Site icon Fűzővel kifelé!

A Vikings hosszabbított Brian Floresszal

Hiába hívták több helyre is főedzői interjúra, úgy tűnik, mégis marad Minnesotában Brian Flores. A liga egyik legjobb védőkoordinátora egy 3 éves szerződéshosszabbítást írt alá a Vikingsszal, így a 2028-as idény végéig maradhat a csapatnál.

Flores interjúzott a Baltimore Ravensszel és a Pittsburgh Steelersszel is, főleg utóbbinál tűnt esélyesnek, illetve pletykaszinten felmerült a Las Vegas Raidersnél is. A hosszabbítás ellenére ugyan még bármikor kinevezhetik, de ezek után meglepő lenne, ha mégis így történne.

A szakember 2019 és 2021 között volt már főedző, akkor a Miami Dolphinst irányította, és bár nem végzett feltétlenül rossz munkát, de összeveszett a menedzsmenttel. A menesztése után is több helyre hívták főedzőnek, de végül nem kapott lehetőséget, amit ő az intézményesült rasszizmus számlájára írt, és perre is ment az NFL-lel, az ügy pedig még mindig nem záródott le.

Talán emiatt sem siettek kinevezni újra, bár állítólag az is ellene szól, hogy nehéz természetű ember, akivel kihívás együtt dolgozni.

Exit mobile version