Könyvekkel támadt egy nőre a korábbi elit tight end

Ha az USA-ról van szó, már semmin sem lepődünk meg. Tavaly azért indult eljárás Christian Barmore ellen, mert a barátnőjére támadt a termosztát és a hűtőben lévő kaja miatt. Most pedig a korábbi tight end, Vernon Davis ellen indult eljárás azért, mert egy nő azzal vádolja, hogy egy vita során magazinokkal és könyvekkel támadt rá.

Christian Barmore bántalmazási ügyének tárgyalását elhalasztották a Super Bowl utánra

A TMZ riportja szerint Davis és az áldozat a nő terhessége miatt kapott össze, melynek során az ex TE könyveket és magazinokat vágott a nőhöz. A vád szerint Davis 10 000 dollárt ajánlott fel azért is, hogy a nő abortuszt végeztessen el. A helyzetet súlyosbítja egy későbbi eset, amely során Davis állítólag megütötte a nőt. A bírósági meghallgatást februárra tűzték ki.

Davis a 2006-os draft hatodik választottja volt, és kilenc szezont töltött a San Francisco 49ersnél, majd játszott a Broncosban és a Washingtonban is. Karrierje során kétszer volt Pro Bowler és egyszer All-Pro, 583 elkapásból 7562 yardot és 63 TD-t jegyzett, illetve egyszer bajnok lett a Denverrel.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Edrienpeterson
Edrienpeterson
2026-01-31 16:08

Ebben az a legmegdöbbentőbb hogy honnan voltak könyvei

Pedro44
Pedro44
Reply to  Edrienpeterson
2026-02-01 09:03

Nekem meg az, hogy nem fogod hogy nem vagyunk kíváncsiak az agymenéseidre.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x