Idén már senki nem mondhatja, hogy könnyű a Patriots sorsolása
A Patsé volt minden idők egyik legkönnyebb sorsolása tavaly, a csapat pedig köszönte szépen, és a remek alapszakasz-teljesítmény után Super Bowlig jutott. Idén viszont aligha mondhatja majd bárki, hogy egyszerű dolga lesz a csapatnak.

Bár a Jets és a Dolphins aligha lesz tényező, de a Bills továbbra is komoly riválisnak számít a csoporton belül. Mellettük a New England még játszik a tavalyi AFC első kiemelt Broncosszal, a Steelersszel, a Packersszel, a Bearsszel, a Jaguarsszal és a Chargersszel, valamint a címvédő Seahawksszal – hogy csak a rájátszásba jutott csapatokat említsük. De nem lesz könnyű a Lions és a Chiefs elleni idegenbeli csörte sem, a Vikings sem egy kellemes ellenfél, a Raiders pedig ennél csak jobb lehet (és tavaly valahogy le is győzték Mike Vrabeléket).
Ez kilenc meccset jelent tavalyi PO-résztvevők ellen, és jó eséllyel a Lions és a Chiefs is minimum rájátszás-esélyes lesz 2026-ban.
Jó szint mérő lesz, hogy valójában hol tartanak.
Nem védve Edrienpetersont, azért kíváncsi lennék, hogy annak a 2 személynek, aki itt mínuszt adott neki, mi volt a baja ezzel a hozzászólással. Úgy tűnik, van néhány – már bocsánat – hülye, aki pusztán az ő személye miatt még azt is mínuszozná, ha azt írná, hogy 1 óra az 60 perc.
Pedig az 3600 másodperc. :)