Site icon Fűzővel kifelé!

Őrült meccs után a Steelersé az utolsó playoff-hely!

Vasárnap éjjelre maradt a döntés az AFC North-ban, ahol örökrangadót rendeztek a rájátszásba jutásért. 

Baltimore Ravens @ Pittsburgh Steelers 24-26

Nem is kezdődhetett volna jobban a mérkőzés a Ravensnek, hiszen tökéletes nyitódrive-ot rajzoltak fel Todd Monkenék egy nagy Derrick Henry futással, majd egy negyedik kísérletre összehozott hosszú Tez Walker touchdownnal. Utána viszont belaposodott a mérkőzés és igazi klasszikus AFC North csatává alakult: jöttek a puntok, meg egy-egy mezőnygól, majd 3 perccel a vége előtt megkapta a Steelers a labdát és végre elkezdett haladni a támadósor. El is jutottak a gólvonalig 2 másodperccel a vége előtt, és nekimentek! Azonban borzasztó játékot hívtak be, ami nem sikerült, így 10-3-as Ravens-vezetéssel mentek a felek pihenőre.

A második félidőre viszont egyértelműen a Steelers jött ki jobban: szépen végigmentek a pályán, majd egymás után két tolakodással Connor Heyward bejutott a célterületre és kiegyenlített. Aztán elindult a Tomlin vudu, ugyanis Lamar Jackson passzába Cam Heyward és Alex Highsmith is belesütött, a labda pattogott kicsit a zsebben, majd TJ Watt kezében kötött ki. Ezt pedig egy mezőnygóllal ki is használták és átvették a vezetést.

Egy puntváltás után a negyedik negyedben beindult az őrület. Eddig egy klasszikus AFC North csatát láttunk, innentől viszont valami mást. Előbb Lamar Jackson szabadult ki egy sackből egy totálisan elrontott játék közben, majd megtalálta Zay Flowerst tök üresen, így a Ravens visszavette a vezetést.

Aztán simán végigment a Steelers és Kenny Gainwell touchdownjával már megint ők vezettek. Igen ám, de aztán Zay Flowers meg egy 64 yardos TD-t szerzett, megint tök üresen egy elrontott coverage miatt, így ismét a Hollók álltak nyerésre 2:20-szal a vége előtt.

A Steelers viszont megint nagyon simán végigment és Calvin Austin révén visszavette a vezetést 1 perccel a vége előtt. De lehetett még fokozni: Chris Boswell ugyanis kihagyta az extra pontot, így csak 2 ponttal vezetett a Steelers, tehát egy mezőnygól a győzelmet jelentette volna a Ravensnek. Nem mellesleg az utóbbi négy évben ez volt Boswell második kihagyott extrája.

A Ravens jó visszahordással nyitott, majd 4. és 7 következett. Ha ez megvan, mezőnygól-távban vannak. És Isaiah Likely behúzta két ember között! Jöhetett az újonc Tyler Loop, aki 50 yard alatt még nem hibázott idén (azaz karrierjében). A rúgása 44 yardról viszont MELLÉ ment, nyert és bejutott a rájátszásba a Steelers!

Nehéz messzemenő következtetéseket levonni egy ilyen őrületes végjáték után, ahol tényleg bármelyik csapat megnyerhette volna a mérkőzést és mondhatjuk, hogy a szerencsén múlott a dolog. Persze lehet kritizálni a Steelers védelmét a pár benézett játék miatt, de még jobban a Ravens védelmét, hogy az első pár drive-ot leszámítva semmit sem tudtak kezdeni az eléggé limitált, rövid passzokra és checkdownokra építő pittsburghi támadósorral, és könnyedén engedték át őket a pályán többször is. Vagy lehet Tyler Loopot hibáztatni a kihagyott mezőnygólért, de ha meg berúgja, akkor a túloldali kicker lehetett volna a hibás – igazából egy hosszabbítással jártunk volna a legjobban.

A Steelersnél Jaylen Warren jó volt a földön (14 futás, 66 yard), Kenneth Gainwell pedig a levegőben (8 elkapás, 64 yard), plusz az Austin-Thielen-Freiermuth-MVS kvartett is meg tudott egyszer-egyszer villanni, Rodgers pedig 294 yardig jutott 47 passzkísérletből. A Ravensnél Henry 20 futásból 126 yardot szerzett, ebben volt egy 41 yardos megiramodás a legelején, de azon kívül egész jól kordában tartották. Lamarék játékában nem sok konzisztens haladás volt, ellenben a nagy játékokkal sikerült elérniük a céljukat, Zay Flowers 138 yardig és 2 TD-ig jutott 4 elkapásból, plusz ott volt a Tez Walker 38 yardos touchdown is.

Ezzel az eredménnyel tehát a Steelers kaparintotta meg az utolsó rájátszás-helyet, Tomlinék ott lesznek a rájátszásban és fogadhatják a Texanst hétfő éjjel. A Ravensnél pedig el lehet gondolkodni, milyen változásokra lesz szükség: a védőkoordinátor Zach Orr állása mindenképp veszélyben, de John Harbaugh menesztése sem elképzelhetetlen (még ha nem is feltétlen a legvalószínűbb forgatókönyv).

Exit mobile version