John Harbaugh ezen a héten még nem interjúzik – kivár egy újabb kirúgásra?

A Ravens kirúgta John Harbaugh-t, aki így azonnal a legfelkapottabb jelölt lett a főedző-keringőben. Ő azonban nem rohan sehová, Adam Schefter információi szerint ezen a héten még nem megy egyetlen egy interjúra sem.

Ezzel egyből megindultak a spekulációk, hogy vajon azért vár-e ki jövő hétig, mert elképzelhető, hogy addig lesz(nek) további kirúgás(ok), ami újabb kapukat nyithat meg a számára. Gyakorlatilag fél órával a kirúgása után érkeztek már olyan hírek, hogy 7 csapat is érdeklődött iránta az ügynökénél, miközben csak 6 üresedés volt a Ravensön kívül.

A jelenlegi üresedések közül a Giants tűnik a legesélyesebbnek Harbaugh számára, és talán az egyetlen valid opciónak, ahol kiköthet. Ugyanakkor sokan pletykálják azt, hogy a Dolphins is favorit lehet, ha kirúgják Mike McDanielt (ez pár napon belül kiderülhet, hiszen hamarosan GM-et választanak, ami sokat elárul majd).

Harbaugh 18 évet töltött el Baltimore-ban, ahol 2012-ben Super Bowlt nyert, és összességében 180-113-as mérleget tud felmutatni, azonban a franchise-nál úgy gondolták, hogy eljött a váltás ideje, mert az utóbbi években kissé megrekedtek és nem tudtak átlépni egy plafont.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x