Site icon Fűzővel kifelé!

Érdekességek az All-Pro listával kapcsolatban

Múlt héten tették közzé a hivatalos All-Pro listát, azonban a rendkívül izgalmas Wild Card-kör, illetve az azt követő váratlan események miatt nem volt idő mélyebben foglalkozni vele. Most összegyűjtöttünk pár érdekességet a listával kapcsolatban.

BREAKING: Megvan a hivatalos All-Pro csapat!

A lista alapvetően jól volt összerakva, de voltak érdekességek. Például volt olyan újságíró, akitől Christian Watson szavazatot kapott, magyarán úgy ítélte meg, hogy benne volt az NFL hat legjobb WR-e között. Mindezt úgy, hogy a Packers támadója mindössze 10 meccsen lépett pályára, ezeken pedig 35 labdát kapott el 611 yardért – előbbi a 116., utóbbi az 58. legtöbb volt. Persze fontos eleme volt a Green Bay támadósorának, de még ha el is tekintünk a nyers statisztikáktól, ez akkor is meredek.

És miközben Watsonnak volt egy elvakult rajongója, addig Trey McBride-ot valaki nagyon utálhatta. A Cardinals tight endje ugyanis történelmi szezonon volt túl a 126 elkapásos, 1239 yardos és 11 TD-s idényével, mégis volt egyetlen ember, aki nem őt, hanem a hat meccset kihagyó, az idényt 57 elkapással, 628 yarddal és hét TD-vel befejező George Kittle-t jelölte első csapatos All-Prónak. Mondjuk így is volt három játékos, aki minden voksot bezsebelt: Myles Garrett, Jaxon Smith-Njigba és Puka Nacua.

QB-poszton pedig az első kört Matthew Stafford nyerte meg Drake Maye-jel szemben, ugyanis magabiztosan, 31 első csapatos szavazatot gyűjtve lett kezdő az álomcsapatban (a Patriots irányítójának 18 volt). Ez szinte garantált előjele az MVP címnek, 1987 óta ugyanis csak egyszer fordult elő, hogy olyan QB lett az MVP, aki nem volt első csapatos: Josh Allen tavaly.

Exit mobile version