Sam Darnold feltámadt, jött, látott és győzött, amit csak el lehet képzelni. Ő lett a 2018-as QB-classból az első, aki Super Bowlba jutott, pedig korszakos tehetségeket és MVP-ket adott a ligának az a draft.

A 2018-as börze 1/1-ese Baker Mayfield volt. Ugyan PO-ba jutott a Brownsszal, sőt egy meccset is megnyert, de aztán lecserélték Deshaun Watsonra. Darnoldhoz hasonlóan képes volt felállni a földről, majd elég sikeres lett a Bucsban, de a Super Bowl közelében sem járt.
Darnold 1/3-as volt, őt pedig Josh Allen követte a 7. választással. MVP, számtalan rekord birtokosa, miatta lett újra tényező a Bills, de csak kétszer jutott AFC-döntőbe, és mindkétszer a Chiefs örülhetett. Az 1/10-es Josh Rosen már nincs a ligában, ő egy év után végleg bust lett, az 1/32-es Lamar Jackson pedig ma már kétszeres MVP, de mindössze egyszer jutott konferenciadöntőbe a Ravensszel, és akkor is kikapott.
