Nevetséges: Bill Belichick nem lesz egyből Hall of Famer

Az NFL történetének legsikeresebb edzője, a 8 Super Bowlt nyerő Bill Belichick nem lesz first ballot Hall of Famer. Emésszük ezt a mondatot még egy kicsit, mert teljesen hihetetlen dologról van szó. Azonban ez a helyzet, mert Seth Wickersham beszámolója szerint a történelem minden bizonnyal legjobb edzője nem kapta meg idén az 50-ből a kellő 40 szavazatot ehhez, tehát idén biztosan nem lesz Hall of Famer.

Nyilván ez csak idő kérdése, de alapvetően egy külön polc van fenntartva azoknak, akik az első adandó alkalommal bekerülnek a Dicsőségek Csarnokába, és Belichick nem fog közéjük tartozni. Akik beszéltek a mesterrel a hétvége folyamán arról számoltak be, hogy ő sem érti a dolgot és csalódott a történtek miatt. Egy beosztottja szerint ezek voltak a szavai Belichicknek:

Hat Super Bowl nem elég? Mit kell még csinálnia az embernek?

Az indok egyébként a csalásokkal kapcsolatos botrányokhoz köthető, Wickersham beszámolója szerint több szavazó is emiatt volt bizonytalan abban, hogy egyből beszavazzák. Bill Polian, korábbi Bills és Colts general manager, Robert Kraft nagy támogatója állítólag több szavazónak is elmondta, hogy Belichicknek várnia kellene egy évet a Spygate miatt.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
16 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Ragi
Ragi
2026-01-28 00:09

Lehet szeretni vagy nem szeretni őt vagy a Patriotsot(utóbbiak közé tartozom), de ez a legnagyobb szégyen ami történhetett ezzel a sporttal, hogy nem került be. Látva hogy sokszor milyen játékosok kerülnek be..

buetyoek
buetyoek
2026-01-28 07:24

Csak el ne tiltsák ezek után Maye-t négy meccsről

Csakeztne
Csakeztne
2026-01-28 07:32

Azért nem szép ez, mert BB jelenleg a földön van, az utolsó , enyhén szólva is sikertelen Patriotsos évek után, a már-már tragikomikus egyetemi edzősködés alatt rugdossák meg, totálisan félreértve a szerepüket, a valójában a térdéig sem érő percemberkék. Kíváncsi leszek Kraft és TB reakcióira.

Gergosz86
Gergosz86
Reply to  Csakeztne
2026-01-28 09:46

Cikk alapján lehet Kraft keze is benne van ebben.

Csakeztne
Csakeztne
Reply to  Csakeztne
2026-01-29 07:42

Itt is vannak, Mahomes volt az első, TB és Kraft is csatlakozott, de rengetegen felszólaltak, játékosok edzők, szakértők,, más sportágak legendái, stb.:

The report of Belichick’s snub was met with significant criticism, including from Kansas City Chiefs quarterback Patrick Mahomes, who posted Tuesday on social media: “Insane … don’t even understand how this could be possible.”
The public outcry continued to grow on Wednesday with former Patriots star quarterback Tom Brady, who won six Super Bowl titles with Belichick, and New England owner Robert Kraft voicing their displeasure.
“I just think that to me, I don’t understand it,” Brady said in a Wednesday appearance on Seattle Sports’ Brock and Salk show.. “I mean, I was with him every day. If he’s not a first-ballot Hall of Famer, there’s really no coach that should ever be a first-ballot Hall of Famer, which is completely ridiculous because people deserve it. He’s incredible. There’s no coach I’d rather play for. If I’m picking one coach to go out there, to win a Super Bowl, give me one season, I’m taking Bill Belichick.”
Belichick “unequivocally deserves to be a unanimous first-ballot Pro Football Hall of Famer,” said Kraft, who is a contributor finalist for this year’s Hall of Fame class, in a statement to The Associated Press.

bjeela
bjeela
2026-01-28 08:18

Ez nem nevetséges. Ez botrány. Ez gyalázat. Ez az NFL értékrendjének totális megcsúfolása.
Soha a büdös életben nem leszek a Pecc kedvelője, mert viszolygok az egész szellemiségtől, amit az a közösség áraszt magából, de BB olyan produkciót tett le az asztalra, amiért hatszor egymás után kellene beválasztani őt a HoF-be.

Everlast77
Everlast77
2026-01-28 08:37

Bohócok!

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2026-01-28 08:59

napasztmek.
ez mondjuk iránymutatás Bradynek is, hogy ő is inkább ne számítson rá elsőre mint igen? 4 HOF szavazás eltiltást neki!

Botond Bálity
Botond Bálity
2026-01-28 09:28

Nevetséges….
Milyen kritérium van aminek Belichick nem felel meg? Ja, hogy mostantól a botrányok semmissé teszik a játékosok/edzők eredményeit? Akkor Adrian Petesont, és Antonio Brownt se válasszák majd be….
Gyalázat!!

Edrienpeterson
Edrienpeterson
2026-01-28 10:05

Teljesen megtudom érteni aki a nem egy, nem kettő, kétes körülmények között megnyert bajnoksága után nem szavazta meg egyből. Annak fényében pláne nem értem a felháborodást, hogy a karrierje Brady utáni részéből egyértelműen látszik, hogy ki tett naggyá kit…

atis123juve
atis123juve
Reply to  Edrienpeterson
2026-01-29 12:34

Igen, te vagy az az ember, aki egy huszadrangú rekordnál voltál képes voltál beírni, hogy a rekord nem veszi figyelembe a sorsolásserősséget. Egy olyan rekordnál, ami kb annyit számít az életben, mint két óvodás kő-papír-olló-ja. Tudod, vannak haterek, és vannak az ostoba haterek, akik azt sem fogják fel, hogy az ilyenekkel milyen nevetségessé teszik magukat. Te az utóbbiba tartozol.

Ruckus
Ruckus
2026-01-28 10:59

Ez teljesen egyértelmű. A botrányok miatt senkit nem kell rögtön beválasztani. És azt ne felejtsük el, hogy Brady nélkül HC-ként 9 szezonból csak 2 sikerült pozitív mérleggel. Brady pedig BB nélkül is tudott SB-t nyerni. Brady nélkül valszeg soha nem nyert volna SB-t.

hearnold
hearnold
Reply to  Ruckus
2026-01-29 11:02

Ha az ember többet olvas a témában akkor kis jártasságot szerezhet. Megfelelő coaching nélkül egy QB se jutna messze. Brady szavai (tudod aki SB-t tudott nyerni BB nélkül):

“He decided to come in every week and talk to the quarterbacks about coverage,” Brady said of Belichick. “He would do these big write-ups, and I still have them all because I kept everything, and [he would say], ‘Tom, this is cover one. This is how they play it. This is who is responsible for who.’ OK, if we line up in a bunch formation, this is how they’re going to handle the bunch formation. This is why they do that. This is the weakness of that. Why they do that. You shouldn’t do this if that’s just how they cover this.’
“For one year, actually for more years beyond that, that’s how I developed and learned. … Nobody’s getting that type of development.”

Gergosz86
Gergosz86
2026-01-28 19:53

Szerintem teljesen logikus lépés lenne elvenni a szavazati jogot azoktól akik nem szavazták meg, mennyire reális ezek után az ő szavazatuk ha másról van szó?

Tucatjatekos
Tucatjatekos
2026-01-28 20:02

A HoF-tagság nem arról szól, hogy egyébként ki milyen ember, mennyire aranyos, kedves, odaadó, másokat támogató, arra ott van a Walter Payton Év embere díj. Az NFL történetében – Aaron Donald mellett – a legjobb védőnek 10-ből 9-en, de lehet, hogy 10-ből 10-en Lawrence Taylort tartják. Minden idők egyik legjobb linebackere Ray Lewis volt. De biztosan fel lehetne sorolni még olyanokat, akikkel kapcsolatban történtek furcsaságok. De a voksolók azt mondták, ez a pályán nyújtott teljesítményt értékeli és csak azt. Voltak botrányok BB, TB és a Patriots kapcsán? Hogyne! De az, ami alapján Belichicket nem azonnal választanák be, azt mutatja, hogy néhány barom – mert erre nincs jobb szó – úgy gondolja, hogy a temérdek rekord kizárólag, de legalábbis nagy részben ezeknek az ügyeskedéseknek volt köszönhető… Tehát a győzelmei, SB-jai legalább felét csalással érte el. Érdekes, hogy amikor a liga 100 éves történetének emléket állítva rakták össze a 100 fős “csapatot” és hozzá a 10 edzőt, Belichicket csont nélkül sorolták oda, Bradyt vagy Lawrence Taylort – akik nevéhez szintén fűződtek kellemetlen dolgok – esetében egyöntetű volt a beszavazás, és az sem volt kérdés, hogy Ray Lewis bekerül-e, pedig tudjuk, mi történt vele. Tehát Belichick elég jó volt ahhoz, hogy a liga 100 éves történetének 10 legjobb edzője közé simán bekerüljön (úgy, hogy már akkor is tudták, hogy voltak ügyei), de most azért várjon már egy évet, mert jaj, miket csinált. Ez pont olyan, mintha Lionel Messit nem szavaznák be kapásból valamiféle futball HoF-be, mert kissé gyanús módon nyerte meg Argentína a vb-t, meg volt adócsalási ügye is…
A kérdés, hogy ha Bill Belichickkel kapcsolatban elfelejtjük a botrányokat, és kizárólag azt nézzük, hogy ezek nélkül mit ért el vezetőedzőként, akkor mondhatjuk-e, hogy ő egy olyan tréner, akinek még várnia kell egy évet, mert nem volt elég jó az azonnali tagsághoz. Aki szerint mint edző nem volt elég jó ehhez, az szerintem felejtse el ezt a sportágat, mert vagy tök hülye vagy teljesen elfogult. Ez egy olyan döntés, ami egy szánalmas bosszú néhány mocsoktól, ráadásul az egész HoF-tagságot, Canton egész értelmét megkérdőjelezi, komolytalanná teszi, mert olyan dolgot várna el álszent módon sportolóktól, edzőktől, aminek nem lehet megfelelni. Cantonba nem szenteket kell beszavazni, hanem olyanokat, akik ennek a sportnak a legjobbjai voltak.
Bradynek is voltak botrányai, majd ő sem fog bekerülni? De majd Nick Foles lazán bekerül, mert beugróként legyőzte a nagy Brady-féle Patriotsot?
A kérdés, hogy nyert volna-e Belichick Brady nélkül, az utóbbi néhány évtized slágertémája. Belichick Bradyvel 6-ot nyert, de közte voltak olyan győzelmek is, amikor Brady kis túlzással csak jókor volt jó helyen. Peyton Manning 2-t, Drew Brees, Rodgers 1-et. Extraklasszisok nélkül, szenzációs irányító nélkül nem igazán nyert senki Super Bowlt, de még a legnagyobbak is megálltak sokszor 1-2-nél. Majd Reidet sem szavazzák be, mert Mahomes előtt semmit sem nyert? Azon lehet vitázni, hogy Bradynek volt-e inkább szüksége Belichickre, vagy fordítva. Belichick már talán a negyedik gyűrű után elmondta, hogy Bradyt tartja a legjobb QB-nek, és szerintem Brady is a legnagyobbak közé sorolta-sorolná Belichicket.
Ruckus tehát, gondolom, kivágná Cantonból az előbb említett legendákat.
Edrienpeterson! Milyen kétes módon megnyert bajnokságokról beszélsz? Lefizette Belichick a bírókat? Vagy mire gondolsz? Minden évben vannak olyan történések, amik botrányosak, érthetetlenek, egyik vagy másik csapatnak kedveznek. Itt 6 Super Bowl-győzelemről van szó, plusz a tag nyert kettőt koordinátorként.
Vannak olyan helyzetek, amikor a ligának kellene saját méltósága, hitelessége megóvása érdekében azt mondani, hogy állj. Én úgy gondolom, hogy még Goodell is – akinek a Pats biztosan nem volt a szíve csücske – azt mondaná, hogy ez botrány.
A Spygate, a labdaleeresztési botrány, az ilyen-olyan vádak, hogy az NFL-lel kapcsolatos “intézményesített rasszizmus” vádja, az agyrázkódások nem megfelelő kezelése mind-mind rossz fényt vetett a Patriotsra vagy a ligára. De ezek nem a pályán mutatott teljesítményhez kapcsolódtak. Amikor ki kellett menni és focizni kellett vagy irányítani egy csapatot, akkor BB nagyon tudott. A liga saját magát köpi le ezzel a döntéssel, illetve az ehhez való asszisztálással.

Bujdy
Bujdy
2026-01-29 11:18

Leszögezem, nem szeretem/rühelltem a Pats körüli hype-ot, sosem szerettem felszállni a bandwagonra, a véleményemet ezen szűrőn keresztül nézzétek, kérlek!

Vannak objektív dolgok. Egy ember nem nyer 6+2 gyűrűt véletlenül. Ha véletlenül is lehetne csajozni, akkor 17 éves korom előtt nem végződött volna minden barátnőm neve .jpg-re! ;)

Komolyra fordítva. BB ugyebár csak Brady miatt lett nagy, csak miatt nyert bármit is, nélküle csak futottak még a csapatai, stb. stb.

Hogy is volt az a szezon, mikor Brady nem sokkal a rajt előtt kidőlt egész szezonra? Toltak egy 2-14-et, vagy beírták a történelemkönyvbe, hogy ritkán van, hogy 11-5-tel nem jut be egy csapat a playoffba?

BB first ballott HoF tag kellene, hogy legyen, ez nem kérdés!

16
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x