Azt már tudjuk, melyik meccsek lesznek szombaton, és melyikek vasárnap
Hatból öt meccs lement a wild card körből, és ilyenkor ki szokott derülni, hogy melyik mérkőzést mikor rendezik majd a divisional körben. Részben ki is derült, de egyelőre csak annyi, hogy melyik mérkőzés melyik napon lesz – tehát az még nem, hogy ki melyik idősávban játszik.
https://t.co/LwxkTmTN6p pic.twitter.com/5CKAu92QdK
— Adam Schefter (@AdamSchefter) January 12, 2026
Így tehát kiderült, hogy szombaton (22:30-kor vagy 02:00-kor) rendezik majd a Seahawks-49ers és Broncos-Bills összecsapásokat, majd vasárnap (21 órakor és 0:30-kor) játszik a Bears a Ramsszel, illetve a Patriots a Texans@Steelers találkozó győztesével.
Érdekes, hogy az első kiemelteket, akik pihenhettek egy hetet, betették szombatra olyan ellenfelekkel szemben, akik most vasárnap játszottak, tehát még nagyobb előnyt adtak nekik. Persze részben meg volt kötve a keze a menetrend készítőinek, hiszen a hétfői Texans@Steelers győztesét értelemszerűen csak vasárnapra lehetett tenni.
Egyrészt lehetett volna a nyugati-parti derbit tenni a transzamerikai helyére, másrészt lehetett volna szombat NFC, vasárnap AFC nap.
Ha jól emlékszem az elsők 21 órakor kezdődnek, remélem az NBC elenged minket.