Az Eagles visszaesett benne, már nem is akarják betiltani a tush push-t

Tavaly nagyon közel voltunk ahhoz, hogy betiltsák az Eagles által közel levédekezhetetlenné váló, egyben esztétikailag csúnya tolakodást, vagy más néven tush push-t, ahol rövid yardos szituációban az irányítót a társak átszuszakolják a first downt érő vonalon. Azonban akkor éppen nem volt meg a kellő 24 szavazat ennek eltörléséhez.

Idén viszont már közel sem volt olyan levédekezhetetlen ez az Eagles részéről, a philadelphiaiak annyira visszaestek benne, hogy a szezon végén nem is igazán próbálkoztak vele. Így pedig ebben a holtszezonban nem is lesz komoly téma ennek eltörlése, ugyanis a csapatok (egyelőre) nem nyújtottak be szabálymódosító javaslatot ennek kapcsán, és a Versenybizottság sem tárgyalta az ügyet.

Pedig a szezon elején még nagyobb felháborodást keltett a játék mint korábban, hiszen többször előfordult, hogy a Sasok false start büntetést követtek el, amit a játékvezetők nem vettek észre. Az idény végére csillapodtak a kedélyek, hiszen ilyen benézett dolgok sem voltak, és nem is volt olyan hatékonysága a játéknak, sőt, volt hogy Jalen Hurts kezéből közben kitépték a labdát.

Ugyan nem kizárt, hogy a helyzet még változik a tavaszi tulajdonosi meetingekig, de jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy a tush push lehetősége továbbra is adott lesz a csapatok számára.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x