Site icon Fűzővel kifelé!

BREAKING: A Ravens kivágta John Harbaugh-t!

A Ravensnél lezárult egy korszak: a klub kedden hivatalosan is megvált John Harbaugh-tól, aki 18 éven át vezette a csapatot. A döntés azt követően született, hogy a Baltimore az utolsó másodpercekben, egy elrontott mezőnygól miatt kikapott a Steelerstől és nem jutott be a rájátszásba.

Egy másfajta üzenetben reménykedtem a pályafutásom utolsó napján itt, de ez a nap most eljött. Természetesen van bennem csalódottság, de sokkal inkább hálát és megbecsülést érzek. Hálás vagyok a tulajdonosnak és a szervezetnek, hogy esélyt adtak egy olyan vezetőedzőnek, aki a speciális egységből érkezett. Hálás vagyok a játékosoknak, a munkatársaknak, a családomnak, hogy lehetővé tettek bejárnom azt az utat, amely messze felülmúlta minden álmomat

– írta Harbaugh búcsúüzenetében.

A 64 éves főedző 2008-ban érkezett Baltimore-ba. Az irányításával 12 alkalommal jutott be a rájátszásba a Ravens, egyszer bajnoki címet is nyert még Joe Flaccóval, az alapszakaszban 180–113-as mérleget tud felmutatni, míg a playoffban 13–11-es mérleggel zárt. Minden idők egyik legsikeresebb főedzője, ugyanakkor valami egyértelműen nem működött az elmúlt években, egy MVP Lamar Jacksonnal sem sikerült még csak AFC-döntőig sem jutni.

Ennek ellenére – amennyiben folytatni szeretné – hatalmas érdeklődés lesz iránta, jelenleg konkrétan a legjobb főedzőjelölt a piacon.

Exit mobile version