Divisional szombat – Bills@Broncos és 49ers@Seahawks

Jön a divisional kör, amit általában a legjobb futballhétvégének aposztrofálnak! Rögtön két fantasztikusnak ígérkező összecsapással. Az első meccsen a liga egyik legjobb védelme találkozik a liga talán jelenlegi legjobb irányítójával, a második meccsen pedig a liga egyik legjobb támadóoldali zsenije a liga egyik legjobb védőoldali zsenijével méri össze az erejét.

Buffalo Bills @ Denver Broncos (Szombat 22:30)

A Broncos első kiemeltként pihent a Wild Card körben, a Bills pedig idegenben múlta felül a Jaguars együttesét. Bár a Bills csak hatodik kiemelt volt, most mégis nagyon kicsi a különbség a két csapat között. Nézzük mi dönthet a találkozón.

Amikor a Broncos kezében van a labda

Amikor futni próbálnak

Lényegében ez lehet a mérkőzés kulcsa. Ugyanis a két csapat összesen négy egysége között egy átlag alatti van, mégpedig a Bills futásvédekezése. Számtalanszor megénekeltük, hogy a Bills futásvédekezése kritikán aluli, de álljon itt néhány adat. EPA/play szerint utolsó előttiek, sikerességi rátában hátulról a hatodikak voltak az alapszakaszban. A Jaguars az első nyolc futása alatt több mint 12 yardot átlagolt ellenük, aztán összekapták magukat kicsit, de összességében továbbra is itt foghatóak.

A Broncos futójáték csak ligaközepi, 16. EPA/play alapján és 12. sikerességi rátában, viszont az év második felében javuló tendenciát mutat. Ha ezt elő tudják venni, akkor zavart okozhatnak.

Két kulcspárharc lehet itt. Az egyik a támadófal és a védőfal között, amiben a Denver előnyben lehet. Nagyon masszívan dolgozik az O-line egész évben, az első kontakt előtt 2,5 yardot átlagolnak a futók, ami a hatodik legjobb. A Bills védőfal viszont nem a legacélosabb, főleg a sok sérülésnek is hála. Hatalmas felelősség lesz az újonc negyedik körös Deone Walkeren, aki lényegében a legimpresszívebb belül az idei szezonban.

A másik kulcspárharc pedig a futók és a linebackerek között lesz. A Broncos futósor Dobbins kiesése óta az újonc R.J. Harvey kezében van, aki felemás teljesítményt nyújt. Down to down nem annyira jó, főleg a tackle-ök között kevésbé effektív, de benne van leginkább meg a robbanás. A Bills linebacker sorból hiányzott Bernard, aki lehet a héten sem tud beöltözni, de a rutinos Shaq Thompson jól játszott a Jaguars ellen, és Matt Milanóval nagyon jól kiegészítették egymást.

A Broncos Dobbins kiesése óta az egyik legtöbbet fut kívülre, amiben relatíve eredményesek is, a Bills védelem pedig nagyon rossz külső futások ellen (is), így ezt kell erőltetnie a hazaiaknak.

Amikor passzolni próbálnak

Első ránézésre itt előnyben kéne lenni a Billsnek, mert a Broncos passzjáték finoman fogalmazva is akadozott. Statisztikai szempontból nagyjából egy közepes egység a Bo Nix vezette passzjáték, miközben a Bills védelem kimondottan jó passz ellen, ráadásul a rájátszásban még szintet is szoktak lépni.

A Broncos két dolgot szokott csinálni. Vagy jönnek a rövid passzok, főleg screenek tekintetében, amik ráadásul nem is feltétlenül hatékonyak és jól kidolgozottak, vagy bepróbálkoznak egy-egy mély játékkal. Így az utóbbiak esetében kicsi a hibázási lehetőség, mert különben megakad a tovább haladás. Egyébként a Broncos egy nagyon statikus offense, mert kevés motion van, közepes mennyiségű play action, közepes mennyiségű under center játék is.

A Bills a rövid játékok ellen az egyik legjobb védelem, ellenben sok explosive-ot engednek százalékosan. Még annak ellenére is, hogy az egyik legnagyobb arányban állnak fel Cover 2-ben, azaz két mély safetyt hátul hagynak, így összességében nem tűnik egy könnyű matchupnak a Broncosnak. Ráadásul 2 high esetén a Bills az egyik legjobb védelem a ligában, Nix pedig átlagnál gyengébb ezen felállások ellen.

Amire alapozhatnak, hogy a Broncos passz protekció a liga legjobbja talán, miközben a Billsnek nincs passzsiettetése, így Nix kevesebbet fog nyomás alatt játszani, ami nyilván segít, mert tiszta zsebből a hetedik legjobb QB a ligában.

Ami fontos lehet, hogy a Bills egy nagyon zónaközpontú védelem, Nix pedig sokkal rosszabb zóna ellen, mint emberezés ellen. Ellenben az alapszakasz folyamán a Packers ellen játszotta le a legjobb mérkőzését, akik szintén elég sokat zónával dolgoztak, de Sean Payton mégis kifőzte, hogyan tudná megkönnyíteni az irányítójának a dolgát.

A Broncos legfontosabb elkapója Courtland Sutton, aki vélhetően kaphat safety besegítést sokszor, bár nagy probléma a Broncos számára, hogy amíg emberezés ellen a liga egyik legjobb elkapója, addig zóna ellen átlag alatti ő is.

Amikor a Bills kezében van a labda

Amikor futni próbálnak

Itt is ez a fontosabb párharc. Ugyanis a Bills egy elit futó csapat. Az alapszakasz alatt 159.6 yardot átlagoltak, ami a legtöbb, a Rams történelmi sikerességi rátája mögött a másodikok voltak ebben a kategóriában és nekik volt a hatodik legtöbb nagy játékuk is.

Sokat állnak fel nehéz felállásokkal, és erőből lenyomják a labdát az ellenfelek torkán. 12%-ban használtak 22-es felállást, azaz 2 futót és 2 tight endet. Senki más nem használt 8%-nál többet ilyen felállást a szezon során. Ilyen felállásból pedig nem nagy meglepetésre a leghatékonyabb csapat. Ez főleg annak köszönhető, hogy a csapat fullbackje, Reggie Gilliam és a tight endek kiválóan blokkolnak.

A Broncos ellen ráadásul egyértelmű súlyfölényben lesznek, ami egy nagyon fontos adalék a párharcban. A Bills támadófalban ugyanis minden játékos legalább 310 fontot nyom, de Dawkins és Torrence egyenesen 330 felett jár. Eközben a Broncos védőfal legnehezebb embere D.J. Jones a maga 305 fontjával, de Bonitto és Cooper a 260-at sem ütik meg. Több mint 120 kg különbség lesz a két fal között, ami rengeteget jelent. Különösen nagy lehet a gond a belső futásoknál, amiben konkrétan a legjobb a Bills, miközben a Broncos szenved a belső futások ellen.

A Broncos két dologban bízhat. Az egyik, hogy nagyon biztosan és jól szerelnek, a második pedig, hogy rendszerszinten azért elég jók futás ellen. Sikerességi rátában konkrétan a legjobbak. Egyetlen nagy bajuk van, hogy relatíve sok nagy futást engednek (ennek köszönhető, hogy EPA/play alapon csak 11.-ek). Felállás alapon amúgy egy kevésbé modern defense a Broncos, mert relatíve sokat vannak fenn base felállásban, igaz, hogy főleg a több védőfalember miatt.

Tehát sémából eleve jó a Bills futójáték, de plusz tényező, hogy James Cook idén a liga egyik legjobb futója, rengeteg kontakt utáni yardot hord ki, így az egyéni villanásban is bízhat a Bills. Kulcsszereplő lehet az offseason egyik legnagyobb fogása a Broncostól, Talanoa Hufanga, aki elképesztő pusztítást szokott hozni a line of scrimmage környékére.

Amikor passzolni próbálnak

Ami a Broncosra nem jellemző, az a Billsre igen. A Bills rengeteg motiont futtat, és sokat indulnak under centerből. Mellesleg nagyon hatékonyak is ilyenkor. Ráadásul pont azt a területét támadják a pályának, amit a Broncos nem. A közepét.

Ez főleg annak is köszönhető, hogy nincs igazi külső első számú elkapója a csapatnak, aki a számokon kívül nyerne. Ez nagy balszerencse a Broncos számára, mert ők pont úgy épülnek fel, hogy kívül a sztárelkapók ellen jók legyenek.

Vance Joseph nagy általánosságban sok emberezést hív, de ezek már nem azok a hagyományos emberezések, mint régen. Ezek inkább man match vagy zone match hívások, ami azt jelenti, hogy átalakulhat zonázássá, illetve nagyon sok vegyes coverage-et is használ, ami azt jelenti, hogy a pálya egyik felén emberezik, a másik felén viszont zónázik.

Kulcsszereplő lehet Khalil Shakir (annál is inkább mert más egészséges elkapó alig maradt a rosteren), aki a legkedveltebb célpontja Allennek. A Jaguars ellen mind a 12! targetjét elkapta, és bár az átlagos passzmélysége nagyon alacsony volt a labdáinak, de mégis kihozott több mint 80 yardot. Őt várhatóan Ja’Quan McMillannal találkozik sokat, aki az idei év egyik legjobb nickel cornere a ligának.

Azonban a passzjáték elsősorban nem az elkapókon, hanem a tight endeken keresztül folyhat. A Broncos nagy gyenge pontja a TE-k elleni védekezés, átlagosan a hetedik legtöbb yardot engedik a poszton lévőknek. A Bills sokat áll fel 2 tight enddel, és EPA/play alapon az egyik legjobbak is a ligában.

Ki fog nyerni?

A párharc előnyök szerintem a Bills oldalán vannak, ráadásul Josh Allen a rájátszásokban egészen más szint. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bár a Broncos védelem nagyon masszív, de idén amikor jobb támadócsapat jött szembe, akkor nem sikerült maradandót alkotni. Ellenben a Bills eléggé leharcoltan és sérülten érkezik meg erre a mérkőzésre, a Denver fizikális focija pedig nem fog ízleni nekik a Mile High-ban.

San Francisco 49ers @ Seattle Seahawks (Vasárnap 02:00)

Ezt a találkozót láttuk két héttel ezelőtt, amikor a két csapat az NFC első helyéért csatázott az alapszakasz utolsó körében. Az volt az utolsó mérkőzés, amikor láttuk a Seahawksot játszani, és hát mit is mondjak? Meggyőző volt. Ellenben próbáljunk úgy készülni erre a mérkőzésre egy futball közhellyel, miszerint a rájátszásban egy új szakasz kezdődik.

Amikor a 49ers kezében van a labda

Ez a párharc totális katasztrófával zárult a két csapat első meccsén, ugyanis a 3 szerzett pont Shanahan éra legrosszabbja (holtversenyben az edző első meccsével), és egyértelműen Mike Macdonaldék nyerték a párharcot. Azonban pár dolog változott azóta.

Amikor futni próbálnak

Alighanem ez lehet a döntő fontosságú a labda ezen oldalán, mert innen indulhat ki minden. Félredobom most a statisztikák sorolását, miszerint a 49ers egy nem elit, de jól futó csapat, a Seahawks pedig a liga legjobb futásvédelme, mert nem biztos, hogy releváns. Legalábbis a 18. héten nem volt az, ugyanis a 49ers úgy festett, mint egy ligaalja egység.

Akkor a 49ers összesen 53 yardot futott, amiből az irányító Purdy hozott 21-et. Lényegében több statisztikában is kimutatható, hogy a Kyle Shanahan éra legrosszabb futóteljesítményét tették le az asztalra. Mindezt úgy, hogy a Seattle nem tágított a szokásos stratégiáján, és alig állt fel base felállásban, hanem nickelben, azaz 5 defensive backkel állította meg teljesen a 49erst. McCaffrey-nek a két alapszakasz meccsén összesen volt 92 futott yardja, 3.1 yardos átlag mellett, a leghosszabb futása pedig 13 yard volt.

Egy dologban lesz ez az összecsapás most más, mint az akkori volt, mégpedig hogy Trent Williams visszatért a múlt héten, és most is hadra fogható lesz. Márpedig vele a pályán a futójáték 1 yarddal többet átlagol mint nélküle. Ráadásul hogy ezt kicsit felerősítsük érdemes hozzátenni hogy az első héten 6 yardos átlaggal futott a 49ers Williams oldalára (kis mintán) és mindössze 2,3 yardos átlaggal a 18. héten Pleasant mögött (aki Williams cseréje volt).

Ebből kifolyólag kiindulhatunk abból, hogy talán az előző találkozónál kicsit jobban nézhet ki a történet, de azért fogadni ne fogadjunk rá, mert elképesztőt játszik a Seahawks védelem.

Amikor passzolni próbálnak

Ez is totális katasztrófa volt a 49ers részéről, de most két helyen is előrelépés lehet/várható. A sok sikertelen futás miatt akkor sok hosszú harmadikra kényszerült a 49ers, ezeknél a passzjátékoknál pedig -0.68 EPA/play-t termeltek. Azaz több mint fél pontot vesztettek, mikor ilyenkor Purdy kapta a labdát.

Amikor a 49ers korai downokon passzolt, akkor igazából nem voltak feltétlenül rosszak a számok. Mármint nyilván a többi dologhoz viszonyítva. Azaz Shanahannak több passzjátékot kell hívnia a korai downokon, még ha ez alapvetően nem is a sajátja a 49ersnek.

A másik dolog, ami változást hozhat, hogy Ricky Pearsall lehet játékra jelentkezhet, márpedig az első meccsen az volt a legnagyobb probléma, hogy nem volt senki, aki meg tudta volna hosszabbítani a pályát, vagy meg tudta volna nyerni egy az egyben a párharcait.

Ha Pearsall lesz, akkor egész biztosan lesz egy plusz fegyverük, de ha nem, akkor is elképzelhető, hogy Demarcus Robinson nagyobb szerepet kaphat, aki az Eagles elleni Wild Card meccsen 110 yard felé jutott, és kétszer is megverte Quinyon Mitchellt. A Seahawks corner sor ugyan kicsit más, mert inkább kisebb termetű, gyors játékosok alkotják, így Robinsonnak máshogy kell nyerni, de a lényeg inkább a stratégián van.

Meg kell próbálnia hosszában kicsit megnyújtania a pályát a 49ersnek, mert a rövid passzok ellen nincs jobb csapat a Seahawks ellen. Az első meccsen összesen egy rontott szerelés volt az egész meccsen a részükről, és a screen illetve checkdown játékok alkalmával 4 várható pontot vesztettek Shanahanék.

A két jó hír mellett van egy rossz is. George Kittle, mint ismeretes, Achilles szakadást szenvedett, tehát rá nem számíthatnak, de öröm az ürömben, hogy az első meccsen sem volt sok szerepe, mert a Seahawks 29 yardon tartották, és amikor őt vették célba, akkor -1.4 EPA-t termeltek.

Amikor a Seahawks kezében van a labda

Itt is több változás lehet az első meccshez képest, de a legfontosabb, hogy a 49ers linebacker sor teljesen átalakult, ami furcsa, de lehet, hogy jó a vendégek számára. Eric Kendricks és Garrett Wallow akkor pár snappel a lábában és pár edzéssel a háta mögött hidegen kellett, hogy beszálljon, most pedig már több edzéssel, videózással és egy pozitívan elsült Eagles elleni meccsel érkeznek. Azt se felejtsük el egyébként, hogy Darnoldék is mindössze 13 pontig jutottak a 49ers elleni mindkét meccsen (még ha a másodikon ennél kicsit több is volt benne érzésre).

Amikor futni próbálnak

Ha itt eredményes lesz a 49ers védekezése, akkor nagy előnybe kerülhetnek. A Seahawks az első meccsen 180 yardig jutott, 41%-os sikerességi ráta mellett. Mellesleg az alapszakasz utolsó három mérkőzését vizsgálva a hat legjobban futó együttes volt a Seattle, miközben egész évben inkább csak közepesek voltak.

És itt jöhet képbe a 49ers linebacker sor átalakulása. Erick Kendricks egészen elképesztőt játszott múlt héten, de a 49ers védőfala is nagyot lépett előre. Amit az Eagles ellen máshogy csináltak, hogy kicsit többet tömték a boxot, mint korábban, és sok run blitzet hívtak, azaz támadták a lyukakat erőből.

A Seahawks támadófal az első meccsen jól játszott, Grey Zabel például fantasztikus volt, de most lehet, hogy erősebb ellenállásba ütköznek. Márpedig ha a futójátékot lelassítják, akkor érdekes lehet a történet.

Amikor passzolni próbálnak

Ugyanis a passzjáték már akkor sem működött. Darnold 198 passzolt yardja közepes ugyan, de volt több bizonytalansága és két labdaeladást ígérő átadása is. Ebben amúgy sem nevezhető jónak Darnold, mert jelenleg vezeti a ligát eladott labdákban és labdaeladást ígérő játékokban is. Főleg akkor lenne baj, ha nyomás alá helyeznék. Ebben továbbra is nagyon gyenge a 49ers (a sérülés miatt nem is meglepően), de coverage sackbe belehajszolhatják.

A 49ers coverage azonban egyre jobb és jobb. A fiatal DB-k egyre jobb formában játszanak, és egyre jobban elsajátítják Saleh védelmét. Az első meccsen is lényegében csak Jaxon Smith-Njigba tudott relatíve jól játszani, mert rajta kívül senki nem lépte át a 36 elkapott yardot.

Ki fog nyerni?

Nehéz nem a 18. alapszakaszbeli találkozóból kiindulni, márpedig akkor a Seahawks a játék minden elemében könnyedén múlta felül az ellenfelét. Ellenben lesz pár változás a meccskeretekben, illetve a 49ers részben az Eagles ellen egy hasonló alapokkal rendelkező védelem esetén már bemutatta, hogy igyekezett válaszokat találni a korábbi problémáira.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tucatjatekos
Tucatjatekos
2026-01-17 09:26

A Broncos-Bills meccset is várom, de a csemege a Seahawks-49ers lesz. Annál, hogy két remek stratéga találkozik, ráadásul támadó és védelmi oldalon, csak az jobb, ha úgy találkoznak, hogy két héttel ezelőtt már összefutottak, így nagyon friss élményekre alapozva készülhetnek a meccsre. Azt gondolom, ha a 49ers nem az Eagles ellen (amelynek azért rendben van a védelme) ment volna tovább, akkor sokkal inkább lehetne visszatekintgetni a két héttel ezelőtti mérkőzésre. A 49ersnek is jól jött, hogy egy erős védelemmel szemben kellett felkészülni, ez pedig segíthet most is. A Seattle-nek jobb védelme van ugyan, mint az Eaglesnek, de ez nagy lendületet adhat a Friscónak. Ez a meccs azon (is) múlik, hogy az Eagles-49ers meccs alapján Macdonald fog-e változtatni, vagy a két héttel ezelőtti meccsből indul ki, amikor szinte minden bejött. Shanahan pedig ugyanez. Csinálhatja azt is, hogy a két héttel ezelőtti meccs lesz az etalon, és ahhoz szabja a taktikát (nem annyira figyelembe véve az Eagles elleni produkciót), de azt is, hogy nagy mértékben hagyatkozik a bajnok elleni találkozóra, és akár úgy is veheti, hogy sok tekintetben azon a meccsen “kijavítottak” néhány olyan hibát, amit egy héttel azt megelőzően elkövettek. Igazi pisztolypárbaj lehet ez, akár mindkettő várhatja, hogy majd a másik előbb változtat, és ő arra reagál. A PO-t, sőt, az egész ligát nézve is talán ez a legmagasabb szintű meccs edzői kvalitásokat nézve. Védelmi oldalon egyértelműen így gondolom, támadó oldalon csak McVay, McDaniel vagy Reid fogható Shanahanhez.
A Bills esetében a sokkal jobb irányító miatt őket tippelem továbbjutónak, a másik meccsen meglepetést sejtek, és a 49ers győzelmét várom.

ThatsMe
ThatsMe
Reply to  Tucatjatekos
2026-01-17 11:00

a bills oldalarol nem ereztem atuto erot, kb az egesz szezonban. de a jaguars ellen vegkepp. attol tartok, hogy a broncos szetkapja oket, de ne legyen igazam.

a seahawks oldalarol pedig egy darnold leolvadastol tartok… bar csak olyankor szokott leolvadni, ha nem vedik meg. ha kap eleg idot a faltol, akkor behuzhatjak a meccset.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x