Úgy néz ki, hogy nem sokáig lesz már a Bills játékosa Dawson Knox. A veterán tight end a szerződése utolsó évébe lépett, a cap hitje 17 millió dollár, a GM Brandon Beane szerint pedig ez komoly probléma, amiről beszélniük kell majd. Magyarán a támadó vagy bevállal egy komolyabb fizetéscsökkentést, vagy lapátra kerül.

A 29 éves Knox 2019-ben a Bills harmadik köröse volt, és abszolút felülmúlta az elvárásokat, ugyanakkor soha nem volt egy top játékos, amit jól mutat, hogy 2023-ban a Bills az első körben draftolta Dalton Kincaidet, aki nemcsak tetemes mennyiségű snapet vett el a veterán társától az elmúlt években, de még egyértelműen jobban is teljesített.
Tavaly Knox 19 meccsen 42 elkapást regisztrált 479 yardért és négy TD-ért, míg Kincaidnek 14 meccsen 48 elkapásból 682 yardja és hét TD-je volt. Ráadásul a tavalyi ötödik körös Jackson Hawes is mutatott szép dolgokat, így nem sok szakmai érv van Knox megtartása mellett, amikor a kivágásával közel 10 millió dollárt lehetne spórolni.
