Site icon Fűzővel kifelé!

Nagytakarításba kezdett a Titans, két kezdő is lapátra került

A Titansnek közel 100 millió dollár cap space-szel várhatta a piacot, így túl sok játékosmozgásra nem kellett számítani tőlük az FA nyitása előtt. Ennek ellenére a csapat most menesztett két kezdőt, a center Lloyd Cushenberryt és a safety Xavier Woodsot.

A 28 éves Cushenberry 2024-ben egy 4 éves, 50 millió dolláros megállapodást írt alá a csapattal. Nem játszott olyan jól, mint ahogy a szerződése alapján vártuk, de nem is volt tragikus a kezdőben, ráadásul a kivágásával csak 3,4 millió dollárt spórolt a csapat – némileg váratlan, hogy meglépte ezt a Titans. A 30 éves Woods pedig két évre 8 millió dollárért írt alá tavaly, 11 meccsen lépett pályára és 10-szer kezdő volt, ár/érték arányban rendben volt a játéka. A franchise-nál viszont úgy ítélték meg, hogy a kivágásával felszabaduló 4 millió dollárt jobban is el lehet költeni.

A Titansnek így közel 110 millió dollár cap space áll rendelkezésére.

Exit mobile version