NFL-es érintettsége is van az Epstein-ügynek
A legfrissebb nyilvánosságra hozott Epstein-dokumentumok NFL-es érintettséget is tartalmaznak. Az iratok szerint Jeffrey Epstein kapcsolatban állt a New York Giants társtulajdonosával, Steve Tisch-csel, akinek több nővel is összeköttetést biztosított.

Jeffrey Epstein ügye az elmúlt évek egyik legsúlyosabb botránya volt az Egyesült Államokban: a befolyásos üzletembert és milliárdost kiskorúak szexuális kizsákmányolásával vádolták, kapcsolatrendszere pedig politikai, gazdasági és kulturális elitkörökig ért. Epstein 2019-ben, előzetes letartóztatásban halt meg, halálát hivatalosan öngyilkosságnak minősítették, az üggyel kapcsolatos iratok nyilvánosságra hozatala azonban azóta is folyamatosan új neveket és kapcsolatokat tár fel.
A The Athletic által megszerzett dokumentumok alapján Tisch is kapcsolatban állt Epsteinnel, úgynevezett „megfigyelési jelentéseket” kapott tőle nőkről, és az emailekben arról egyeztettek, hogy az érintettek „profi” vagy „civil” státuszúak, illetve „dolgozó lányok”-e. A levelezések 2013-ból származnak.
Péntek este Tisch közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy korábban kapcsolatban állt Epsteinnel, aki 2019-ben öngyilkosságot követett el. Elmondása szerint rövid ideig tartó kapcsolatuk során felnőtt nőkről váltottak emaileket, emellett filmekről, jótékonyságról és befektetésekről is beszélgettek. Hozzátette, hogy egyetlen meghívást sem fogadott el, és soha nem járt Epstein szigetén, valamint mélyen megbánta, hogy egyáltalán kapcsolatba került vele.
Egyelőre nem tudni, hogy az emailek nyomán az NFL vizsgálatot indít-e Tisch ellen, ugyanakkor a liga személyes magatartási szabályzata minden alkalmazottra és csapatképviselőre vonatkozik.
Első fecske
Majd a narancs fejű kimosdatja mint mindenkit