A közvetítések során gyakran látjuk, hogy egy játékos (vagy akár kommentátor/edző) karrierje során hányszor volt Pro Bowler. Ez egyfajta mérce a minőségre, ami lehet, hogy régen, vagy akár még 20-30 évvel korábban is még igaz volt, de ma már közel sincs így.

Erre jó példa az idei AFC-s irányítófelhozatal. Eredetileg Drake Maye, Josh Allen és Justin Herbert került be a Pro Bowlba, ami teljesen korrekt – csakhogy Maye bejutott a Super Bowlba, utóbbi kettő pedig sérüléssel küzd. A Patriots irányítója helyett pedig Shedeur Sanders fog beugrani, vagyis az ötödik körös újonc elmondhatja magáról, hogy Pro Bowler. Sőt, nem ő az egyetlen Browns QB, aki Pro Bowlba jutott idén, ugyanis Joe Flacco is meghívást kapott (hogy Allen vagy Herbert helyén, azt egyelőre nem tudni.)
Az AFC-t tehát már biztosan képviselni fogja az 1400 yardot, 7 TD-t és 10 INT-t passzoló Sanders, valamint a 2479 yardig, 15 TD-ig és 10 INT-ig jutó Flacco. Parádé.
