Az AFC-ben sok egyértelműnek ígérkező mérkőzés döntött a kiemelésekről, és többé-kevésbé tényleg egyoldalúak voltak a találkozók – kivéve a Texansnál. Emellett láthattuk az idény egyik, ha nem a legrosszabb irányító-teljesítményét is, miközben a Raidersnek már nem kellett tankolnia.
Los Angeles Chargers @ Denver Broncos 3-19
Jó kis meccs lehetett volna, ha a Chargers nem dönt úgy, hogy mindenki pihen. Így nézhettük Trey Lance-t, akinek 44 passzkísérletből volt 20 sikeres átadása 136 yardért és egy INT-ért (plusz volt még egy elveszített fumble-je). Mondjuk lábon legalább nem volt rossz, futó még lehet a korábbi első körös irányítóból, akiért három elsőt áldozott fel a 49ers.
Ami érdekesebb, hogy a Broncos teljes erőbedobással ment neki a meccsnek, ugyanis kellett a győzelem az első kiemeléshez. De ahogy az eredményből is látszik, a Denver nem bizonyította, hogy az AFC legjobb csapata lenne. A támadófal négy sacket engedett, a földön csak Bo Nix tudott haladni, cserébe pedig a passzjáték kriminális volt (124 total yard TD nélkül). A hazai offense az első kiemelésért küzdve nem volt képes TD-t szerezni a Chargers cseresora ellen: 13 pontot jegyzett a rúgó Wil Lutz, valamint volt egy pick-sixe Ja’Quan McMilliannek.
JA'QUAN MCMILLIAN PICK-SIX
LACvsDEN on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/LDRiUkjjsC
— NFL (@NFL) January 4, 2026
Mondhatnánk, hogy csak azért nyújtott ennyit a Broncos, mert ennyi is elég a győzelemhez, de ez már nem az első ennyire lehangoló teljesítmény. Hazai pálya ide vagy oda, nem biztos, hogy bármelyik ellenfél ellen is esélyes lesz ez a Denver.
(renningan)
Miami Dolphins @ New England Patriots 10-38
A Patriotsnak mumusa tud lenni a Dolphins, de ezúttal hozták a kötelezőt és az Achane és Waddle nélkül kiálló ellenfelet könnyedén győzték le. Pedig az első félidőben még mutatott életjeleket a Miami támadósor és az első két támadásukkal eljutottak a red zone-ba, viszont csak 7 pontot tudtak ezekből szerezni, mert az első támadásnál nem sikerült megoldani a 4&1-et a 8 yardoson. A touchdownnál Malik Washington maradt üresen, amit egy könnyű passzal használt ki Quinn Ewers. Viszont ez a TD már csak a Patriots első két támadása és egyben két futott hatpontosa után jött. Az első drive-ban Stevenson szabadult el és futott 57 yardot, ami után Henderson futotta meg a touchdownt, majd a következő támadásból már Stevenson ért be a célterületre.
Quinn Ewers throws it to a wide open Malik Washington to get the @MiamiDolphins on the board
MIAvsNE on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/rKgZFqk3du
— NFL (@NFL) January 4, 2026
Stevenson shakes loose for 57 yards!
MIAvsNE on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/64YT46nVnj
— NFL (@NFL) January 4, 2026
Az első félidő maradék részében volt minden, ami csak lehetséges. Volt két punt, majd a Dolphins megállította a Patset negyedik és egyre, hogy utána szinte rögtön elhagyják a labdát. Majd blokkoltak egy field goalt, hogy az ellentámadásból berúgjanak egyet és 4 pontra megközelítsék a hazaiakat. De hagytak 28 másodpercet az órán, ami elég volt a Patsnek, hogy eljussanak egy 59 yardos mezőnygól-távolságra, amit ezúttal sikerült értékesítenie Borregalesnek. 17-10-es eredménnyel mentek a félidőre a csapatok, és itt még azt gondolhattuk, hogy maradnak izgalmak a második félidőre.
De nem maradt semmi. A Dolphins támadósorának egy interception és 5 punt jött csak össze, míg a Patriots három támadásból 3 touchdownt vitt. Ezután a meccs maradéka garbage time volt, mind a két csapat már csak puntolt. A győzelemmel a Patriots bebiztosította a második kiemelést, és várhatják hazai pályán a Chargerst. Stevenson és Henderson futott 2-2 TD-t, plusz még előbbinek volt egy elkapott hatpontosa is. Maye is jól játszott, volt pár szép passza és megiramodása is, de a statokat most nem halmozta, azokat elvitte a két futó.
Stefon Diggs goes over 1,000 receiving yards!
📺 FOX pic.twitter.com/YmdFsM8MjA
— z – New England Patriots (@Patriots) January 4, 2026
Jaylinn Hawkins picks off Ewers in the end zone!
MIAvsNE on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/kF0FOVdJZX
— NFL (@NFL) January 4, 2026
A Dolphins elég kilátástalan helyzetben van a jövőre nézve. Jelenleg nincs egy nyugodt szívvel pályára küldhető irányítójuk, és nem is látom, hogy honnan tudnának szerezni egyet, nincs a csapatnak GM-e és ha még McDaniel meg is tarthatja az állását a következő szezonra, akkor sem túl stabil a helye a csapatnál.
(bladzs)
Tennesse Titans @ Jacksonville Jaguars 7-41
A Jaguarsnak győznie kellett, hogy behúzzák a csoportot 2022 után először és a csapat történelme során összesen harmadszor. Ezt pedig nagyon hamar be is biztosították. A Titans ugyanis egy Cam Ward futott TD révén megszerezte a vezetést a meccs elején, de sajnos az újonc irányító a bevetődéskor vállsérülést szenvedett és nem is tért vissza a találkozóra. 7-0 után pedig beindult a hazai henger és 41 válaszolatlan pontot tettek a táblára.
A meccs végére maradt “izgalmakat” jól jellemezte, hogy a Brandon Allen (Titans) csereirányító ellen behozta a Jaguars is Nick Mullenst és még ő is vezetett egy TD drive-ot (igaz főleg futottak benne).
Parker Washington scores and makes his tee time! 🏌
TENvsJAX on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/uWQJzlgHfr
— NFL (@NFL) January 4, 2026
Trevor Lawrence bő három és fél negyed alatt passzolt 3 touchdownt, 255 yardot és úgy verték eszméletlen könnyedén a Titanst, hogy a futójáték még csak nem is működött. Csapatszinten 3-as átlag alatt haladtak. A védelem remek napot fogott ki ismét. Antonio Johnson révén egy pick6-et szeretek, de a Josh Hines-Allen, Travon Walker duó rengeteg nyomást helyezett Allenre. A Tennessee nagy hátrány miatt kénytelen volt a passzjátékot erőltetni, de a hazaiak pass rush-a és secondaryje ellen nem sok jött össze. A 7 szerzett pont egy nagyon picit túlzó az oldalukról, hiszen volt több sikertelen 4. kísérletük és az utolsó támadásuknál kihagyták a mezőnygólt is, de érezhetően 2-3 szintnyi különbség volt a pályán a csapatok között.
Straight outta #DUUUVAL 😬 pic.twitter.com/VSDAH2GtT9
— x – Jacksonville Jaguars (@Jaguars) January 4, 2026
(alatriste)
Indianapolis Colts @ Houston Texans 30-38
Nem volt teljesen tét nélküli a találkozó, hiszen a Texans egy győzelemmel és egy Titans meglepetés győzelemmel a Jaguars ellen megszerezhette volna a csoportgyőzelmet. De a Jaguars nem tette meg ezt a szívességet a Houstonnak, és már félidőre akkora előnyt dolgozott ki Titans ellen, hogy a Houtson leültette a kezdői nagy részét a második játékrészre, nehogy lesérüljenek a rájátszás előtt. Ennek ellenére mind a két félidő kiegyenlített volt. Az elsőben hoztak a csapatok 2-2 touchdownt, a Houston 3 mezőnygólt, míg a Indianapolis egyet (17-23 lett az első félidő).
Houston takes the lead on the Higgins TD!
INDvsHOU on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/SR9BYUOTbg
— NFL (@NFL) January 4, 2026
CJ Stroud takes it himself!
INDvsHOU on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/p3kMqwsaxQ
— NFL (@NFL) January 4, 2026
A második félidő kezdő drive-jából a Colts gyorsan végigért a pályán egy 53 yardos Pierce elkapásnak köszönhetően, ami után Leonardnak már csak 1 yardot kellett futnia a hatpontosért. (24-23-as Colts vezetés). Ezután viszont a csapatok már csak felváltva öt mezőnygólt rúgtak, oda-vissza adogatva a vezetést. A Texansnak jött ki az utolsó lépés, 2 perc alatt Davis Mills végigvitte a csapatot a pályán és csak 12 másodpercet hagyva az órán berúgták a vezetést és győzelmet érő mezőnygólt. A meccs utolsó játéka egy elkeseredett lateral játék volt a Coltstól, ami fumble lett, amit Tommy Togiai visszavitt TD-re.
Riley Leonard is launching 'em deep!
INDvsHOU on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/8sLVqemaNZ
— NFL (@NFL) January 4, 2026
Big man TD. pic.twitter.com/QX4ImrYswl
— Ian Rapoport (@RapSheet) January 4, 2026
A Colts oldaláról Alec Pierce-t kell kiemelni aki 4 elkapásból 132 yardot szerzett, de elkövetett egy butaságot, amikor hozzáért egy bíróhoz reklamálás közben amiért kiállították a második félidő elején. Leonard is hozott egy korrekt csere QB szintet, bár volt 2 labdaeladása, de azon kívül 21/34 270 yard 2 passzolt és 1 futott TD-je volt. Akit pedig negatívan kell kiemelni az Jonathan Taylor, aki 14 futásból csak 26 yardot tudott termelni.
A Texans részéről sok mindent nem lehet mondani. A futás jól működött, és amíg a kezdők voltak jól is tudtak haladni. A védelemnél egyértelműen a futásmegállítás volt a prioritás, amit nagyon jól meg is oldottak, egyedül Pierce tudta őket lefutni a mély passzoknál. Még Ka’imi Fairbairnt kell megemlíteni, aki a csapat legjobbja volt a hat sikeres mezőnygóllal és kettő extra ponttal.
(bladzs)
New York Jets @ Buffalo Bills 8-35
Óriási LOL! A Bills csak az első snapre küldte fel Josh Allent, hogy a kezdő sorozata ne szakadjon meg (ahogy a legtöbb kezdő is csak átmozgatta magát az első egy-két drive-ban), a meccs hátralévő részében Mitch Trubisky irányított. És így sem volt semmi esélye a Jetsnek. Az egyetlen TD-jét a gárda a negyedik negyed legvégén szerezte, az offense pedig 122 total yarddal fejezte be a mérkőzést. Ám ennél is kínosabb a védelem teljesítménye.
Mitch Trubisky's second TD pass of the game!
NYJvsBUF on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/2FTLbAYYFn
— NFL (@NFL) January 4, 2026
Aaron Glenn egy állítólagos védőguruként érkezett New Yorkba, de a védelme olyan szinten szétesett a szezon második felében, hogy ahhoz képest még a Bengals is Legion of Boomba oltott No Fly Zone-nak tűnik. Most Trubisky és a Bills cseresor tett fel 470 yardot a táblára úgy, hogy a második félidőben már nem is nagyon próbálkoztak. A korábbi első körös QB élete meccsét játszotta, négy TD-t és 259 yardot passzolt eladott labda nélkül, a földön pedig Ray Davis 151 yardig jutott úgy, hogy az egész szezonban összesen volt 124 yardja 34 futásból. A Bills futójátéka összesen 211 yardot és egy TD-t tett a közösbe.
Egyszerűen félelmetes, mennyire vakon volt minden téren a Jets védelme. Nyilván nem tett jót az egységnek Sauce Gardner és Quinnen Williams elcserélése, de azért voltak kezdők így is a pályán. Mégsem sikerült beállni futás ellen sem, sőt még csak egyszer sem tudták megütni Trubiskyt. Nincs erről mit mondani, simán kínos.
(renningan)
Cleveland Browns @ Cincinnati Bengals 20-18
Nagyon furcsa első félidőt láttunk, ugyanis a Browns mindössze 40 yardot és 2 first downt szerzett 18 játékból, mégis vezetett. Ugyanis két védő touchdownt is szereztek, előbb Devin Bush hordott vissza egy interceptiont 97 yardon keresztül, majd Sam Webb vitte vissza Noah Fant fumble-jét TD-re.
DEVIN BUSH 97-YARD PICK-6 FOR THE BROWNS!
CLEvsCIN on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/TuiEnrZajf
— NFL (@NFL) January 4, 2026
ANOTHER defensive TD for the Browns!
CLEvsCIN on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/eHK7lV9kKs
— NFL (@NFL) January 4, 2026
Ez pedig elég is volt a vezetéshez, mert bár a Bengals feltett 231 yardot és 2 TD-t, de mindkét extra pontot kihagyták. Elég sokat futottak, ami jól is ment, de a touchdownokat levegőben szerezték, előbb Chase Brown, majd egy gyönyörű Tee Higgins elkapás révén. Így 14-12-re vezetett a Browns, a Myles Garrett sackre pedig még mindig várni kellett.
TEE HIGGINS WHAT A CATCH.
CLEvsCIN on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/UHhmLGeZfk
— NFL (@NFL) January 4, 2026
A második félidő elég unalmas volt, leginkább a Garrett-sacket vártuk, hogy vajon jön-e… ÉS JÖTT! Mindössze 5 perc maradt az alapszakaszból, amikor a liga legjobb védője hihetetlen sebességgel lőtt ki a snapből, majd elképesztő hajlékonysággal bújt be Orlando Brown mellett, hogy bezsákolja Burrow-t, aki sehová sem tudott menekülni, így a nagy ütéstől mentve magát le is feküdt.
Myles Garrett gets the record. pic.twitter.com/wQ3NabSA3c
— Ian Rapoport (@RapSheet) January 4, 2026
Történelmet láttunk tehát, pedig ezen kívül a félidő első 25 perce semmit sem hozott: puntokat és egy Browns mezőnygólt. A vége viszont megint hozta az izgalmakat. Maradt szűk 3 perce a Bengalsnak, és végig is mentek végre, Ja’Marr Chase révén átvették a vezetést (kétpontos nem sikerült, így 18-17 volt). Azonban maradt még 1,5 perce a Brownsnak, és nekik meg sikerült eljutni mezőnygólig, Andre Szmyt be is vágta, nyert a Browns!
Burrow to Chase for the lead!
CLEvsCIN on CBS/Paramount+https://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/uSN9WN79Yd
— NFL (@NFL) January 4, 2026
A mérkőzés nyilván Garrett rekordjáról marad emlékezetes. Ugyanakkor különleges is volt, mert a Browns két védő- és nulla támadó touchdownnal tudott nyerni. És ez is csak azért volt elég, mert a Bengals két XP-t is elrontott, valamint a harmadiknál ugye kétpontosra kellett menni, tehát ha Evan McPherson jó formában van, akkor nyert volna a Bengals.
(katonadani)
Kansas City Chiefs @ Las Vegas Raiders 12-14
Ez a mérkőzés csak akkor lett volna érdekes, ha a Giants nem veri meg a Cowboyst, mert akkor a Chiefs rámehetett volna arra, hogy a Raiders semmiképp ne legyen 1/1-es. A New York-i gárda azonban simán győzött, így abszolút tét nélküli lett ez a találkozó, amin konkrétan a cserék cseréi játszottak.
Tyree Wilson delivers the hammer for the safety 🔨
The #Raiders’ 2023 1st-rounder showing his potential in a career day with 6 tackles, 2 sacks, 2 TFL, 2 forced fumbles. pic.twitter.com/kr6wD7GffN
— Nick Walters (@nickwalt) January 5, 2026
A Chiefs és a Raiders is két irányítónak adott lehetőséget: előbbi Shane Buechelének és Chris Oladokunnak, akik harmadik és negyedik számúak a csapatban, utóbbi pedig a második számú Kenny Pickettnek és a harmadik számú Aidan O’Connellnek. Ráadásul a skill sorban is rengeteg volt a hiányzó, így nem meglepő, hogy a négy irányító összesen nettó 170 passzolt yardra volt képes nulla TD és egy INT kíséretében. Jobb híján így futottak, de erre meg beállt a védelem, így mindkét gárda 3,7 yardos átlagot tudott felmutatni TD nélkül.
Alapvetően azon a véleményen vagyok, hogy a rossz futball is jobb, mint a no futball, de ezt a meccset tényleg kár volt lejátszani. Még Travis Kelce-t sem sikerült normálisan elbúcsúztatni, ugyanis mindössze három elkapása volt 12 yardért: bár a 13 ezer yardot így is sikerült átlépnie, legalább ennyi összejött. Illetve még a védőknek volt egy jó napjuk: Chris Jones két sacket jegyzett, így héttel zárja az amúgy egyéni szempontból is gyenge szezonját. A túloldalon Charles Snowden és Tonka Hemingway karriernapot tartott a két-két zsákolásával, de az első körös bust Tyree Wilsonnak is összejött két sack. Mintha csak az előszezont néznénk.
(renningan)

