A Patriots hivatalosan a hazai csapatnak számít az idei Super Bowlon, azonban ők szeretnék azt hinni, hogy ők a vendégek, és idegenbe utaznak. Ugyanis idén egyetlen egyszer sem kaptak ki idegenben, mind a 9 mérkőzésüket megnyerték a Gillette Stadiumtól távol. Épp ezért választották az idegenbeli fehér felszerelésüket a nagydöntőre, hogy fenntartsák a “Road Warriors” vibe-ot.
Az egész Road Warriors dolog azzal kezdődött, hogy Mike Vrabel WWE-jeleneteket mutatott nekik a “Road Warriors” csapatról, aztán mikor ezekből kifogyott, akkor az 1979-es “The Warriors”, azaz “A harcosok” filmet mutatta meg a játékosainak, mielőtt belevágtak egy Buffalo, New Orleans, Tennessee túrába. Aztán pedig ez lett a csapat egyik mottója, és Mack Hollins is volt, hogy beöltözött az egyik főszereplőnek.
Mack Hollins — “Warriors!” pic.twitter.com/yQJytzZHE4
— Mike Reiss (@MikeReiss) January 25, 2026
Ha helyszíni hangulatot nézünk, akkor jó eséllyel vendégnek érezheti majd magát a Patriots, hiszen Santa Clara közelebb is van Seattle-höz, illetve a Seahawks szurkolók híresen jól utaznak, ellenben a New England-iek azért már bőven hozzászoktak a Super Bowl-szereplésekhez, így általában kevesebben képviseltetik magukat a helyszínen.
De ez a szerep lehet jól is áll majd az idei Patriotsnak.

