Site icon Fűzővel kifelé!

TreVeyon Henderson 36 meccsen lépett pályára az elmúlt két évben

Kevés futó tapasztal olyan terhelést, mint TreVeyon Henderson. A New England Patriots újonca idén már 20 mérkőzésen lépett pályára a rájátszással együtt, és a Super Bowl még hátravan. Ráadásul tette mindezt úgy, hogy egy évvel korábban 16 találkozón lépett pályára az egyetemi futballban az Ohio State Buckeyes színeiben.

A regeneráció és a testem karbantartása kulcsfontosságú. Hosszú szezon volt, hosszú út. Az egyetemi bajnoki cím után egy hét pihenőt tartottam, aztán mentem vissza dolgozni. Nehéz volt, nem volt könnyű, de hálás vagyok azért, ahol most tartok.

– mondta Henderson (via PFT).

A helyzetet enyhíti, hogy a fiatal támadót azért sem az egyetemen, sem az NFL-ben nem használták agyon. A 16 college mérkőzésből csak kilencszer volt kezdő, és összesen 171-szer ért labdához, a Patriotsban pedig négy kezdő meccse volt az egész idényben 241 labdaérintéssel. Derrick Henrynek 2020-ban például egy idényen belül volt 422 játéka (futás és elkapás).

Exit mobile version