Site icon Fűzővel kifelé!

A Colts elcserélné Anthony Richardsont

A Colts tervei irányítóposzton nagyon nem úgy alakultak, ahogy 3 éve eltervezték. Akkor nagy reményekkel választották ki Anthony Richardsont az 1/4-es pickkel, benne látták a franchise irányítót. Utólag már saját elmondásuk szerint is bánják, hogy túl hamar bedobták a mély vízbe és azonnal kezdetni próbálták, de lehet a padoztatás sem segített volna Richardsonon, aki igazából pályán sem tudott maradni, folyton sérült volt, és amikor játszott, akkor is a pár felvillanáson kívül gyenge volt.

Most pedig eljutottunk oda, hogy túl is adna rajta a Colts. Az NFL Media információi szerint közös megegyezéssel cserepartnert keresnek az irányítónak. Voltak pletykák, hogy Richardson cserét kérhet majd a holtszezonban, de igazából mindkét fél érdeke a váltás jelenleg.

A Colts tavaly a piacon leigazolta Daniel Jonest, hogy versenyezzen Richardsonnal, ki is ütötte a kezdőből és remek fél szezont produkált sérülése előtt – őt szinte biztosan újra fogják igazolni és vele terveznek a jövőben. Közben Richardson is bizarr módon megsérült: egy bemelegítő-szalag szakadt el és találta szemen, ami miatt állítólag a látása is veszélybe került, és a szemüregcsontja is megsérült.

Vélhetően nagyon alacsonyan van most a trade értéke, de hátha lát benne valamit még egy csapat, ahol akár csereként megpróbálhatják nevelni kicsit (Rams? Packers?), esetleg valamelyik nagyon elkeseredett franchise kezdőnek is elviheti (Dolphins?). Május végén lesz 24 éves, szóval még mindig nagyon fiatal, és az adottságai megvannak. Kár, hogy irányítót nem tudtak még faragni belőle.

Exit mobile version