Frank Reich a Jets új támadókoordinátora
A Jets is megtalálta az új támadókoordinátorát, aki nem más, mint a korábbi Panthers és Colts főedző Frank Reich. Érdekesség, hogy ő és Aaron Glenn játékosként csapattársak voltak a Jetsben 1996-ban – akkor a gárda 1-15-tel végzett.
A 64 éves Reich 2006-ban kapott először lehetőséget az NFL-ben, de támadókoordinátornak csak 2014-ben nevezték ki. Két évig volt a Chargers, majd ugyanennyi ideig az Eagles OC-je, aztán a Colts kinevezte főedzőnek, miután Nick Folesból és Carson Wentzből is életképes QB-t faragott, ráadásul még bajnokságot is sikerült nyerni a jó offense játékkal.
Indianapolisban sem végzett rossz munkát, az első négy szezonjában 37-28-as mérleget hozott össze és kétszer is rájátszásba jutott kvázi irányító nélkül. Ezt követően azonban összeomlott a csapat körülötte, őt pedig egy 3-5-1-es kezdés után elküldték. Egy évvel később (2023) a Panthers nevezte ki HC-nek, de csak 1-10-re futotta, majd lapátra is került. Azóta nem is dolgozott az NFL-ben, most tér vissza Glenn hívására.