Ennek itt volt az ideje

A változás mindig félelmetes. A Steelers pedig most egy biztos pontot ad fel a bizonytalanért, az ismeretlenért. Megértem, hogy sokan féltek, félnek ettől a változástól. De azt gondolom épp itt volt az ideje.

A jelenlegi struktúrával a Steelersnek nem volt esélye elérni a fő célt: Super Bowlt nyerni. A rövid távú relatív sikerek (nem-negatív mérleg) előtérbe kerültek a hosszútávú, komolyabb célok helyett.

Nem mondom, impresszív edzői munkát láttunk Tomlintól az alapszakaszokban folyamatosan, de ez a stratégia egyszerűen nem vezetett sehová hosszú távon. És mondjuk ki: a tulajdonos után Tomlin volt a franchise elsőszámú embere, döntéshozója, az irány megszabója. Nem volt egy hosszútávú víziója, hanem csak évről évre gondolkodott. A padlót akarta megemelni anélkül, hogy a plafon feljebb került volna. Nem vállalt kockázatot (elsősorban irányító fronton), amiben benne lett volna egy komolyabb lehetőség, de egyben egy csúnyább bukás is.

9 év playoff-győzelem nélkül sehol máshol nem elfogadható. Azt gondolom a Steelers szemszögéből egyértelműen eljött az ideje egy újjáépítésnek, egy megújulásnak, vagy bárhogy is akarjuk ezt nevezni. És nem arra kell gondolni, hogy akkor tankolunk az 1/1-ért, de nem kell mindenáron üldözni a 9-8-as mérleget, hanem beleférhet 1-2 gyengébb év is, amíg kicsit újraalkotják a rostert, az idősebb játékosoktól megválnak (ez az egyik legidősebb roster a ligában), és az egyébként jól felhalmozott drafttőkét remélhetőleg jól költik el.

Tomlin pedig fixen nem volt és nem lett volna hajlandó belemenni egy ilyen “újjáépítésbe”, ezért kellett ennek a válásnak megtörténnie, bárki is mondta ki az utolsó szót.

És igen, lehet riogatni a Steelers-szurkolókat, hogy ennél csak rosszabb lesz, és sose fognak Tomlinhoz hasonló edzőt találni. Lehet, hogy elsőre nem is, és lehet kelleni fog pár év, amíg újra komolyabb célokért harcolhatnak. De gyakorlatilag 2017 óta (!) nem harcoltak komoly célokért reálisan nézve, szóval akkor miért is lett volna jobb tovább menni ezen az úton?

(Ne is jöjjön senki jövő ilyenkor mutogatni egy negatív szezon után, hogy hülyeség volt Tomlint kirúgni, mert itt nem rövid távban kell gondolkodni).

Nem mellesleg 28 (!) edző tudott meccset nyerni a rájátszásban azóta, hogy Tomlinnak ez sikerült. Szóval annyira azért nem kell félelmetesnek lennie ennek az ismeretlenbe való ugrásnak.

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2026-01-13 22:04

Azon mit kell érteni,h nem vállalt kockázatot irányító fronton? Ő draftiolta vagy szerződtette az irányítókat,nem a GM?

ThySoul
Reply to  Cseh Tibor
2026-01-14 06:47

Majdnem két évtizedig volt HC a steelersnél, tulaj után konkrétan a legfontosabb ember volt a franchisenál, elég egyértelmű hogy volt beleszólása a QB kérdésbe

Cseh Tibor
Cseh Tibor
Reply to  ThySoul
2026-01-14 10:44

Hosszú évekig Big Ben volt a franchise QB,utána meg mentek azokkal,akik egyáltalán elérhetők voltak. Sok mindent fel lehet neki róni,de pont az irányítót?Megis kit hagytak ki,aki jobb lett volna,mint akikkel mentek?

Kopi3.14
Reply to  Cseh Tibor
2026-01-14 07:22

Igen, ő. Minden játékos kiválasztással kapcsolatos döntés esetén övé volt a végső szó.

Kopi3.14
2026-01-14 07:28

Csak magamat tudom ismételni, már évekkel ezelőtt megérett ez a lépés, és nem az eredmények, vagy azok hiánya miatt hanem mert semmi fejlődés, változás nem volt a csapat játékában. Egyre szarabb offense coaching, lassú de biztos defense gyengülés, a secondary tehetséghiánya, rossz edzése, rengeteg missed tackle, rossz futás elleni védekezés. Ezért, hogy nem címezte a problémákat és nem foglalkozott velük senki, Tomlin a felelős.
És a nagy probléma, nem tudom, kire lehetne lecserélni, aki jobb eredményeket tudna hozni. Mert sok dolgon kell változtatni. Szinte mindenen. Messze nem elég annyi, hogy akkor tökösen rámegyünk egy jó QB-ra. El kell engedni a screen playeket.

Csakeztne
Csakeztne
2026-01-14 08:10

Igen. Annyit hozzátennék, hogy, de, tankolni kell. A hosszabb távú célok eléréséhez szükséges időt kivárni nem tudó, de még értékkel bíró meglévő tehetségeket el kell engedni, ha nem cserélhetők el ki kell vágni, hogy friss hosszabb távon bevethető, és olcsó tehetségekkel töltsék fel a rostert, amihez kell egy jó draftpozíció és megfelelő drafttőke.Minden hosszabb távú siker feltétele egy jó, sőt kiemelkedő QB, ilyet nagyon ritkán lehet a piacról megoldani, és akkor se kockázatmentesen.(Manning, Stafford bejött, Wilson, Rodgers, stb. nem.).Úgyhogy marad a draft, ott pedig elég magasan kell lenni, ha nagyobb eséllyel akarsz nagy tehetséget fogni. HC is döntő persze.Ez a kettő az alap, ha ezek megvannak, akkor nem feltétlen kell évtizedekig várni..Persze pont ezt a kettőt nem könnyú összehozni, de ez a grál, ezt kötelező üldözni. Ez nem azt jelenti, hogy aki éppen van, az ne küzdjön oroszlánként a pályán.

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x