Drake Maye a társaknak sem mondta el, hogyan fogja lezárni a meccset

A Broncos-Patriots meccsen a hóvihar hatalmas faktornak bizonyult, hiszen a második félidőben egyik támadósor sem tudott igazán haladni, kiváltképp a negyedik negyedben, amikor már tényleg elviselhetetlenek voltak az időjárási viszonyok.

Ilyen körülmények közt kellett lezárnia a meccset a Patriotsnak, amit egy Drake Maye futással tettek meg, ami a csapat leghatékonyabb fegyvere volt vasárnap. Ugyanakkor kiderült, hogy ez nem egy előre eltervezett Maye futás volt, hanem az irányító saját szakállára eldöntötte, hogy a behívott játékkal ellentétben majd ő megoldja.

A center Garrett Bradbury beszélt erről a mérkőzést követően. Elmondása szerint át kellett volna nyújtani a labdát Rhamondre Stevensonnak, és amikor észrevette, hogy nem ez történik, akkor csak annyit mondott magában, hogy “te jó isten”. 

A meccs után Drake odajött és azt mondta, hogy “gondolkodtam, hogy elmondjam-e nektek, hogy meg fogom tartani, de végül úgy döntöttem, hogy nem…”. Én azt hittem, hogy Rhamondre berobban majd a lyukba. Megcsináltam a blokkomat, aztán láttam, hogy minden védő a másik irányba fut. Mi nem tudtuk, hogy ez lesz.

Nem semmi döntés a fiatal irányítótól, és abszolút bejött, hiszen váratlanul érte a Broncos védelmét, erre pedig Maye lezárt a mérkőzést. Az irányító nem játszott valami jól a levegőben, de legalább a földön hozzá tudott tenni a sikerhez, hiszen 65 yardot szerzett – ahogy nettó passzolt yarddal is zárt.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
atis123juve
atis123juve
2026-01-26 05:26

Végre valami tökösség. Mert eddig a rájátszásban nem sokat mutatott.. Reméljük az SB-re tartogatja, mert ott már tutii szükség lesz rá, egy ilyen Hawks ellen.

Last edited 30 days ago by atis123juve
Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  atis123juve
2026-01-26 06:39

A top 5 defenseből hárommal kellett játszani eddig. A döntőben még egy lesz onnan. Rohadtul látszik hogy a támadófal rossz, nincs idő, folyamatos a nyomás, a zavarás. Az alapszakaszra ez nem volt jellemző, de pl a Browns meccsen ugyanúgy kijött.
Ellentétben a Houston meccsel, itt az elkapókat mégjobban őrizték, így nem elég hogy idő nem volt passzolni, kb üres ember se nagyon.
És itt most majdnem végig volt a 6 falember, és mégis rossz volt a fal a passzhoz (és a futáshoz sem különösebben jó)

atis123juve
atis123juve
Reply to  Hurrá Torpedó
2026-01-26 08:19

Már a pocsoláyn innen a Drake mezem, szóval hiszek benne, de tény, hogy ennél jobbra számítottunk tőle. Nem a passzjátékkal volt bajom, a fumble-ökkel mert néha túl tolta a heroballt. De legalább a Brconso ellen nem akart túl sokat. Ez kellett, hogy ne adja el, és ezt megcsinálta, Sajna még nem érzi a nyomást úgy mint egy elit QB,deht másodéves szóval nincs elmaradva, de látszik, hogy bőven van miben fejlődni.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  atis123juve
2026-01-26 09:08

Persze, abszolút nem rossz a jövőre nézve. Csak az a baj, hogy ezt a meccset két hét múlva rendezik, és ugyanezzel a csapattal kell ezt megvívni.

Nagyon sokat kell elemezni hogyan lehet ennek a Hawks-nak sok pontot feltenni. Amiből az fog kijönni, hogy kb sehogy. Amiből az következik, hogy minél kevesebbet kéne engedni. Ez meg kb ugyanaz a recept, mint az elmúlt 3 playoff meccs volt.

Simán belelátok ebbe egy pontszegény defense SB meccset. Pláne, ha szar idő lesz Friscoban (eső, szél)

(honnan, mennyiért rendeltél mezt? én a SB XLIX pecsétes Gronk mezemet fogom bekészíteni, az elég jó fegyver a Hawks ellen… – Többet sajnos nem tehetek :) )

Last edited 30 days ago by Hurrá Torpedó
atis123juve
atis123juve
Reply to  Hurrá Torpedó
2026-01-27 07:24

Pats shopból, 130 $-ért. A héten érkezik. Korábban reménykedtem, hogy a konf. döntőt már ebben tudom nézni, de így az avatás a SB-ra marad. :) Grat az SB pecsétes Gronk mezhez. Az velem is szembe jött, de mostanság elég sokat kölöttem haonló cuccokra, úgyhogy ezt most halasztom.

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x