Site icon Fűzővel kifelé!

Mike Tomlin az etalon

Minden évben leírják, minden évben várják, hogy na majd most esik össze alatta a vár, de ő csak ül a trónján és jót röhög rajtuk! Minden offseasonban téma, hogy ideje lenne már kirúgni, hiszen régiek már a sikerei.
Valahogy azonban mindig elfelejtik ezek a szakértők, hogy ez az ember nyer. Nem két évente, nem három évente, hanem minden egyes idényben!

19 szezonon keresztül nem véletlenül kerüli el valaki a negatív mérleget. Láttuk mi történik Shanahan alatt 2-3 évente a 49ers-szel, mi történik amikor Burrow kiesik egy fél vagy teljes idényre., stb stb. A liga majd összes csapata fluktuál az eredményességben, nagyon kevesen tudják standardan fenttartani magukat. A Steelers ilyen.

Amíg volt Ben Roethlisberger persze könnyebb volt ezt elérni és kevésbé adtunk kreditet érte Tomlinnak, de nézzük csak meg, hogy Ben utolsó idényei óta milyen irányítójátékkal is kellett megbírkóznia:

– 2020: Roethlisberger utolsó előtti idénye, öregedés erősen meglátszódik. EPA-ben Big Ben 23. a ligában. Eredmény: 12-4, csoportgyőzelem.
– 2021: Roethlisberger utolsó idénye az öregedése már nagyon látványos. EPA-ben Big Ben 26. a ligában. Eredmény: 9-7-1, playoffba jutás.
– 2022: A újonc Kenny Pickett & Mitch Trubisky éve. EPA-ben Pickett 24., Trubisky 19. a ligában. Eredmény: 9-8, nincs playoff.
– 2023: Kenny Pickett második éve. EPA-ben Pickett 29. a ligában. Eredmény: 10-7, playoffba jutás.
– 2024: A Russell Wilson év. EPA-ben Wilson a 19. a ligában. Eredmény: 10-7, playoffba jutás.
– 2025: Aaron Rodgers év. EPA-ben Rodgers a 23. Eredmény: 10-7, csoportgyőzelem.

Ezen 6 idény alatt Tomlin kezei alatt EGYSZER SEM volt nemhogy top10-es, top 20-as irányító sem nagyon. Egyetlen rohadt idény alatt sem. Aki ismeri ezt a sportot, látott már pár mérkőzést, az azért leszűrhette, hogy a quarterback azért viszonylag fontos poszt. Elég nehéz úgy nyerni, hogy ott hátrányban vagy. Tomlinnak ezen 6 idényen át nem volt túl nagy irányítósegítsége, mégis ötször bejutott a rájátszásba. Ott meccset nem nyert, igaz. De hol vannak az elvárásaink? Top20as irányító játék nélkül más csapat playoffba se jut (vagy csak ezen időszak alatt esetleg véletlenül egyszer).

Reális rákiabálni Tomlinra, hogy one and done minden évben a playoffban, amikor a rostert nézve igazán odajutnia sem kéne ennyiszer? Néha van jó védelme, de pl idén az is inkább csak közepes, skilljátékosai évek óta 1-1 van csak maximum, az irányítóról meg már esett szó. Ez a keret nem kellene, hogy playoffba jusson, mégis folyton eléri azt. Ez Tomlin padlója. A plafonja hol van? Lehet, hogy nem a csillagos egekben, de azért ne jelentsük ezt ki, amikor közepes irányítójátéka is alig van. Lehet, hogy Josh Allennel vagy Lamar Jacksonnal se jutna döntőbe (bár félve teszem fel a kérdést, ezen MVP irányítók hányszor is játszottak már döntőben… ? Naugye.)

Mondhatjuk voodoonak, mondhatjuk szerencsének, de az igazság, hogy a sok csilli-villi fiatal mellett van itt a ligában pár öreg róka, akik tudják, hogyan kell nyerni. Az éjszaka a playoffhoz kellett, hogy Loop kihagyja 44 yardról a field goalt, persze szerencséje volt a Pittsburghnek. De a Baltimore-nak az, hogy azzal a mezőnygóllal egyáltalán meccset nyerhetett volna ugyanúgy szerencse kellett, hiszen 1 perccel korábban Boswell extra pontja maradt ki. Ha a 2 ritka pechből egy se történik meg hosszabbításra megyünk. De ugye a ha-val kezdődő mondatok.

Az újságírói kérdésre, miszerint ha az a Loop rúgás bemegy… Tomlin kellő érccel válaszolt:

Tudjátok hogy van ez… Ha az nagynénémnek p*cse lett volna, akkor ő lett volna a nagybátyám!

Persze megértem, hogy van akinek Tomlin által képviselt standardok nem tetszenek, nem modernek. Mindenki szívesebben nézi McVayt vagy akár újabban Macdonaldot. Fiatalok, új dolgokat hoznak be, frissek a gondolataik. Azonban látni kell, hogy minden McVay sztorira jut 3-4 olyan próbálkozás, ahol a csapatot a gödörbe löki az új “talán sexy lesz” fiatal head coach. Olyanok is, akikkel kapcsolatban egyébként bizakodó a média, mégis földbeállnak. A mindenkit b*sszunk ki, aki nem nyer Super Bowlt két évente mentalitással nehéz mit kezdeni, hiszen ebben a sportban ha nincs egy elit irányítód, akkor 10-ból 9,5-szer nincs esélyed a gyűrűre. De már a playoffban is nehezen hozol meccset.

Nincs még egy ilyen edző a ligában, aki ennyire kevés alapanyagból ilyen sokat tud kihozni, KONSTANSAN. Mike Tomlin egy A kategóriás vezetőedző és 17 idény után lehet, hogy a 2026-os, lehet, hogy a 2027-es lesz majd amikor egyszer neki se jön ki a lépés és hoz egy negatív mérleget. Benne van. De mielőtt a kirúgását ordibáljuk rá akár most (mert még ilyenkor is vannak bőven ilyenek…), akár akkor amikor egyszer nekik is beüt a balszerencse, nézzünk már egy pillanatra rá, hogy kikkel érte el az eddig szériáját és esetleg várjunk már egy olyan időszakot is, amikor valóban lesz a keze alatt egy legalább top10 körüli irányítójáték. Mert amikor még Big Ben top közeli játékos volt ez a Steelers is nyert meccseket a playoffban.

(Balázs)

Exit mobile version