Mike Vrabel olyat vihet véghez, amit még soha egyetlen főedző sem
Mike Vrabel ma történelmet írhat. Ha a New England Patriots megnyeri a Super Bowl LX-t, akkor Vrabel lesz az első főedző valaha, aki egy negatív mérlegű csapatot átvéve azonnal bajnoki címet szerez.

A liga történetében eddig négy főedző volt, aki az első szezonjában Super Bowlt nyert, ám ők mind olyan csapatokkal jutottak fel a csúcsra, amelyek már eleve közel járták a bajnoki címhez:
- Gary Kubiak 2015-ben vette át és szerzett gyűrűt azzal a Broncosszal, amelyik az azt megelőző években uralta a ligát, és John Fox-szal is 12-4-gyel végzett 2014-ben.
- A 2001-es Bucs 9-7-tel végzett és bejutott a rájátszásba, a keretben 4 All-Pro és hat Pro Bowler volt – ezzel a csapattal lett bajnok egy évvel később Jon Gruden.
- George Seifert 1989-ben a címvédő 49erst vett át Bill Walsh-tól.
- Don McCafferty pedig 1970-ben úgy lett bajnok a Colts élén, hogy a csapat 1968-ban bejutott a döntőbe, egy évvel később pedig 8-5-1-gyel végzett.
Ehhez képest Vrabel egy 4-13-as csapatot vett át, amely egy évvel korábban is csak 4-13-ra volt képes. És igen, könnyű volt menetrend, de nem valószínű, hogy sok főedző van a mezőnyben, aki képes lett volna hasonlóra.
Csípem Vrabelt de legalább 10 hc van a ligában aki ezzel a menetrenddel és kerettel elérte volna ugyanezt
És? Erről ő tehet? Vagy mi értelme ennek az okoskodásodnak megint?
Akkor sorold már fel azt a 10 HC-t légyszi!
És amúgy milyen keret? Már bocs, de ha jól tudom nincs top20-as WR a keretben…(ami azért nem szokott előny lenni) abból főztek ami volt!
Milyen menetrend?
Az éppen aktuális ellenfelet kell megverni… könnyű győzelem nincs!!!
A Bills elleni győzelem is könnyű volt?
És írom ezt úgy! Hogy CHARGERS fan vagyok!
Ez jó nagy sületlenség! 😂