Ritkán látható sajtótájékoztatót tartott a Bills vezetősége
Ritka az érdekes sajtótájékoztató az NFL-ben. Persze Jerry Jones esetében nem, de úgy összességében igen. Nos, a Billsnél most Sean McDermott kirúgása után tartottak egy nagyon érdekeset, ahol a tulajdonos Terry Pegula és a general manager Brandon Beane volt jelen. Elsősorban Pegula szájából pedig elég meglepő dolgok hangzottak el.
A tulajdonos elmondta, hogy a Broncos elleni mérkőzés eredménye volt, ami miatt kirúgta McDermottot. A találkozó után lement az öltözőbe, körbenézett, látta a játékosok arcát, és ott tudta, hogy többre lehetnek képesek. Ezzel utalva arra, hogy az edző(k) hibája lehet a sikertelenség oka, és nem a keret nem elegendő. Ráadásul elmondása szerint ezen pillanatok előtt nem is gondolt a főedző menesztésére.
Ezután Pegula elmondta, hogy az a bizonyos játék “elkapás volt”. Ami azért furcsa, mert ha azt megadják a játékvezetők, akkor jó eséllyel nem kapnak ki, és akkor nem is rúgják ki McDermottot. Ugyanakkor a tulajdonos kitartott amellett, hogy nem a rossz ítélet miatt rúgta ki a főedzőt. Később viszont azt mondta, hogy azért nem jutottak Super Bowlba, mert rossz bírói döntés született.
A sajtótájékoztató legérdekesebb momentuma viszont az volt, amikor Beane-t kérdezték az elkapó Keon Colemanről, és itt Pegula közbevágott, hogy erre ő akar válaszolni.
Az edzői stáb erőltette, hogy Keont draftoljuk. Nem mondom, hogy Brandon nem draftolta volna, de nem ő volt a következő választása. Ebben a helyzetben Brandon csapatjátékos volt és megfogadta a stáb javaslatát.
Sok vita és beszélgetés ment arról az utóbbi időben, hogy vajon mekkora szerepe volt McDermottnak a keret összetételében, és valószínűleg sosem tudjuk meg az igazságot, de ez például egy utalás lehet rá. Vagy legalábbis, hogy mit akarnak közvetíteni, ugyanis ez valamilyen mértékben biztosan félrevezető nyilatkozat volt, tekintve hogy a Bills saját készítésű dokusorozatában korábban mutatták, ahogy Beane mondja, hogy örül Coleman gyenge 40 yardos idejének, mert ez segít majd abban, hogy lecsússzon hozzájuk. Illetve azt is mondta, hogy úgy feküdt le (az első kör után), hogy Colemant akarja draftolni.
"I'm glad Coleman ran that (4.57 40). It'll help to get him" 2 months before the draft pic.twitter.com/vj18EgvqyJ
— Billy M (@BillyM_91) January 21, 2026
Akárhogy is volt, azért az elég kemény, hogy így beszéltek egy játékosról, aki még két évig szerződés alatt áll a csapatnál. És ez az egész sajtótájékoztató egy újabb fejezete volt a felelősséghárításnak a Bills vezetőség részéről (ebbe McDermott is beletartozik a mérkőzés utáni nyilatkozatával) – mintha Buffalóban csak Josh Allen lenne képes elismerni, hogy hibázott.
Mondjuk Pegula azt is elmondta hogy szerinte egy falba ütközött a Bills ahol a Po megvan de tovább nincs semmi és úgy ítélte meg változás kell
Engem btw meglepett az egész, sosem hittem volna hogy tényleg nyerni akar a csapattal és nem csak a zsebét tömni lol
Érdemes lenne Allennek is átgondolnia hogy akarja e majd a pályafutása további jó éveit eltölteni egy olyan franchise-nál, ahol a felelősség kérdését így kezelik, mint ami ezekből a jelekből következtethető.
Beane mondjuk magára vállalta a Coleman picket Pegula szövege után, szimplán hozzátette hogy volt másik játékos előtte a boardján de nyilván ő a GM és nem húz olyan játékost akiben ne bízna
Van az a pénz gyanítom, de hátha értelmesebb mint garrett smiles…
Ez nem csak értelem kérdése, pláne hogy Allen egy vezér. Ez hasonló, hogy alapítasz egy céget, akkor szeretnéd, hogy sikeres legyen, és ha nem az a te kudarcodnak tekinthető. Ha Allennek sikerülne nyerni a Billsnek egy SB-t, akkor örörk életre egy isten lenne ott. Már így is majdnem az, de azután, a most születő gyerekek unokái is imába foglalnák a nevét. Ráadásul egy QB-nak nagyobb ráhatása van a sikerre mint egy edge rushernek.
Ezeket olvasva egyre inkább meggyőződésem hogy McDermott jól járt ezzel hosszútávon, az hogy a tulajdonlás nincs iq-hoz kötve nem újdonság, de a gm poszt is borzalmasan felhígult
Egy mondatban összefoglalhattad volna, hogy mi a gond Colemannel, miért volt téma egyáltalán.
Colemannel az a probléma, nem csak volt, hogy nem tud szeparálódni megfelelően. Ez volt a probléma a draftnál, ennek egyik oka a sebessége, ami ugye nem fog javulni, másik az útvonalfutása és ebben sem fejlődött semmit. Ez alapján nem lesz belőle WR1, ami kellett volna. Nyilván ezt kb mindenki tudja, de nem becsmérled,a míg nálad van, mert az nem semmit semmilyen kapcsolatnak.
Ha valakit érdekel egy bills fan véleménye:
Egy két dolgot leszámítva egyáltalán nem volt gáz. A coleman témát kezelhette volna jobban Terry az tény, de Beane később magára vállalta mivel ő a GM és az ő döntése volt a pick, ezen kívül rendben volt. A faszi 100 éves milliárdos, nem PR szakember, nyilvánvaló volt hogy nem lesz tökéletes, de szerintem elég tökös volt hogy egy sima netes nyilatkozat helyett ki mert állni a média elé akik napok óta a fejét követelik mindenkinek. Amit megtudhattunk:
-a Denver meccs fontos pillanat volt, de szerepet játszott az is hogy szerinte az elmúlt x évben jó volt a roster és mégis falba ütköztünk folyamatosan (ez igaz)
-a cél az SB győzelem
-az ő döntése volt, nem volt semmi hatalmi harc Beane-McD között
-Allennek később mondták el (tbh nem tudom mennyire igaz meg erre mi a jó válasz, ha azt mondja hogy tudott róla és leokézta amiatt is szétszedik)
-az új HC-nak nem lesz egyből SB or bust
-Beane marad a GM a közeljövőben
-nyílt a verseny a HC poszton, Allent is bevonják a keresésbe
-Beane sértőnek gondolja hogy van aki szerint kitúrta McD-t, mivel eddig mindig kiálltak mellette (ez is igaz, ha ki akarta volna túrni két évvel ezelőtt a 9/11 botránynál simán megtehette volna)
Én élveztem az egészet és egész pozitívan éltem meg. Nyilván lehetett volna jobb az egész de rendben voltak, kb válaszoltak mindenre és sokszor nem a sablonos PR szövegeket tolták. Kifejezetten örülök annak hogy tényleg érdekli nyer e SB-t a csapat és továbbra is tartom hogy jó ötlet volt elküldeni McD-t.
Én értem a véleményed, de te már 2-3 éve kampányolsz a fire McD melett, szóval azért ez egy kicsit más megvilágításba helyezi a hozzászólásodat. Ha ez a sajtáj a Peccnél lett volna, én nagyon nem örültem volna neki!
Szóval egy vesztes PO meccs után a tulaj és a GM busz alá lökte a volt HC-t, a bírókat, meg azért egy játékost is. Nice! Allent ki kellene menteni valahogy onnan!