JJ McCarthy visszatér, Josh Allen mégis játszhat, nem pihentet a Rams

– A Billsnél úgy nézett ki, hogy Josh Allen kihagyhatja a Jets elleni szezonzárót, hiszen szerdán és csütörtökön sem edzett. Azonban pénteken már limitáltan igen és még csak kérdőjeles besorolást sem kapott, szóval ott lesz a pályán. Az persze kérdés mennyi ideig, hiszen a Billsnek nem különösebben fontos a meccs (a 6. és 7. kiemelés közt dönt csak), és a Jetset még Mitch Trubiskyval is megverhetik.

– A Vikingsba visszatér a szezonzáróra JJ McCarthy, akinek elrepedt a jobb keze két héttel ezelőtt, így legutóbb nem lépett pályára. Most a Packers ellen viszont visszatér idei 10. kezdő meccsére. Nagy kérdés mi lesz a jövője a csapatnál pontosan, mert meggyőző nem volt, de legalább fejlődött az idény végére. Ugyanakkor a sérülései mellett sem lehet elmenni, hiszen hagyott ki meccset a bokája és agyrázkódás miatt is.

– A Ramsnél pedig játszani fognak a kezdők, még akkor is, ha teljesen tét nélküli lesz a Cardinals elleni meccsük. Meglepő Sean McVay döntése, hiszen a Rams mindig is inkább a pihentetés és sérüléskerülés pártján állt, az előszezonban ők kezdték el, hogy nem játszatják egyáltalán a kezdőket. Ugyanakkor a főedző nem volt elégedett az utóbbi két hét vereségeivel és nem akar így nekimenni a rájátszásnak. Persze kérdés Staffordék mennyit fognak pontosan játszani, lehet egy félidő után lekapják őket a pályáról.

A tétet tekintve ha a 49ers nyer szombat éjjel, akkor a Rams fix 6. kiemelt, ellenben ha a Seahawks nyer, akkor a Rams egy győzelemmel 5. kiemelt lenne, ami preferált eredmény, hiszen így a Buccaneers/Panthers győztesével kellene megküzdeniük, nem az Eaglesszel idegenben.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x