Soha senki nem vesztett annyi Super Bowlt, mint a Patriots

Senki sem nyert több Super Bowlt mint a Patriots (a Steelers ugyanannyit, hatot). Ugyanakkor senki sem vesztett annyi nagydöntőt, mint a New England, hiszen most már ebben is 6-nál járnak, azaz pont 50 százalékos a mérlegük a Super Bowlokon.

A Patriots eddig a Broncosszal volt holtversenyben 5-5 elvesztett döntővel, mögöttük pedig a Bills és a Vikings áll egyaránt 0-4-es mérleggel.

Az igazán durva adat egyébként az, hogy a Patriots már 12 Super Bowlban volt, azaz minden ötödikben. Ráadásul ebből 10 az utóbbi 25 évben jött. A Belichick-Brady duó 6/9-es mérleget hozott le, a Vrabel-Maye duó pedig 0/1-gyel kezdi meg közös karrierjüket.

A Seahawks elleni vereséget nem rakják ki az ablakba, hiszen a támadósor szörnyű volt, hétszer sackelték Drake Maye-t, háromszor ellopták a labdáit, az egyikből TD-t is csinált az ellenfél, és az első három negyedben egyetlen egy pontot sem tudtak szerezni.

Persze ez még csak egy építkező év volt eredetileg a Patriotstól, amit folytatni kell tovább, ugyanakkor könnyen lehet, hogy még sokáig nem jutnak vissza ide.

1 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x