Sean Payton szerint elkerülhetetlen volt Bo Nix bokatörése, de a QB nem ért egyet
A Denver Broncos kikapott az AFC-döntőben a New England Patriotstól, amiben komoly szerepet játszott, hogy Bo Nixnek egy héttel korábban eltört a bokája. A főedző Sean Payton ezzel kapcsolatban elárulta, hogy a műtét során az orvosok olyan jeleket találtak, amelyek szerint a sérülés gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, és csak az volt a kérdés, mikor következik be.

A fáradásos törés az ismétlődő terhelés következménye: a csontban keletkező mikrosérülések gyorsabban halmozódnak fel, mint ahogy a szervezet képes lenne azokat regenerálni, ami idővel repedéshez vagy töréshez vezet. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy ez nem feltétlenül a sérülékenység jele, inkább túlterhelés és elégtelen regeneráció eredménye.
Az elmúlt négy évben nagyjából több mint 60 meccset játszottam le folyamatosan kihagyás nélkül. Egyáltalán nem aggódom amiatt, hogy ez a sérülés hatással lenne a jövőbeli pályafutásomra.
– mondta Bo Nix, aki később kicsit finomított Payton nyilatkozatán és visszautasította, hogy a bokája bármilyen módon hajlamos lett volna a sérülésre.
Bo Nix vitatkozik, cáfol, de olyanba dumál bele, amit ezek szerint nem is ért. Nix visszautasította, hogy a bokája hajlamos lett volna a sérülésekre… Egyrészt Payton az orvosokra hivatkozva nyilatkozott, de nem arról beszélt, hogy Nix bokája hajlamos lett volna a sérülésekre. Éppen az a lényeg, hogy ez a sérülés annak ellenére jött…
Elkerülhetetlen volt,mert amúgy nem kehetett volna csereirányítóval kiállni
Ha nem tudod, hogy tele van mikrorepedésekkel, akkor elkerülhetetlen.