Története során először bajnok az Indiana Hoosiers!

Végletekig kiélezett csatát láthattak az egyetemi futball szerelmesei a bajnoki döntőben, ahol a védelmi ütközetet hozó első félidőt követően a második játékrész már inkább egy vadnyugati pisztolypárbajra emlékeztetett, végül mégis egy interception döntötte el a bajnoki cím sorsát. Az Indiana mesebeli története happy enddel végződött, Curt Cignetti véghez vitte a “lehetetlent”: két év alatt az ország tetejére repítette a korábban pofozógépnek számító programot. A 2025-ös idény bajnoka az Indiana Hoosiers!

Indiana Hoosiers – Miami Hurricanes 27-21

Óvatos tapogatózással kezdődött a mérkőzés, kezdésnek három puntot láthattunk. Ezt követően azonban elkapta a fonalat az Indiana offense, beindult a futójáték, Fernando Mendoza is precízen osztogatott, a drive végén egy mezőnygóllal megszerezte a vezetést Cignetti csapata. Nem tartott azonban sokáig a támadók fellángolása, az első negyedben a védelmek dominálták a mérkőzést.

A Miami támadósora ekkor még borzasztóan szenvedett, first downt is elvétve szereztek. A második negyedben aztán ismételten megvillant az Indiana támadósor: egy 14 játékból álló támadósorozat végén a tight end, Riley Nowakowski egy yardos futásával tíz pontra növelte előnyét a Hoosiers. Beszédes adat, hogy a Hurricanes offense ezen a ponton mindössze tizennégy játékot töltött a pályán.

Minden egyes yardért kíméletlenül meg kellett harcolnia Mario Cristobal tanítványainak, a mester még saját térfélen is kénytelen volt nekimenni egy negyedik downos kísérletnek. A sikeres próbákozást követően sikerült átjutniuk az ellenfél térfelére, azonban Carter Davis 50 yardos mezőnygólkísérlete a kapufát trafálta telibe, így nulla ponton maradt a Miami harminc perc játék után. A Hurricanes mindössze 69 támadó yardot szerzett az első 30 percben, ami a legkevesebb egy félidő alatt az egyetemi bajnoki döntők történetében.

Cristobal félidei dorgálása ösztönzően hathatott a Miami játékosokra, a harmadik negyedben ugyanis mintha kicserélték volna az együttest. Rueben Bain harmadik downos sackjének köszönhetően a védelem leparancsolta a pályáról az Indianát, amit gyorsan ki is használt az offense. Két játékból végigszaladtak a pályán, Mark Fletcher 57 yardos futásával iratkozott fel az eredményjelzőre a Hurricanes (10-7).

A Hoosierst érezhetően megfogta a bekapott touchdown. Elsősorban az offense kezdett el döcögni a harmadik negyedben, egyre több gondot okozott Mendoza és a támadófal számára a Hurricanes pass rush, amely háromszor is zsákolta az irányítót.

Váratlan helyről érkezett meg a segítség: fellépett a speciális egység, a kezdő edge rusher, Mikail Kamara blokkolta a Miami puntját, amit Isaiah Jones szerzett meg a célterületen belül, így húsz perccel a vége előtt visszaállította a tíz pontos előnyt az Indiana (17-7). Ez volt az Indiana nyolcadik blokkolt rúgása az elmúlt két évben, ami a legtöbb valamennyi első osztályú csapatot figyelembe véve ebben az időszakban.

Ezen a ponton azonban teljesen megváltozott a mérkőzés képe, a támadósorok beindultak, futószalagon jöttek a pontszerzések. Először Fletcher duplázott közelről, miután Carson Beck több szép passzjátékot is bemutatott a drive-ban, ugyanakkor a Hoosiers sem késlekedett a válasszal. Cignetti rendkívül agresszívan kétszer is nekiment negyedikre, Mendoza 12 yardos futásával pedig visszaállították a két labdabirtoklásnyi különbséget (24-14).

A Miami azonban nem adta fel, Malachi Toney tarthatatlannak bizonyult a negyedik negyedben, 41 yardos elkapásával lőtávolba került a Hurricanes, majd 22 yardról Toney szokásos elkapás utáni varázslatával ismételten három pontra faragta le a hátrányt a Miami (24-21).

Ekkor már csak hat és fél perc volt hátra a mérkőzésből, és úgy tűnt, hogy a Hoosiers egy hosszú támadósorozattal és annak végén egy újabb pontszerzéssel eldöntheti a mérkőzést. A terv első része működött, a hátralévő idő jelentős részét elégették, azonban a fal legjobbja, Carter Smith left tackle a lehető legrosszabbkor vétett false startot.

Cignetti ekkor teljesen érthetetlen módon kivette a labdát Mendoza kezéből, és a korábbi bevállalós döntések után átment konzervatívba. Harmadikra futást hívott a Hoosiers, majd ezt követően a mester nem ment neki negyedikre, hanem a mezőnygól mellett döntött, amivel óriási kockázatot vállalt, hiszen egy touchdownnal megfordíthatta volna a meccset a Miami, főleg úgy, hogy még több, mint 90 másodperc maradt az órán (igaz, időkérése már nem maradt az ellenfélnek).

Végül azonban nem bosszulta meg magát a döntés: két first down után a Miami már az Indiana térfelén állt, amikor 52 másodperccel a vége előtt Beck kapitális hibát vétett, double covarage-be bedobott passzát Jamari Sharpe lehalászta a levegőből, amivel kikaparta a gesztenyét csapata számára.

Az Indiana mindhárom csapatrésze egyformán szerepet játszott a győzelemben. A speciális egység a blokkolt punt utáni pontszerzéssel, a defense az első félidős nullázással és a végén az interceptionnel, míg az offense ugyan időről-időre beleszürkült a meccsbe, a negyedik negyedben azonban kétszer is megvillantak clutch szituációban, ami végül elégnek bizonyult a sikerhez.

Minden dicséret megilleti a Miami Hurricanest is, amely mindenkinél nagyobb csatára késztette a Hoosierst, azonban az offense első félidős gyengélkedése és a special team által odaajándékozott 10 pont végzetesnek bizonyult. Zárszónak csak annyit mondanék, hogy soha rosszabb finálét!

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2026-01-20 07:58

Örülök az Indiana sikerének.Sajnos a Giants elszalasztotta Mendoza draftolásának a lehetőségét.És a közönség reakciója is emlékezetes marad,mikor Trump megjelent a nagy kijelzőn a himnusz alatt.

Edrienpeterson
Edrienpeterson
Reply to  Cseh Tibor
2026-01-20 08:13

Annyiból sajnálom hogy elmegy meghalni vegasba de nem kell ő a giantsbe

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x