Ezután úgy nézett ki, hogy újabb punt lesz, hiszen Nico Collins agyrázkódást szenvedett, a Texans megint elrontott egy snapet (túl hamar érkezett, de most ők feküdtek rá a fumble-re), de harmadikra jött egy óriási Kirk elkapás, amiből egy mezőnygólt fel tudott tenni a Houston, így 10-6-ra “elhúztak”.

Ezen a ponton a Texans védelme úgy gondolta, hogy elég volt az offense bénázásából, majd ők lezárják a meccset. És akkor Will Anderson, illetve Sheldon Rankins egymás mellett egyszerre elpusztította a Steelers támadófalának bal oldalát, Anderson kiütötte Rodgers kezéből a labdát, Rankins kikapta a guard kezéből és visszahordta TD-re. Pufifánk TD, nem is akármilyen!

Ezen a ponton nehéz volt elképzelni, hogy Rodgersék meg tudják fordítani a meccset, ez eldőlni látszott. A Steelers offense-nek át kellett volna alakulnia, ami nem sikerült ez ellen az elit védelem ellen. Ők már nem tudtak pontokat feltenni, ellenben a Texans még levezetett egy szép drive-ot, amin Woody Makrs átlépte a 100 futott yardos határt és a touchdownt is megszerezte. És hogy teljes legyen a megsemmisítés, Rodgers még dobott egy pick-sixet Calen Bullocknak! Az extra pont rövid lett, így pedig a Houston kiütéssel, 30-6-ra verte a Steelerst a forduló legsimább találkozóján.

A Texans úgy nyert 24 ponttal, hogy CJ Stroudnak gyenge meccse volt. Sok hibával játszott, időnként pánikolt a zsebben, és 3 turnover is a lelkén száradt. A földön viszont jól ment a Houston, a két futó 160 yardot szerzett! Christian Kirköt mindenképp ki kell még emelni, hiszen 144 yardot és egy TD-t kapott el a veterán támadó.

Ugyanakkor ez a győzelem a védelemé, ami önmagában 12 pontot szerzett és csak 6-ot engedett (és abból 3 egy offense turnover miatt). Egészen elképesztő ez a védelem: az utolsó garbage time támadást a cserékkel leszámítva 153 yardot és 11 first downt engedtek, szereztek három labdát, amiből kettőt visszavittek TD-re, 4-szer sackelték és 12-szer megütötték Rodgerst. Ezzel pedig a történelme első idegenbeli győzelméhez segítették a franchise-t.

A Steelers pedig ezzel zsinórban hetedik meccsét vesztette el a rájátszásban, már kilenc éve nem tudtak nyerni a playoffban. Sőt, az utóbbi öt meccsüket mind 10+ ponttal bukták el, ami kifejezetten csúnyán mutat. Ez pedig a történelmük legnagyobb arányú hazai rájátszás-veresége volt. A támadók semmire sem voltak képesek, a védelem pedig úgy nyelt be végül több mint 400 yardot, hogy a Texans offense bőven próbálta tökön rúgni saját magát. Lehet ez volt Aaron Rodgers utolsó mérkőzése, és ha így van, akkor playoff-karrierje legkevesebb szerzett pontjával vonulna vissza. Sőt, ez volt az utóbbi 10 év legrosszabb irányítóteljesítménye a rájátszásban EPA/play és sikerességi ráta alapján is.

A Texans vasárnap a Patriotshoz látogat, ahol a védelem megpróbálhatja megállítani Drake Maye-éket is.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csakeztne
Csakeztne
2026-01-13 07:39

Talán jobb lett volna mégis, ha bemegy az a mezőnygól. Akkor is pozitív a mérleg, és ez a roppant kínos teljesítmény kihagyható lett volna. Sajnos pont erre lehetett számítani. Most ott van egy gyenge draft pozició, se irányító, se semmi a támadó oldalon. A védelem kulcsfigurái, akik idén még többnyire helytálltak, sem lesznek fiatalabbak. Nem lesz könnyű év a következő sem.

Kopi3.14
2026-01-13 08:07

Tessék mondani, ez volt a kbiaszott tomlin magic?

ThySoul
Reply to  Kopi3.14
2026-01-13 08:33

Tudhatnád, ami pozitív az Tomlin érdeme, minden mást meg rá kell kenni a többiekre

Ragi
Ragi
2026-01-13 14:31

Nem volt amúgy szabálytalan a TD előtti labdaszerzés, amikor legyalukták Rodgerst? Kapott fejre szépen..

bogyesz0508
bogyesz0508
2026-01-13 17:31

Vajon Aarod ezek után visszavonul? Ha igen akkor nagyon kíváncsi leszek, mit lép a Steelers irányító poszton…Nem mintha ebben a szezonban túl nagy extrát tudott volna hozzátenni ehhez a gyenge Skill-hez, de azért game manager-nek jobb volt mint a próbálkozások ő előtte. Illetve (ahogy èn látom) rutinbòl többször megoldott veszettnek hitt lehetőségeket az alapszakaszban.
Így nekem nagyon èrdekes lesz az irányító kèrdés, ha nem marad mèg egy èvet. Vajon a drafton megpròbálnak felcserélni valakivel ès hozni valakit a (mostani) nem túl erős class-ròl? Vagy megpróbálnak egy nagy cserét valakiért? Pl a kicsit kegyevesztett Burrow-ért? Mert, ha jól tudom a piac sem lesz túl erős QB-ben. Talán ők adhatnak mèg egy (utolsó) esélyt Cousins-nak?

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x