BREAKING: Jesse Minter a Ravens új főedzője!

A Ravens idén kisebb meglepetésre rúgta ki John Harbaugh főedzőt, aki 18 éven át irányította a gárdát. Mostanra viszont sikerült megtalálni az utódját, aki nem más, mint a Chargers védőkoordinátora, Jesse Minter.

Minter dolgozott már korábban Baltimore-ban, 2017 és 2020 közt volt előbb segédedző, majd DB-edző John Harbaugh alatt. Ezután a Michigan egyetemen, majd a Chargersnél volt két-két éven át védőkoordinátor Jim Harbaugh alatt. Most pedig ő lesz a Ravens történetének mindössze negyedik főedzője.

Sokan egyébként már Harbaugh kirúgása után összeboronálták őt a Ravensszel, hiszen dolgozott itt korábban, és bele lehetett látni azt, amit két éve Mike Macdonaldba, aki a Hollók védőkoordinátori pozíciójából távozott a Seahawks főedzői székébe, ott pedig a liga legjobb védelmét rakta össze és már most konferenciadöntőbe jutott.

Minter csodálatos munkát végzett a Chargersnél, ahol nem túl minőségi emberanyagból csinált top10-es védelmet. Ha Baltimore-ban is képes lesz elit védelmet összerakni, akkor Lamar Jacksonnal irányító poszton jó esélyeik lehetnek sikereket elérni. Az nagy kérdés, ki lesz majd a támadókoordinátora, ez egy fontos kinevezés lesz a 42 éves szakembertől.

 

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x